Igazán tárcaérett történet volt ez születése pillanatában is! Pars pro toto, rész az egész helyett: egyetlen patyolatcédulán a szocialista társadalmi szerződés. (Zelei Miklós tárcája)
Nem lehetett. Legenda, hogy az elmúlt rendszer sajtója csak a patyolatot bírálhatta – mert azt sem lehetett bírálni.
A juttatások apályának kezdetén, úgy a nyolcvanas évek első felében, amikor az emberek, a beszédekben „lakosságnak” titulált nép, már világlátottabb volt, s elvárásai születtek, megpróbálták kitalálni a szolgáltató szocializmust.
És a patyolat kijött az újdonsággal: expressz pipere! Ez volt az új szolgáltatás neve. Tartalma pedig, hogy ha egyik nap bevittem a legszebb fehér ingemet, másnap mehettem érte, s kimosva, kivasalva, illatosan visszakaptam.
Expressz pipere frenetikus sikert aratott. Vezetőink talán nem is gondolták, hogy „a lakosságnak” ilyen jól megy, és már ennyi legszebb fehér ing van az országban.
De ami ennél is nagyobb baj volt: a patyolat vezetői sem gondolták át a nyitást, és a keresztmetszet szűknek bizonyult. A legszebb ingek rohama elsodorta a vállalónőket és elsodorta a vállalást. A legszebb ing nem készült el másnapra. Az ember elment érte, de a pult túlsó oldaláról azt felelték neki: holnap tessék jönni. De holnap ugyanez volt a válasz. Az egy napból három-négy lett. A hétfői vállalás nem teljesült kedden, hanem csak csütörtökön.
Emelni kellett a szolgáltatás színvonalát! Annak érdekében, hogy expresszből és piperéből ne a froclizás újabb formája legyen. A leleményes megoldás az volt, hogy ha hétfőn bevittem expressz piperére a legszebb ingem, a vállalónő a vállalószelvény rubrikájába beírta: az elkészülés napja kedd. Azonban velem, mélyen a szemembe nézve, közölte: csütörtökön tessék jönni.
Mire én:
– Akkor írjuk azt, hogy csütörtök.
Mire ő:
– Azt nem lehet. De szólok, hogy ne tessék fölöslegesen járkálni.
Fölhangzott hát a régi nóta, amelyet egyetlen száj énekelt – kánonban… Amely szerint nem az működik, ami írásba van foglalva, hanem amiben szemünkkel csippentve megegyezünk. (Fejemtől bűzlök, kacsintott a hal.)
Igazán tárcaérett történet volt ez születése pillanatában is! Pars pro toto, rész az egész helyett: egyetlen patyolatcédulán a szocialista társadalmi szerződés.
Meg is bíráltam hát a patyolatot!
Hisz én is úgy tudtam, hogy lehet…
De kollégám, Szászi József, aki akkor éppen főszerkesztő-helyettes volt a Magyar Hírlapnál, csak ennyit mondott:
– Na ne szórakozz velem, Miklós!
És visszaadta a tárcinkómat.
Fotó: Népszabadság archívum: Erdei Katalin
