Amikor először kerestem föl Gecsényi Lajost, tudtam, hogy levéltáros, mi több, a levéltár igazgatója Győrben – mégis úgy fordultam hozzá mint irodalmárhoz. Zelei Miklós írása.
Ő volt ugyanis, valamikor a hetvenes évek végén, a győri Műhely című folyóirat alapító főszerkesztője is. Ott készült a lap a levéltárban, ifjú költők ültek egy nagy asztal körül, olvasták a verseket, szerkesztették be őket a lapba, és ezért – ma már elképzelhetetlen! – a levéltártól fizetést kaptak. Más haszna is volt azonban annak, hogy a kortárs irodalom és művelői – ennek 
is van azért jelképes mondanivalója –, beszorultak a levéltárba: olyan olvasmányokhoz, szemlélet tágító zárt anyagokhoz juthattak hozzá, amilyeneket odakint, a levéltár falain kívüli „szabad világban” soha nem foghattak volna a kezükbe… Olykor-olykor Budapesten is találkoztunk Gecsényi Lajos főszerkesztő úrral, majd elment dolgozni a szomszédba: magyar levéltári delegátus lett Bécsben. Szakszerűen mondva: „1987 és 1994 között Bécsben, a Habsburg Birodalom levéltáriban képviselte Magyarországot”. Nem ebből az állásból, hanem néhány évvel később, 1997-ben a Magyar Országos Levéltár főigazgatója lett. Ebből a pozícióból ment nyugdíjba 2009-ben.
Gecsényi Lajos 2012-ben töltötte be életének hetvenedik évét. Sok tisztelője van. Születésnapjára Budapesten és Győrben több mint 900 oldalas, nagy alakú emlékkönyv jelent meg Baráth Magdolna és Molnár Antal szerkesztésében. A legjobb magyar történészek írták a kötet tanulmányait. Csak néhány, igazán önkényesen kiválasztott név: R. Várkonyi Ágnes, Hermann Róbert, Tilcsik György, Pritz Pál, Szakály Sándor, Izsák Lajos…
Az emlékkönyvet Gecsényi Lajos műveinek bibliográfiája – Pótó János munkája – zárja. Az első írások 1966-ból valók, a legfrissebbek 2012-ből. A két dátum között egy rendszerváltás és több korszakváltás, közel ötven év telt el. Ha e nagy időben született munkáknak csak a címét olvassuk össze, már az olyan, mintha történelmi regényt olvasnánk.
