„Az emberi gondolkodás illúzió – ha nem gondolkodom, akkor is vagyok…” – Büky Anna elementáris erejű, vitára csábító írását olvashatjátok itt.
Az emberiség a következőképpen osztható fel:
Megszületésre váró lelkek, egészségesek, betegek, halottak. Mindet a Nagy Lélek öleli át, melynek a felsoroltak részecskéi.
A tündérek, az angyalok, a kerubok, a törpék (nem földi értelemben) köztes lények – emberi megtestesülés és lélek között nem látható, de tudatos lények.
Az állatok itt vannak a földön alacsony tudatossággal. Míg az előző csoport magasabb tudatossággal rendelkezik, mint az ember. Az ember nem éri el a köztes, felettes lények tudatosságát. Az embernek a feladata más. Az ember azért van a földön a végtelen részecskéjeként, hogy látható formájában megtapasztaljon. A megtapasztalás kihívás. Az ember akkor is megtapasztal, ha azt gondolja, nem tapasztal, vagy azt hiszi, hogy nem akar tapasztalni. Az emberi élet megtapasztalás.
Az ember nem angyal.
Az ember nem kerub.
Az ember nem törpe.
Az ember, ember. Csak és kizárólag ember. Az ember feladata a megtapasztalás – a szereteten keresztül.
Nincs erőszak. Aki erőszakot követ el, önmagát erőszakolja meg – a másik emberen át önmagát.
Az ember, ha tud, akkor már nem tud. Tudat nincsen. A tudattól is el kell búcsúzni. Tudat sincsen. Az sem. Ha nincs semmi – akkor mi van? Ami van, az nem én vagyok. Ez a test – ajándék.
Ez a test a megtapasztaláshoz szükséges sejttömeg. Az ember ezt a sejttömeget nem véletlenül kapja. Ebben a sejttömegben kell megtapasztalnia.
Az emberi gondolkodás illúzió – ha nem gondolkodom, akkor is vagyok – noha nem tudom megtenni, hogy ne gondolkozzak – mert úgy hiszem, hogy akkor vagyok, ha gondolkodom.
Descartes tévedett: „Ha nem gondolkodom, akkor is vagyok” – ez a valós.
A sorsomról nem én döntök.
Az Atya dönt a sorsomról.
Az Atya az, aki kezében tart engem. Ha úgy dönt: nem vagyok, testben nem.
Az Atya nem büntet.
Az Atya látja, hogy most mi van.
Az Atya az, aki számon tart.
Az egészséges embernek nincsen joga előadást tartani az egészséges életről, mert nem ismeri a beteget. A beteg Isten kezében van. Az egészséges is.
Az emberek biztonságot nyújtanak egymásnak. Együtt vannak – városokat, falvakat építenek, egy helyre tömörülnek.
Az ember nem tud egyedül élni – miközben nincsen egyedül.
A tudatomtól való búcsú azt jelenti, ugyanúgy én vagyok – mivel én akkor sem vagyok, ha van tudatom. Az én nem létezik. Az én illúzió.
A testet táplálni kell – ez minden baj forrása. Ez a megtapasztalás alapja. A megtapasztalás alapja tehát a test. Ha nincs test – nincs én-tudat – de én és tudat amúgy sem létezik – illúzió.
Nincsen tudat – nincsen én – az ember, mint K. J. X és Y – létezése illúzió – a tudat, az elme nem tud vigaszt nyújtani.
Az emberek a test miatt gyűlnek össze. Az anyag az, ami meghatározza a cselekedeteiket.
Az anyagban megnyilvánuló ember a bőségnek, sokszínű korlátozása.
Isten a bőség, az emberben bekorlátozza magát – azért, hogy az ember megkapja a lehetőséget a megtapasztalásra. Ez a megtapasztalás az Isteni kegyelem, az ajándék, mely a bőséghez képest szűk.
Az ember keresi a közelséget a bőséghez, és odakerül, ha megszűnik: először az ego szűnik meg, utána az én, személyiség pedig nincsen. Az élet felértékelődik. Jobb esetben még a megtapasztalás folyamán.
Az ember elenged. Elenged. Az elengedést gyakorolja.
Csak az elengedés vezet az örökélethez, melynek kapuja a halál.
Az Igaz Bőséggel való újraegyesülés következik. Az ember hazatalál.
Otthona ismét az Egy.
{jcomments on}
