Mint a beszélgetésből kiderül, Szabó Tomi nemcsak a flóberpuska bolondja, hanem a motoroké – ahogy ő mondja: motroké – is. (Baranyai László Éccakai őrjárat című sorozata)
A Nagy Tivadar féle figurákra szokták azt mondani: széle-hossza egy. A gond az, hogy ezt az arányt már tizenhat éves korára produkálja, ráadásul meglehetősen mélynövésű, az egy-hatvanat sem üti meg. Amúgy mosolygós, kedélyes fiúcska – ezen az éjszakán azonban nem lesz kedve mosolyogni.
A haverja, Szabó Tomi viszont teljesen átlagos alak, az egyedüli, amit el lehet mondani róla, hogy odavan a fegyverekért… van is nála éppen egy, mégpedig egy flóbertpuska. Jó szorosan az oldalához szorítja, ne lehessen észrevenni.
A drótkerítés külső oldala mentén tartanak a magasles felé. Szellemeink ügyesen kiszüremkednek a kerítésen, követik őket.
A két fiú megáll a magasles alatt.
– A kurva anyátokat, pont ide kellett jönnötök? – mérgelődik a bagoly, persze bagolynyelven – amit ők szimpla huhogásnak vélnek -, azzal elrepül.
Tivadar szólal meg.
– Nincs itt egy szál szarvas se, bazd meg.
– Persze hogy nincsenek, meghallották, hogy jövünk. Várni kell egy kicsit, visszatérnek. De akkor nincs ám pofázás, kussba kell lenni! Láthatsz majd eleget. A rétre járnak ki legelni.
Tivi tamáskodik, holott a haverjának a neve Tamás: – Ne bassz már! Éjszaka, legelni? Te láttad?
Doktor Hollányinak leesik a tantusz. – Aha! – szarvast jöttek ki lesni.
– Lesni? – kérdi a társa. – Minek akkor a puska a Szabó gyerek kezében?
Tamás önérzetes. – Hát persze, hogy láttam, baszdmeg, különben nem mondanám.
A dagi gyerek tovább kételkedik. – Ez a puska lószart se ér, egy verebet talán ki lehet vele nyírni…
Minek jöttél ki akkor, baszod? Ha jól célzol, és pont a szívét találod el, akkor bingó, bazd meg.
Tivi rájön, ha lőni akar, mégpedig elsőnek akar lőni, lévén hogy több lövésre már nem fog sor kerülni, jobb, ha nem szívóskodik annyit. – Hadd lőjek én először! – kérleli a másikat.
– Nehogy már! Ahhoz rutin kell, baszd meg – feleli Tamás. – Várjál, én mászok fel először a fegyverrel.
Tivadar nem hagyja magát: – Én!
– Hogyne, hogy rám zuhanj mind az ezer kilóddal! Különben is, nálam a puska!
– Pont azért én. Ha már a puskát nem adod!
Közben Hollányi meglepődve észleli, hogy Hujber ellépett mellőle, méghozzá a fiúk irányába. Megáll mellettük. Azok persze nem veszik észre. – Hova megy? Ne hagyjon itt! Mit keres ott?
Hujber megnyugtatja: – Csak egy pillanat!
A kövér gyerek óvatosan nekiindul. Minden egyes lépcsőfokot kipróbál, mielőtt teljes súlyával rájuk nehezedik. Az egyik megroppan alatta. Végre fent van.
Szabó Tomi: – Fenn vagy? Minden oké?
– Fenn. Vigyázz, az egyik léc el van fáradva.
Tomi magabiztos. Talán túlságosan is az. Vigyázok én, ne félj, bazd meg…
Tivadar lassítaná. – Ott, az, el van repedve…
De már késő; előbb egy jajkiáltás, aztán recsegés, ropogás, puffanás hallatszik, végül egy puskalövés.
Szabó Tomi a földön hever, de nem ő, hanem Nagy Tivadar az, aki feljajdul: – Te állat, kilőtted a szememet!
