A színházrajongók csodát szeretnének látni a színpadon – Polgár Péter látványtervezővel beszélget Kolozsvári Ilona.
A színházrajongók csodát szeretnének látni a színpadon, de háttérmunkások nélkül nem jöhet létre a produkció. A színházi történet úgy válik kerek egésszé, ha a díszlet, a jelmez, a világítás párhuzamos a darabbal, és vizuálisan is megmutatja mindazt, amit az író beleszőtt a dramaturgiába – vallja Polgár Péter látványtervező. A huszonnyolc éves fiatalember alig egy évvel ezelőtt szerzett diplomát, de alkotásaival már számos díjat nyert el. 2010-ben az év díszlettervezője lett, egy évvel később pedig a legjobb díszlet- és jelmeztervező díját vehette át Szlovákiában, a nemzetközi színházi fesztiválon (Divadelná Nitra).
A csillagos ég volt a felső határ
Az Alföldi Róbert vezette Képzett társítások-esthez egy ódon írógépet varázsolt a színpadból, Szlovákiában a nyitrai színház stúdiótermében pedig homokkal telt serpenyő szolgált díszletül. A színházi előadásokon készült fotókat nézegetve sorra vetődnek fel a kérdések: mit lehet megtanulni az iskolában, mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?
– Az alapokat szülővárosomban, a zalaegerszegi Ady Endre Vizuális és Művészeti Gimnáziumban tanultam meg, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán szereztem látványtervező diplomát – kezdi a történetet. – A kaposvári egyetem elég rögös út volt. Tizenketten kezdtük el az első évfolyamot, és mindössze hatan fejeztük be az egyetemet. A tanáraink arra törekedtek, hogy jó szakembereket neveljenek belőlünk, ezért a követelmények is szigorúak voltak.
Mint mondja, elismert szakemberek voltak a mesterei: a díszlettervezést Menczel Róbert, a jelmeztervezést pedig Gyarmati Ágnes tanította.
– Az egyetemen fiktív munkákat végeztünk, amelyek soha nem valósulhattak meg, de mindig volt rá idő, hogy aprólékosan elemezzük a színpadra állítandó műveket – idézi fel. – Fantasztikus álmok, képzeletbeli víziók megvalósításához készítettünk terveket. Nem volt költségvetés, a csillagos ég volt a felső határ, így szabadon szárnyalhatott a fantáziánk. Csak a későbbi munkáim során tapasztaltam, hogy a látványtervezés a valóságban nem így zajlik.
– Melyik színpadi tervet sikerült először megvalósítani?
– Elsőéves egyetemista voltam, amikor adódott egy pályázati lehetőség. A Bárka Színházban, a Képzett társítások című irodalmi estre kellett megtervezni a díszletet és a látványt. Akkor még fogalmam sem volt a gyakorlatról, a rendező, Alföldi Róbert viszont a maximumot várta el. Éppen vonaton ültem, amikor felötlött bennem egy gondolat: mi lenne, ha a történet egy ódon írógép belsejében játszódna? Elképzeltem, hogy a kör alakú színpadot írógépszalagot szimbolizáló anyag veszi körül, és a nézőtér lesz a billentyűzet. A tervet sikerült megvalósítani, a papírcsévélő lett a háttérfal, a nézőtéri székekre – billentyűkre – betűkkel jelzett párnákat helyeztünk el.
A tervezés folyamata mindig gyűjtéssel kezdődik
Az „írógépháttérrel” bemutatott írói est sikere után, friss diplomásként Arnold Wesker Kitchen (Konyha) című művének látványtervére kapott felkérést Polgár Péter. A drámát Szlovákiában, a nyitrai Andrej Bagar Színházban mutatták be Balázs Zoltán rendezésében.
– A munkához minden dokumentumot, szövegkönyvet, költségvetést megkaptam, pontos információm, fotóim voltak a színpadtechnikáról és a szlovák színészekről is. A díszlethez mindenképpen „játékos anyagot” akartunk felhasználni, és erre a homok tűnt a legalkalmasabbnak – meséli lelkesen. – Lengyelországból hozattunk finom szemcsés homokot, ebből alakítottunk ki egy hatalmas tányért, így a darab helyszíne, a konyha végül egy nagy homokjátszótér lett. A konyhai eszközöket, cintányérokat „lebegő világgá” formáltuk át, közöttük a szakácsokat alakító színészek majdhogynem zsonglőrmutatványokat hajtottak végre. Jelmezként dervisszoknyákat viseltek, a tisztaselyem anyag lenyűgöző látványt nyújtott a szinte hófehér homokháttérben.
Beszél arról is, hogy a tervezés folyamata mindig gyűjtéssel kezdődik. A szövegkönyv átolvasása után könyvtárakban, interneten kutatja az adott kor jellemzőit, sajátosságát, építészeti, öltözködési stílusát. A fotókat, fénymásolatokat, újságcikk-kivágásokat, firkálmányokat, vázlatrajzokat, akvarelleket albumba rendezi, azok alapján próbálja meg elképzelni azt a látványt, formavilágot, amelyet a színpadon szeretne megvalósítani.
– Hogyan valósul meg az „álom”, a papírra vetett vázlatból miként lesz színpadi díszlet?
– A következő munkafolyamat a makettkészítés, amely valójában egy háromdimenziós festmény. A kicsinyített színpadon magam előtt látom a tér előnyeit és hibáit, úgyhogy új ötleteim támadnak.
A legnehezebb feladatnak a terv elfogadtatását tartja, amikor a rendezővel, színészekkel, világosítókkal, tűzvédelemi és munkavédelemi szakemberekkel kell egyeztetni a terveket. A színpadon menekülő útvonalat kell kijelölni, de figyelni kell arra is, hogy milyen súlyos a díszlet, és hány ember kell az elemek elmozdításához.
– A díszlet- és jelmeztervezésben ma már nincsenek mindenre vonatkozó aranyszabályok, minden az adott színháztól, az adott körülményektől függ – szögezi le. – Utolsó percig a színházban vagyok, a műhelyben végigkövetem a díszletkészítést, nap mint nap bejárok a próbákra, szeretem látni a díszlet, a jelmez egységét, ha kell, az utolsó pillanatban változtatunk.
A közönség dönti el, mennyire lenyűgöző a látvány
Kitér arra is, hogy a látványtervezőnek sok emberrel, rendezővel, színészekkel, háttérmunkásokkal, varrónőkkel kell együttműködnie, ami nem mindig könnyű.
– Előfordult, hogy a színészek (vagy inkább színésznők) előnytelennek tartották az általam tervezett jelmezt, és nem akarták viselni – említ egy példát. – Ha úgy érzem, hogy csak egy pillanatnyi idegenkedés van az elutasítás mögött, akkor megvédem a jelmezemet, és meggyőzöm a színészt az igazamról. Ha viszont az derül ki, hogy a ruha a színpadi környezetben tényleg előnytelen, vagy a szabása miatt gátolja a színészt a mozgásban, akkor azonnal átalakítom.
– Azt pedig, hogy mennyire lett sikeres a jelmez vagy a díszlet, mennyire lenyűgöző a látvány, a közönség dönti el, amit a tapsból mindig meg lehet érezni – húzza alá meggyőződéssel.
Polgár Péter jelenleg Kaposváron A cigánytábor az égbe megy című darab díszletein dolgozik. Az Emil Lotjanu filmje alapján készült, igazi roma hagyományokkal kapcsolatos zenés játékot februárban láthatja a közönség Szőcs Artúr rendezésében a kaposvári színház nagyszínpadán.
Forrás: MTI, felső fotó: zalaihirlap.hu
{jcomments on}
