Fénnyel rajzolt árnyék

Sok az árva, a megvetett lelenc Nádasnál, vagy épp otthontalan, senkinek nem kellő macska. (Béresi Csilla írása Nádas Péter fotókiállításáról a Petőfi Irodalmi Múzeumban)

Az író 1959-2003 között készült fotóiból látunk itt válogatást. Kezdve a ’60-as évek fotóriporteri munkáin. Noha megrendelésre készültek, a rokonság szembeszökő a magánfotókkal. Az apa, a gyerek és a nagymama az egyik címe (1968). Azaz egyetlen felvétel nem kevesebbre vállalkozik, mint az idő múlásának, egy folyamatnak a rögzítésére. Ugyanígy, a gombosszegi Körtefa is alakot vált „állandó átfordulással” az évszakok váltakozásában, hol csupasz, hol virágba borul, csak a kitett kerti szék állandó

körülötte, az élet nem szűnő nyomaival. De a fának is van „saját halála”, és azon túli léte. Az 1999-es Valamennyi fény kötet egyik legszebb fotója egy lépcső karfája és a rátűző fény. Titokzatos életre kel egy szekrény rőtvöröse is az alkonyatban. A fény maga is főszereplővé válik a kései képeken, talán egy másik világ neoplatonista hírnökeként. Nem „testetlen fény”, amit az író keres, hanem tárgyakon tükröződő. Hétköznapi ceruzával rajzol árnyékot melléjük, szemüvegnek, székhátnak, vagy kubista kompozíciót a falakra.

Az ember sem hiányzik Nádas fotóiról, és nem csupán a korai munkákon. Árvácskák néznek vissza ránk riadt, kérdő, sokat tudó tekintettel (Árvagyerek nevelőszülőknél, 1964). A korai árvaság élménye lecsapódott az Egy családregény végében, de árva Demén Kristóf is a Párhuzamos történetekben. Sok az árva, a megvetett lelenc Nádasnál, vagy épp otthontalan, senkinek nem kellő macska.

A termeket járva a fiatal Jancsóval és Mészáros Mártával, Örkénnyel és Pilinszkyvel is találkozunk.

{jcomments on}