„Hej esteban a holdat vedd rá / hogy lábát széttárja és én közéjük / fekve álmodjam meg a halált…” Jancsó Zoltán Esteban-ciklusát saját fotójávalajánljuk versolvasó kedvetekbe.
MA ESTE
Hej esteban ma este sétáljunk
le a partra úgy nézném megint
a hullámokat az alkonyi megtört
fényben az egyik úgy emlékeztet
a nagybátyámra azt mondta hogy
az óra csinálja az időt olyan könnyedén
halt meg olyan szépen eldobva magától
az életet esteban hallottál már ilyet.
SZERZETES
Hej esteban egy szerzetest láttam
egyszer a földön ült és az
esőcseppeket számolta sorban
nem tűnt túl boldognak az arca
olyan volt mint a szeretkező
állatoknak a nyelve hegyén
ott ült a végtelen és a szeméből
legördülő cseppek esteban
olyan volt mintha sírna aztán
évekkel később arra jártam
de a szerzetes már nem ült ott
csak az eső esett esteban és
olyan volt mintha mindenki
sírna.
A HOLDAT ESTE
Hej esteban a holdat vedd rá
hogy lábát széttárja és én közéjük
fekve álmodjam meg a halált
hogy aznap este csak nekem
világítson és a föld többi részét
borítsa sötét és fekete fény esteban
ha a városban jársz ne felejtsd el
felhívni azt a nőt aki egyszer kedves
volt hozzám pihés ajkán mindig
megjelent néhány izzadtságcsepp
és a telefonban olyan volt a hangja
mindig mintha félne és úgy szerette
ha virágzik a hárs esteban őt tudtam
volna szeretni ha nem jön el a
hajnal.
{jcomments on}
