Hollányinak az a baja, hogy ha felülkerekedik egy vitában, vagy sikerül kinyomoznia valamit, rögtön az eszét kezdi el fitogtatni. (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
Bódog, amiként a vízszerelő említette, valóban szép kis falu.
Vagyis inkább csak volt.
A kocsmában, ameddig be nem zárták, kétféle képeslapot lehetett kapni: az egyik a templomot, a másik a falu főutcáját (gyakorlatilag egyetlen utcáját) szegélyező szomorúfűz fasort ábrázolta.
Nahát, ez a korábban méltán híres fasor mára eltűnt, meghalt, megszűnt, vége lett – a fák lombfosztottan, pucéran szégyenkeznek az út mentén. A sápadt holdfény még jobban kiemeli nyomorultságukat.
Hollányi, miután a temetődombról a házak közé vezető meredek, nyaktörő úton leóvatoskodtak, meg is jegyi: – Mi van? A végítélet angyala járt maguknál?
Édes barátom, ne is mondja! – keseredik el Hujber. – Az a faszkalap polgármester!
– Fogott egy nagy fűrészt, felmászott, és egyenként félbevágta a fákat?
– Jaj, dehogyis! Egy céget bízott meg, egy haverja cégét. Daruskocsival jöttek ki… A munkát az önkormányzat fizette, de a fát, azzal, hogy értéktelen, a vállalkozó kapta meg… nézze csak meg, mivel fűt a polgármester!
– Senki sem zúgolódott, senki sem emelt szót?
Hujber csak legyint. – Mire a falu feleszmélt, a fasor már le volt ölve. Különben is, szarik az a népre. Kivéve pár hangadóra – teszi hozzá – azokkal összejár piálni.
– Doktor Hollányi sejt valamit: – Ezt meg honnan tudja?
– Ezt mindenki tudja.
– Aha… – esik le az ügyvédnél a tantusz. – Ön is… amíg élt, Ön is együtt piált vele?
Hujber úgy véli, a legjobb védekezés a támadás. – Na és?! Már nem piálok.
Mikor az imént firnyákosnak nevezte a társát, nem is sejtette, mennyire beletalált. Mert az, mintha tősgyökeres bódogi lenne, úgy faggatja tovább:
– Mi a baja vele? Nem adott halotti segélyt a feleségének?
– Hát ez az! Adott, de csak úgy, ha a felét visszakapja.
Hollányinak az a baja, hogy ha felülkerekedik egy vitában, vagy sikerül kinyomoznia valamit, rögtön az eszét kezdi el fitogtatni: – Hogy a költő szavával éljek: O tempora, o mores! Avagy: Quousque tandem abutere praefectus, patientia nostra!
– Haggyon békén… – durcáskodik a másik – idejön, azt hiszi, rögtön megmondja a tuttit?
Közben elindulnak a falu főutcáján, békésen alvó porták mellett ballagnak el – egy háznál ég a villany.
Hujber megörül, hogy van mutogatnivalója: – Mi van? Éjfél elmúlt és fenn vannak? Ide benézünk!
Átködlenek a kerítésen, megállnak az ablak alatt. – Kik ezek? – kérdi Hollányi.
– Valami újak. Fiatalok. Biztos turbékolnak.
De azok nem turbékolnak. Sőt!
Az ifjú férj – bajuszos, vékony, kölyökképű fiú – nagyon ideges. Egy celofánzacskót tart a kezében, pár kifli van benne. Úgy rázogatja, mint rá lenne kapcsolva a kettőhúszra.
A felesége elkínzottan védekezik: – Ki gondolta volna, hogy ennyibe kerül!
– És a pénztárnál, mikor beütötte a pénztáros… akkor sem?
– Akkor sem! – válaszolja az asszonyka. – Látom én, hogy mit üt be? – Azt reméli, ezzel sikerült meggyőznie a férjét.
– Mert figyelmetlen vagy! Hatvan forintos kifli! És egyből hat darab! Háromszázhatvanért! Azért másfél kiló csirkemájat lehetett volna venni.
Az asszony nem érti, hogy a férje miért nem érti. – Pont úgy néztek ki, mintha tizenöt forintosak lennének! Semmi különbség!
– Éppen azért kellett volna megnézned az árát. Vagy szólni a pénztárnál, hogy mégsem kéred. Ehelyett te szépen megveszed, kifizeted, hazahozod… szóród a pénzt. Ezért nem megyünk áról bére. A herdálásod miatt. – A zacskót az asztalra dobja, és magát is levágja egy székre.
Szegény fiatalasszony! Nem sejti, amit Hujber és Hollányi a maga tapasztalatából jól tud: a veszekedésnek ezzel korántsincs vége. Lefeküdne már. – Jaj, könyörgök… nem lehetne, hogy aludjunk már?
– Hogy aludjak, amikor te hatvan forintos kiflikkel jössz haza..!
Othagyják őket. Hujber summázza a látottakat: – Hát itt van egy kis probléma… mintha kicsit szarrágó lenne a férjecske.
De Hollányiból megint kibújik az ellentmondás ördöge: – Legföljebb skrupulózus. Mert megfogja a pénzt? Inkább takarékosnak mondanám.
– Ezen nem érdemes összeveszni – zárja le a témát Hujber. – Haladjunk inkább tovább.
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
