„Azokat érheti baj a vadonban, akik valamilyen szertartással közelítenek.”
(Bakos András tárcája)
Néha napokig járja egyedül a Börzsönyt budapesti barátom. Zebegényben hétvégi ház várja, két szobával, emeletes ágyakkal. Amikor meghívott, mi is töltöttünk nála egy hétvégét. Az ajtót nem kell zárni, a szomszédok figyelnek, varázslatos manusok élnek a faluban. Este a tűzhöz nem kell sokáig száraz ágat keresgélni, az erdő ennivalót is ad, nagy őzláb- és kucsmagombát lehet gyűjteni. A ritkaságokat és elkészítésük helyi módozatait most már etnomikológus kutatja. Közel a Duna, amikor ott voltunk, telefogtam a vödröt paduccal, szilvaorrú keszeggel. Ennél nem kell jobb hely. Neki viszont, ha nagyon lefárasztják a raktáráruházban, nem elég ez a nyugalom. Összegöngyöli a hálózsákot, ennivalót pakol, és köszönés nélkül eltűnik a sűrűben, valameddig. Mintha ez, és elnémulása ilyenkor természetes lenne. Tanárnő felesége, két nagyfia nem is próbálja lebeszélni, az eltűnés kiváltságát, úgy látszik, egy életre megszerezte.
Nappal járkál, éjjel alszik a szuroksötétben. Nem sokat beszél ezekről a napokról. Biztonságban érzi magát odakinn, ezt mondta. Amikor őt hallgattam vagy vele hallgattam, megértettem, miben áll ez a biztonság: csak azokat érheti baj a vadonban, akik valamilyen szertartással közelítenek, akiktől várnak valamit otthon, vagy akiket ott is a társas élet levegője veszi körül. Ilyenek például a vadászok.
Zolival nagyon nehéz lépést tartani túrázás közben. Úgy látszik, nem kíváncsi semmire, nem érdekli, mi változott, mi nem. Mégis figyel mindenre. Előresiet, elhajtja az ágakat, és int, hogy siessünk. Vajon miről lehet itt lekésni? A tisztás tele kikericcsel, egyszerre nyílt ki az összes, bimbósat nem is lehet látni. Elvezet egy másik helyre, ahol a disznók szoktak randalírozni. Dagonya a bozótos közepén. Elmeséli, mi történt vele itt: le akart vágni egy kerülőutat, haladt az egyik csapáson, négykézláb, amikor meghallotta, szemből jönnek a disznók. Megzavarhatta őket valaki, valami, mert gyorsan közeledtek, neki nem volt ideje visszafordulni. Magyar embernek erről a helyzetről Szent Imre herceg, vagy a költő Zrínyi Miklós jut eszébe, („órám tisztességes, csak légyen utolsó”), akkor is, ha nincs nála puska, ha nem lőtte meg nyíllal előbb az egyik kismalacot. Pedig állítólag lehet tudni, mi ilyenkor a teendő, ő nem is tett mást. Úgy, ahogy volt, négykézláb, eldőlt jobbra, a gazba, gurult még kettőt, és úgy maradt, fekve. A disznók biztosan érezték, hogy az előbb még előttük volt, hiszen a kutyáénál is jobb a szimatuk, de nem törődtek vele, elrongyoltak mellette. Egy ilyen élmény után megnyugodni, megfelelő helyet keresni az erdőben, összekotorni az avart derékaljnak, elhelyezkedni, és bezárkózni a zippzárral: ez olyan létállapot, amelyhez nincs köze időnek, történelemnek.
Fotó: Farkas Judit Zsuzsanna