– Ez tényleg kilőtte! – rémüldözik Hollányi. – Rémes; a szemét! – Aztán feltámad benne az ügyvéd. – A legjobb esetben is gondatlanságból elkövetett cselekmény. Nincs előttem a bétéká, de a három év felső határ erősen valószínűsíthető.
Hujber próbálja menteni a helyzetet: – Még nincs tizennyolc!
– Akkor Tökölre megy, a fiatalkorúakhoz; ott aztán gyakorolhatja a bokafogást!
– De képbe’ van maga! Ilyesmivel foglalkozott? Testi sértés, meg minden?
– Ilyesmivel is.
– És még mivel?
– Mindenfélével.
– Volt saját irodája? Titkárnő, meg minden szuperség?
Hollányinak elege van a faggatózásból. – Volt… persze. hogy volt…
– Nagyon bizonytalanul mondja!
– Volt, hogyne lett volna… egy darabig. De aztán inkább úgy… inkább úgy… szabadon. Bárki jött, segítettem. Megoldottam. Tanácsot adtam.
– Iroda nélkül? Tudja, kinek mesélje!
Tivadarunk szorítja a szemét: – Nem látok baszd meg, nem látok!
– Le tudsz jönni? – kérdi a másik. – Ha lejössz, megnézem.
– Megpróbálhatom… – feleli Tivadar, s a kövérségéhez képest fürgén lekászálódik a lesről. Szabó Tomi megnézi a szemét. A holdfény nem alkalmas beható optometriai vizsgálat megejtésére; az mindenesetre jó jelként értékelhető, hogy a kövér legalább pislogni tud.
– Mit érzel? A golyó benne van?
– Tudom én azt, baszd meg?!
– Majd az orvos kiszedi belőle. Most már mindegy… ha kérdezik, mondd azt, hogy te voltál, magad.
– Mit mondjak? – hökken meg a másik.
– Hogy nálad volt a puska, és a te kezedben sült el.
– Dehogy mondom!
– Mondjad, baszki, neked úgyis mindegy. Engemet meg nem basznak meg miatta.
Hujber Hollányinak: – Na látja, megoldják!
Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Tivadar feltételt támaszt: – Jó, de akkor nekem adod a motrodat. (Ez itt nem elütéses, pontosabban betűkihagyásos hiba; Bódogon így mondják: „motrodat”.)
– A Yamahát? – rémül meg a szemkilövő.
– Azt hát.
– Azt..?! Azt nem. A százhuszonötöst megkapod, de a Yamahát nem adom.
Mint a beszélgetésből kiderül, Szabó Tomi nemcsak a flóberpuska bolondja, hanem a motoroké – ahogy ő mondja: motroké – is. Igenám, de a haverja felbátorodik. – Akkor jól van – fenyeget -, te lőtted ki a szememet. Még az is lehet, hogy direkt.
Ne bassz már… Tudod mennyibe van a Yamaha? Fél milkába! És mit költöttem rá!
És az én szemem, baszd meg? Hogy nem fogok látni vele?
Tomi alkut kínál: – Tied a százhuszonötös, és Yamahát meg akkor adom kölcsön, amikor kéred. Okés?
Lehet, hogy túl hamar feladta? Mert Tivadar, mint kacsa a takonyra, veti rá magát az ajánlatra.
– A forgalmija nálad van?
– A kicsié?
– Azé.
– Nálam.
– Aztat add ide. A szerződést holnap megírjuk, de ha genyáskodni próbálsz…
– Ne félj, aláírom – ígéri Tomi. A százhuszonötösnek nemsokára úgyis lejár a forgalmija, a fékje tök szar… még jó is, hogy megszabadul tőle.
– Akkor menjünk már baszd meg, mert kurvára fáj – zárja le a motor-témát, meg az egész éjszakai kalandot Tivi.
– Segítsek?
Dehogy segíts, baszd meg, a másikkal látok.
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
