Archív

Idő-függések – 35 éves a Marosvásárhelyi Műhely

mamu tortenet fotok 02

A közel 70 kiállítóművész részvételével megvalósuló utazó kiállítás a MAMŰ-ben találkozó művészeti praxisok sokszínűségének egy szélesebb keresztmetszetét tárja a látogatók elé. Programok, helyszínek.

A MAMŰ története 35 évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen kezdődött. A város akkori − alternatív kifejezésmódokat kereső − művészeti közegében meghatározó jelentőségű a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ- a nevet Ágoston Vilmos író, filozófus adta). A csoportosulás tagjai, 1978-1983/84 között, élénk szellemi és progresszív művészeti tevékenységet fejtettek ki akcióik, természeti intervencióik és a hagyományos művészeti műfajok megújítására tett kísérleteikkel. A csoportosuláshoz köthető képzőművészek nagy számban hagyták el Romániát a 80-as évek folyamán. Az áttelepült alkotók közül többeket ott találunk az 1991-ben, Budaörsön ”MA(születő) MŰ(vek)– MAMŰ” néven alakult, képzőművészeti társaság alapító tagjainak sorában, ahogyan Magyarországon született alkotókat és elméleti szakembereket is. A 22 évvel ezelőtti újralapítás egyrészt a MAMŰ történetének folytatásaként is értelmezhető (névazonosság, szellemi és esetenkénti személyi folytonosság), ugyanakkor egy új fejezet kezdeteként is. Az Egyesület egy olyan platformot jelentett, s jelent ma is, ahol a hangsúly a kortárs képzőművészeti törekvések támogatásán, az alkotói megnyilvánulások sokszínűségének megőrzésén, a társművészetek felé nyitáson, valamint a nemzetközi művészeti párbeszédek kialakításán és ápolásán van. Az budaörsi alapítás óta eltelt évek során a Társaság létszáma fokozatosan növekedett; tagsága összetételének egyaránt fontos részét képezik az áttelepült, a Magyarországon született, a Nyugat-Európában és a hátáron túli területeken élő képzőművészek; a művészeti írók és a zene kísérleti területein alkotók is.

Az Idő-függések apropójául a MAMŰ 35 éves évfordulója szolgál. A közel 70 kiállítóművész részvételével megvalósuló utazó kiállítás a MAMŰ-ben találkozó művészeti praxisok sokszínűségének egy szélesebb keresztmetszetét tárja a látogatók elé. Az előre meghatározott koncepció kulcsfogalmai − az idő és a függéss(ek) − egyrészt utalnak az évfordulók emlékező-elemző-értékelő karakterére, másrészt a címbeli összekapcsolásuk a kiállítás hívószavaként funkcionált. Ezen tematikai vázba illeszkedő, erre reflektáló egyéni megközelítések lenyomataiból állt össze a kiállítás anyaga. Így a múltra (személyes / kollektív élményekre, eseményekre), a jelenre történő reflexiók, jövő-vízióként értelmezhető alkotások mellett, az időben zajló folyamatok, a tér- és időfelfogás témáinak, valamint az idő, a függés, a kapcsolat fogalmainak sajátos manifesztumai is megtalálhatóak az anyagban. Ezen értelmezésekhol a megjelenített témában, hol formai megoldásokban, hol pedig a mű megalkotásának módjában,folyamatában érhetőek tetten.

