Amikor beültem megnézni a Pi életét, akkor jöttem rá, hogy még soha nem néztem filmet plázamoziban. Fogalmam sem volt róla, hogy ide enni járnak az emberek. (Podmaniczky Szilárd filmkritikája)
Mindenkinek ott volt az ölében a hatalmas popcornos csomag, mint abban a másik filmben, amikor a srác a farkára húzta a zacskót, hogy majd az apránként falatozó kiscsaj rámarkol.
Félhármas, matinés előadás, apukák gyerekkel, családok és fiatal szerelmesek, mind zabál másfél órával az ebéd után. Ahogy kialudtak a lámpák a teremben, klausztrofóbiám támadt ennyi mozgó állkapocs között. A mellettem ülő csajszi beállította a könyöklőmben a kólás üvegét, én meg könyökölhettem a combomba. Basszus, ez ma a mozi? A fejemen idióta 3D-s szemüveg a szemüvegem fölött, miközben a szemorvosom szerint a valóságban nem látok térben. Későn jövők, az ajtónyílásban kis fény, közben: „Dugd bele a szívószálat a kólás üvegbe, mert sötétben nem találsz bele! A faszt, kisfiam, nem igaz, hogy nem elég neked egy filmre egy liter kóla!”
Az előzetesben idióta reklámok helyi vállalkozóktól, és mindent betöltő popcornszag. Itt válik el, hogy kik tartoznak a közösséghez, és kik fogják magányosan leélni az életüket. Na, csend, kezdődik a film.
Nem mondom föl a tartalmát, tessék megnézni, aztán olvasni. Egyenesen a közepébe: iszonyú nagy merészség hollywoodi produkcióban valláselméleti ügyekkel előjönni. Próbáltam érzékelni a rezgésekből, hogy kinek mi jöhet le a szövegből a popcornhoz. Nagy szuszogások és sóhajtások. Vajon lehet-e étkezés közben mit kezdeni azzal, hogy egy kisfiú találkozott Krisztussal és ezzel együtt minden létező vallásban hisz? A nevét egy uszodáról kapta, majd sok száz számnyi pontossággal fölírja a neve, Pi, pontosabban – most látom, nincs pi a klaviatúrán – a pi matematikai értékét (amire én fejből 3.1415926-ra emlékszem). Szóval, mit kezd ezzel a popcorn? Valószínűleg semmit.
A rádióban hallottam, hogy simán 2013 filmje lesz. Ha igen, legyen úgy, akkor a film második részének látványvilága miatt: Pi küzdelme az életért a viharvert csónakban egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel. Tele van félelemmel, megeszel vagy nem eszel, négyszemközt a farkastörvényekkel. A szomszéd csajszi is a kólás üveghez kapkodott a 3D-s tigris-támadásoknál. Ez nagyon lejött neki. De például azzal a kijelentéssel tudott-e mit kezdeni, hogy Pi azért maradt életben, mert a tigris vele volt. Mi? Hogyhogy azért? Folyton meg akarta enni, elpusztítani. Dehogy akarta, hogy életben maradjon! Hülyeség azt állítani, hogy az életedért való küzdelem az, ami életben tart? És mit jelent akkor ehhez képest a boldog nyugdíjas évek? Mit jelent a szeretet, ha az öléskényszer tart éberen? Az ember elfelejtette volna a civilizációs evolúcióban a természet törvényeit?
Most már látszik, azért merész film, mert duplafenekű. Az is megkapja a magáét, aki csak táplálék-kiegészítőnek használja, és az is, aki a hagyományos katarzis-élvezetben utazik. A film szuperlátványos képi világa pedig mindkettőnek alátesz.
De kijőve a moziból, és szembenézve az autópályán a vörösen izzó magyar horizonttal, azért sok kétség támad az emberben. Bennem: kétségeim vannak a mese hitelességét illetően, ahogyan minden mesével kapcsolatban. De ez, azt hiszem, a saját kétségeimből fakad, mintsem a filméből: bennem nem jött létre a villámló égbolt fényeinek látványától az isteni jelenés. Használni szerettem volna a filmet, megtudni belőle valamit, amit nem tudok. De csak azt tudtam meg, hogy sokkal „színesebb” azt gondolni, hogy létezik Isten, mint azt gondolni, hogy nem.
A film végén két japán szakember kérdezi ki Pi-t a hajókatasztrófáról, mert biztosítási ügyekben perdöntő lehet. Erre föl Pi arról mesél, hogy mit élt át a tengeren. Amit elmond, hiteltelennek, nem valóságosnak tartják. Erre Pi elmond egy új variációt, amit már valóságosnak tartanak. A rendezői merészség netovábbja: egy, a látványvilágában természetfilmeket hajazó kalandtörténet percekre átmegy egy beszélő fejbe, és ez a beszélő fej, mindannak az ellenkezőjét állítja, amit láttunk, hát, ez azért merész. És működik. Egyfelől. Másfelől viszont itt azért csak megbicsaklik, hogy biztosításilag mihez kezdenek Pi hiteles verziójú kalandjával.
Kíváncsi leszek a következő Oscarra, mit hoz el a film. Ha ez az új irány hollywoodban, nem rossz. Igaz, itt is sok közhelyet eladnak, de filozófiával. Miért is jó ez? Nem tudom. Talán mégsem jó. Mit várunk egy filmtől, hogy szórakoztasson, vagy hogy az életünkről beszéljen? El kell dönteni, mert egyszerre nem megy, hiába mondják, hogy de, olyat kell csinálni: nem lehet.
A film végén hatalmas szemétkuka vár a kijáratnál, ahová bedobhatod a csomagolást. De csak akkor, ha nem maradt semmi hazavinni.
