Nekem sikerült kiborítanom a pezsgőt a tévé távirányítójára.(Szeles Judit a Jávorszarvaslesen)
Harmincadikán szakadt az eső. Olyan vihar volt, hogy az utcán a kukákat mind felborogatta. Délután hívott Kő Bözsi, hogy van-e kedvem vele szilveszterezni. Igent mondtam. Milyen más lehetőségem lett volna? Itthon ülni, nézni egy darabig a tévét vagy a YouTube-ot? Onanizálni meg siránkozni, hogy senki még fel sem hív? Kő Bözsi lánya elment sielni, üresen állt a ház a két kismacskával meg a lelkizavaros terrierrel. Legalább lesz kihez beszélnem. Már ha van kedvem beszélni egy ilyen napon.
Bepakoltam a hálózsákom, a pizsamám, egy szatyorba kelbimbót – ami még karácsonyról maradt, majd kirántom. Elhatároztuk, hogy valamit főzünk közösen. Neki kelkáposztája volt. Beültem a kocsiba, és Fossum felé vettem az irányt. Még nem jártam a Bözsi lányának a házában. A Google térképen kikerestem a címet, szerencsére még fénykép is volt a kis piros házról, így könnyebben megtaláltam. Kicsit késésben voltunk, mikor elindultam. Késésben a naplementével. Sötétben nem találtam volna oda. Zuhogott az eső, és plusz hat fok volt. Nem tipikus skandináv.
Fossum Tanumshede mellett található, a bronzkori sziklafaragásairól híres. A kis városka, Tanum környékén rengeteg ilyen régészeti lelőhely van. Napkerekek, táncoló, evező alakok, baltás férfiak, gyereket szülő nő, kecskét baszó pásztor, szarvas, kutyák, madarak. Kő Bözsi lánya egy dohos házikót bérelt egy ilyen lelőhelytől pár kilométerre.
Egyből odataláltam. Az idegbeteg terrier az udvaron állt és ugatott. Az autóval a Bözsi autója mellé szorosan álltam be, hogy más autók is elférjenek az erdei makadámúton. Kérlelhetetlenül zuhogott az eső. Behurcolkodtam a házba. Bözsi éppen a macskaládát mosta a fürdőszobában. A kismacskák mindent összeszartak, még a ládát is. Szaros kis tappancsaikkal összejárták az egész házat, a mosogatóra is felugrottak, ott rágcsálták a kistányérokba kirakott száraz eledelt. Az egész hely hányadék volt. Bözsi igyekezett feltakarítani.
Utána gyorsan összevagdaltuk a vacsorához a zöldségeket. Bözsi nem eszik húst. Zöldséges pitét tervezett, én meg palacsintatésztában sült kelbimbót. Miután bekavarta a pite tésztáját, elment a terrierrel egy sétára. Azt mondta, huszonöt percig kell sütni a pitét, és hogy egy darabig ellesznek a kutyával. Kicsit ideges lettem, mert még nem csináltam ilyen pitét, de egyáltalán nem bántam volna, ha odaég.
A kelbimbókat is kisütöttem közben. A megmaradt tésztából fánkot készítettem a kávéhoz. Bözsinek nem volt pénze desszertre. Mire visszajött a folyton ugató és morgó Theóval, kész lett a vacsora. Bözsi gyorsan lezuhanyzott. Közben én megterítettem folyton sakkban tartva a kismacskákat és a terriert.
Az idei szilveszteren a Trollvadász című norvég filmet néztük. Én már láttam. És Bözsi folyton arról kérdezgetett, hogy mit csinált az orvvadász a gumiabronccsal, meg hogy szerintem tényleg léteznek-e trollok. Az utóbbi kérdésre természetesen igenlően válaszoltam, de a filmről nem voltam hajlandó részleteket elárulni. Én azt néztem, rá milyen hatással volt. Időnként kuncogott, meg szörnyülködött, hogy mit nem tesznek a medvékkel, meg milyen kár, hogy a trollok megkapták a veszettséget. Aztán a végén ki kellett ábrándítsam, hogy a főiskolások nem tűntek el, és az egész csak fiktív film volt, és nem dokumentum.
Szerintem utána nekem büntetésből kellett egy Barbara Streisand-musicalt, a Funny Ladyt végignéznem. Az ment a kettesen. Majdnem lemaradtunk az éjfélről emiatt. Meg azért, mert Kő Bözsi nem tudta, hogyan kell kinyitni a pezsgős üveget. Nem nekem való ez, nem nekem való ez – dünyörészte, és csavarta le a drótot, de nem tudta, hogy mit csináljon a dugóval. Kiment a konyhába, hogy palacknyitót keressen, de mondtam neki, csak picit meg kell rázni, és kinyílik magától. Bözsi félt a pukkanástól, és csak azt hajtogatta: nem nekem való ez. Mire kicsit ingerült lettem. Theó is folyton beleugatott. Kezembe vettem a pezsgősüveget, kicsit meghimbáltam, jobb kezemet a dugón tartva, hogy az egy kisebbet pukkanjon, de a pezsgő ne fusson ki. Tökéletesre sikerült a mutatvány. Egy-egy pohárral töltöttünk: Boldog Újévet! És a maradék rózsaszín lével bementünk a nappaliba.
Nekem sikerült kiborítanom a pezsgőt a tévé távirányítójára. Kicsi volt a hely. Aztán a musical végén Bözsi megkérdezte, hol akarok aludni: a hálószobában a kutyával vagy a nappaliban a két kismacskával. A szaros macskákat választottam. Legalább azok nem ugattak folyton.
Tanulság? Az nincs. Mindenkinek olyan szilveszter jut, amilyet megérdemel.