Kiállító művészek: Baász Szigeti Pálma • Babinszky Csilla • Bács Emese • Balázs Áron • Balogh Csaba és Balogh Erzsébet • Bartha Sándor • Bartus Ferenc • Block csoport • Bob József • Bocskay Vince • Bodor Anikó •Bogdándy Z. Szultán • Borgó • Csíky Szabó Ágnes • Daradics Árpád • Diénes Attila • Dobó Krisztina • Dóra Attila • Dóró Sándor • Elekes Károly • Erdélyi Gábor • Erőss István • Fekete Tibor • Ferenczi Károly (Omonymus) • Garda Aladár • Gáspár Gyula • Gyarmathy János • Győrffy Sándor • Halmi-Horváth István • Herman Levente • Horváth Levente • Jovián György • Kacsó István • Katona Zoltán • Koroknai Zsolt • Kurt Welther • Kuti Dénes • Lakatos Pál Sándor • Lovász Erzsébet • Mana Bucur Membrandt • Miklós Árpád • Miklósi Dénes • Nagy Árpád (Pika) • Nagy Csaba • Nagy Dalma • Nagy Zopán • Nayg István • Nemes László • Ocskay László (Doky) • Pál Csaba • Palkó Tibor • Pető Barna • Pető Hunor Pokorny Attila • Sebestyén Zoltán • Szabó Ábel • Szabó Zoltán (Judóka) • Szász Sándor • Székely Annamária • Szigeti Gábor Csongor • Szombathy Bálint • Szotyory László • Tasnádi József • Ujvárossy László • Uta Heinecke • Ütő Gusztáv • Varga-Welther Júlia • Zirczi Judit

Szervező: MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület

Kurátor:Fándly Edit

Koordinátor:Szigeti Gábor Csongor

Partnerek: A Romániai Képzőművészek Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja • Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely • Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy • MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Sepsiszentgyörgy • Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy • Művészetek Háza Veszprém • Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém • Várfok Galéria, Budapest

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap • Magyar Művészeti Akadémia • Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala • Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala • A Romániai Képzőművészek Szövetségének Sepsiszentgyörgyi Fiókja • Kovászna Megye Tanácsa • Reea • Daw Benţa

HELYSZÍNEK

I. Marosvásárhely[RO] 2013. 01. 11. − 2013. 02. 03

Megnyitó:

2013. január 11. (péntek)

17.00 Bernády Ház,

540051, Str. Horea nr.6,

Nyitva: H-P: 8.00-18.00

18. 00 UAP Galéria, Kultúrpalota, A épületrész ,

540052, Str. George Enescu nr.2

Nyitva: K-Sz 10.00 -16.00

& V: 10.00-14.00

Megnyitja:

Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész

Megtekinthető:

2013. február 3. (vasárnap)

II. Sepsiszentgyörgy[RO] 2013. 02. 12. − 2013. 03. 03.

Megnyitó:

2013. február 12. (kedd)

17.00 MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér

520008 Szabadság tér 2. / Piaţa Libertăţii nr. 2.

Nyitva: K-V 11.00 – 19.00

18. 00 Lábas Ház

520055, Szabadság tér 7./ Piaţa Libertăţii nr. 7.

Nyitva: K-V 9.00 – 17.00

19.00 Székely Nemzeti Múzeum

520055, Kós Károly u. 10.

Nyitva: K-P 9.00 – 16.00

& Szo-V 9. 00- 14.00

Megnyitja:

Szücs György, művészettörténész

Megtekinthető:

2013. március 3.(vasárnap)

III. Veszprém [HU] 2013. 03. 15. – 2013. 04. 14.

Megnyitó:

2013. március 15. (péntek)

17.00 Csikász Galéria

8200, Vár u. 17. sz.

Nyitva: H-Szo 10.00 – 17.00

18. 00 Várgaléria & Magtár

8200, Vár u. 29. sz.

Nyitva: K-V 10.00-17.00

19.00 Laczkó Dezső Múzeum, II. emelet

8200, Erzsébet sétány 1.

Nyitva: K-V 10.00-18.00

Megnyitja:

Szücs György, művészettörténész

Megtekinthető:

2013. április. 14. (vasárnap)

További információk:

mamusociety@gmail.com

0036-30-574-7054 [hu]

0036-30-437-2486 [hu]

0040-742-792-063 [ro]

http://www.facebook.com/events/578897825468948/?context=create

www.mamu.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top