Radnóti Zsuzsa, az író özvegye nagy várakozásokkal indult ennek az útnak, de mint a több száz kilométeres utazásról vasárnap késő este megérkezve elmondta, sokkal megrázóbb és jóval sokoldalúbb volt az élmény, mint amilyenre számított. (Kegyes Csilla tudósítása)
Voronyezsben már másképp gondolnak a magyarokra – számolt be élményeiről Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye, aki egy kisebb magyar kulturális küldöttséggel járt a Don-kanyarnál, alig egy héttel a doni áttörés 70. évfordulóját követően.
Az Örkény napjai című kétnapos (január 18-19.) voronyezsi program során – amely a Moszkvai Magyar Kulturális Központ támogatásával jött létre, és amelyen közönségtalálkozó, szakmai eszmecsere és színházi előadás is szerepelt – a küldöttség felkereste Örkény István don-kanyari hányattatásainak helyszínét és lerótta kegyeletét a rudkinói magyar katonai temetőben, valamint az orosz háborús emlékműnél is az 1943. január 13-i doni áttörésben és azt követően elesettek előtt.
Örkénynek mindenütt vannak tisztelői, így Voronyezsben is – mondta az irodalmi-történelmi útról beszámoló Tatyjana Voronkina, a magyar író alkotásait orosz nyelvre átültető, Örkény oroszországi emlékeit ápoló műfordító. Dmitrij Gyjakov író, újságíró, kiadó egy évvel ezelőtt fordult hozzá azzal a javaslattal, hogy nagy igény volna Örkény István, a zseniális magyar klasszikus Voronyezs című drámájának kiadására.
Tavaly a nyár elején meg is jelent a mű, amelyet a Voronyezsszkij Tyelegraf című irodalmi újság 2012. decemberi, Örkény István munkásságát is méltató számában az elmúlt év öt legsikeresebb kiadványa között említenek. Ami pedig számunkra a legértékesebb hír, hogy ma Voronyezs nagyjai között tartják számon Örkény Istvánt – említette büszkén Voronkina.
Radnóti Zsuzsa, az író özvegye nagy várakozásokkal indult ennek az útnak, de mint a több száz kilométeres utazásról vasárnap késő este megérkezve elmondta, sokkal megrázóbb és jóval sokoldalúbb volt az élmény, mint amilyenre számított.
Megrázó időutazásban volt része. Azon az úton járt, amelyen Örkény István és társai hetven évvel ezelőtt a 2. Magyar Hadsereg előőrseként mint munkaszolgálatosak haladtak. Ott is járt, ahol a katonák, munkaszolgálatosok a lövészárkokban várták szorongva a szörnyű támadást, mert valószínűleg sejtették, hogy azt nem tudják kivédeni.
Örkény életműve is lepergett özvegye előtt. A háborúban és a hadifogságban született a Lágerek népe, a Voronyezs című dráma, novellák sora, majd egész élete során újra és újra visszatért ehhez a témához. „Döbbenetes, hogy Örkény túlélte, és mennyit profitált ebből az élet, én, a világ és az irodalom” – fogalmazott az író özvegye.
Radnóti Zsuzsa az utazás egyik csúcspontjaként számolt be a Don-kanyar fölötti dombságon kialakított rudkinói katonai temetőben tett látogatásról. „A sors és Isten kegyelmének köszönhetően ő (Örkény István) nem ott fekszik, ahol több mint 17 ezer magyar katona neve van felírva, és ahol ennél sokkal több, a harcokban elesett, és a kegyetlen körülmények közepette elhunyt ember maradványát őrzik. Megrendítő élmény volt a domboldalon kialakított sírkert és emlékhely, amelyet nagyon szépen gondoznak és a hozzá tartozó emlékmű is gyönyörű” – számolt be az író özvegye.
Az is mélyen megrázta, milyen szépen őrzik a valaha ellenséges katonák maradványait, akik a náci német megszállás részesei voltak. Hozzátette, hogy nagyon helyesen a Moszkvai Magyar Kulturális Központ igazgatójával együtt elmentek és megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet is. „Közös magyarságérzet alakult ki a kis magyar kulturális küldöttségben. Ez egyfajta zarándokút volt mindnyájuknak” – fogalmazott Radnóti Zsuzsa.
Elmesélte, hogy Dmitrij Gyjakovnak, az Örkény napjai voronyezsi rendezvény főszervezőjének elküldtek lektorálásra egy, a rendezvényről szóló cikket. Ennek a szerzője arról írt, hogy 1943 januárjában mínusz 30-35 fokos hidegek voltak, most pedig nulla fok körüli hőmérséklet, tehát enyhe idő várta a magyarokat a Don-kanyarban. Az újságíró szerint a magyarokról való gondolkodás is eljutott a korábbi fagyos légkörtől az enyhülésig.
„A magyarok és a voronyezsiek között valamiféle újfajta kapcsolat teremtődött, az ott élők másképp látják már a magyar megszállókat. Hirtelen megnyílt az emberi oldal a két nép kapcsolatában. Megindult az emlékek és érzelmek párbeszéde. Egyfajta mini missziót hajtottunk végre. Nyilván sok hivatalos küldöttség járt ott, de ez az érzelmi kapcsolat az emberekkel mintha először történt volna meg” – vélekedett Radnóti Zsuzsa.
„Erre volna szükség, mert az egyetemista fiatalokban és az értelmiségben, akikkel találkoztunk, nagy a nyitottság a kapcsolatra. Teljesen megváltozhatna minden előítélet, ami megragadt bennük. Hiszen az ő Voronyezs-emlékük legalább olyan szörnyű, mint a mi Voronyezs-emlékünk” – mondta Radnóti Zsuzsa.
Kozma Andrásnak, a debreceni Csokonai Színház dramaturgjának hasonlóan megrendítő élményt jelentett a Voronyezsben és a Don-kanyarnál tett látogatás. Magyarként és oroszként volt ott jelen, hiszen orosz anyától és magyar apától született Oroszországban, és Magyarországon nőtt fel.
Anyai nagyapja harcolt is a fronton, igaz, nem a Don-kanyarnál. Apai nagyapja első világháborús sérülése miatt nem volt alkalmas katonai szolgálatra, de megtörténhetett volna, hogy a két nagyapa a fronton egymás ellen harcol. A voronyezsi emberekkel beszélgetve felerősödött benne, hogy a történelem olyan különös helyzeteket teremthet, mint az övé.
Örkény annak idején azzal magyarázta, mi is volt annak a jelentősége, hogy túlélte a poklot, hogy valakinek el kell mesélni, mi történt a magyar katonákkal. Kozma András szerint annak is értelme volt, hogy csütörtökön ők elutaztak oda, és annak is van értelme, hogy bárki elmenjen Voronyezsbe, és elmondja nekik (a voronyezsieknek), mi történt ott (magyar szemszögből). „És hogy mi is meghallgassuk őket arról, hogy szerintük mi történt ott” – tette hozzá Radnóti Zsuzsa.
