Archív

Repülnek a tyúkok

dzsumbuj1

Az öreg németjuhász tudja, hová tojnak a tyúkok.

(Bakos András tárcája)

A tyúkok összevissza tojnak, és repülnek, sajnos.

Az a baj, hogy nem lehet megnyírni a szárnyukat, mert nem mindegyik vonul be éjszakára a színbe, ahol szépen rájuk lehetne csukni az ajtót. Mindig marad kinn, a fa körül, és most már a fán is néhány. Estére fölgallyaznak, mint a fácánok, vagy bebújnak a szalmabálák közé. Ez a rideg tartás persze abból a szempontból jó, hogy legelnek, bogarásznak, azt esznek, amit akarnak, és nem csak azt, amit kapnak. Ez meglátszik a húson, a tojás sárgáján. Viszont lehetetlen számon tartani az állományt. Azt kellett hinni az egyik legszebb kendermagos tyúkról, hogy a rókának is megtetszett, mert sokáig nem mutatkozott, de aztán előballagott egy fészekalja kiscsirkével.

Azért a színbe, a vesszőkasokba is tojik néhány, és amit azokból össze lehet gyűjteni, bőven elég a konyhára, még el is lehet adni belőle.

Azt, hogy a többi hová tojik, csak az öreg németjuhász tartja számon.

Olyan öreg, hogy már nem csak az álla deres, följebb is tiszta ősz a képe. Az első háznál, még benn, a faluban a postás mindig megállt a kapu előtt, erre a találkozásra várt egész nap. Végig a vonalon ugatott az összes büdös dög, ez nem. Föllépett a kilincsre, kinyitotta a kaput, fölágaskodott a vázra, átvette a postás kezéből a levelet, persze, a pofájával, az újságot is, bevitte a konyhába. Csak hogy köszönni nem tud. Néha azért a szúnyoghálóajtót nyitva hagyta, jöttek befelé a legyek.

„Nem igaz, hogy nem bírod becsukni magad után, öreg!”

A kutya visszaballagott, ráharapott a húzómadzagra, és megrántotta, úgy, hogy az ajtó majdnem beszakadt tokostul.

A kutya tudja, hová tojnak a tyúkok.

Mindennap előhoz egy-két tojást. Nem töri össze, akkor sem, ha szalad vele. Fölmegy a tornácra, leül, vár. Ha nem figyelnek rá, morog. Szépen előrenyújtja a pofáját, ekkor már ugrani kell, mert ha nem vagy elég gyors, a tojás leesik a betonra.

„Nobazmeg! Akkor tessék, nyald föl, vén tökéletlen!”

Fölnyalja. Ettől olyan szép fényes a szőre. Mindig így csinálja: morog, akkor ugrani, elkapni. Elég egyszerű szabály ez. Rejtély, miért nem lehet megtanulni, miért kell folyton üvöltözni.

Fotó: Farkas Judit Zsuzsanna

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top