Mivel tudom, hogy Rómára évek hosszú ideje is kevés lenne, nem két óra, amely a Reggióba tartó vonat indulásig még hátra van, ezért másnap csak azt kérem Antoniótól, mindegy hogy hová, csak robogóval menjünk. (Ughy Szabina Füge és Olíva című rovata)
Késésben vagyok, de még ki kell húzni a hűtőt, el kell zárni az őrlángot, meg kell locsolni a virágokat, és mindenekelőtt le kell mérni a poggyászt, hogy többet nyom-e tíz kilónál. Mivel évek óta nem mérem magam, ezért Ica nénitől, a házmesterünktől kell elkérnem a mérlegét. Lassan már egy éve lakom itt, de Ica néni még mindig nem tudja eldönteni, hogy tegezzen vagy magázzon, ezért áthidaló megoldásként többes szám első személyt használ. No, angyalom, vigyük csak, vigyük ezt a mérleget nyugodtan, aztán érezzük ám jól magunkat Rómában.
Amint beugrok a metróba, az egész vagon elsötétül. Pár perc múlva beleszól unottan a sofőr a mikrofonba, hogy bizonytalan ideig itt maradunk a Nyugatiban, mivel a Deákon valaki a szerelvény elé ugrott. Megrökönyödni nincs időm. Leintek gyorsan egy taxit a Nyugatinál. A sofőrről kiderül, hogy az exe épp egy római nő volt, akit aztán az olaszokkal együtt háromnegyed órán keresztül szid. Ülök, hümmögök, és közben percenként az órámat nézem, még harminc, még húsz, még tizenöt perc és zár a chekin-pult. Amikor a sofőröm kimondja a végösszeget egy pillanatra elnevetem magam, talán nem hallottam jól. Rákérdezek még egyszer, de jól értettem, annyi, mint a repülőjegyem ára oda és vissza, leírni sem merem, mennyi. Két lehetőségem van: vagy hosszas hercehurcába kezdünk a számlakéréssel és a rendőrhívással, és lekésem a gépem, vagy elrohanok a bank automatáig és gyorsan kiveszem szépen a pénzt. Mi mást tudnék tenni, a második opciót választom, és azért ráadásként még jó erősen rácsapom a taxisofőrömre az ajtót.
Augusztus 15-én, Ferragusto ünnepén, Mária mennybemenetelének napján érkezem Rómába. Egy barátom, Antonio már a reptéren vár, és miután megesszük a taxisofőröm által annyit szidott pastánkat, berobogózunk a városba. Életemben először járok itt, hajnali két óra körül jár. Azt nem tudom, hogy a munkaszüneti nap, vagy a helyiek augusztusban szokásos vakációi miatt, de Róma teljesen üres. Dali elefántjai jutnak eszembe a lebegően fenséges városról, amelyek vékony ízeltlábaikon egyensúlyozva mozgatják roppant súlyukat. Róma tudja magáról, hogy szép, mint egy nő, aki sokat gyakorolta a tükörben, hogy melyik mosoly áll jól neki. Alig látunk embert ebben a mosolyban.
Mivel tudom, hogy Rómára évek hosszú ideje is kevés lenne, nem két óra, amely a Reggióba tartó vonat indulásig még hátra van, ezért másnap csak azt kérem Antoniótól, mindegy hogy hová, csak robogóval menjünk. Útközben megállunk a La Palma al Pantheon nevű fagyizónál, és a több mint százféle fagylalt komolyan elgondolkozat azon, mi is volt olyan kegyetlenül fontos az elmúlt fél évben, amely távol tartott a La Palma al Pantheon cukrászdájától? A Colosseumnál iszunk egy kávét, és rágyújtunk, noha nem dohányzom, de most kötelező, és még mielőtt kimennénk a vonatállomásra, megállunk egy tramezzinóért a Spanyollépcsőnél. Húsz perc van a vonat indulásáig, én szívem szerint már az ülésem számát keresgélném a 17-es vagonban és lobogtatnám a zsebkendőm Antóniónak a vonatanblakból, hogy aztán az indulás percében elindíthassam az mp3 lejátszóm, rajta a hónapokon keresztül erre az útra előkészített válogatással, miközben végigbambulom a nyugati partot, de Antonio még mindig mutatni akar valamit. Turisták százain törtetünk át. Scusi, mi scusi, permesso?! Kihagyhatod a Szent Péter Bazilikát vagy a Forum Romanumot, de a Trevi-kutat soha. Különben, hogy jönnél vissza Rómába? – kérdezi méltatlankodva Antonio.
Nézem a szépen megvilágított vizet, amelyből havi több ezer eurót halásznak ki a rómaiak, Antonio nógat, hogy dobjak be én is egy érmét, hát bedobom, bello, igen, bello, mondogatom magam elé, mintha évek óta itt laknék, és a szemem közömbössé koptatta volna a látványt, bello, bello, mintha mindent tudnék Rómáról, persze tudom, hogy ezt a helyet is, csak hónapok és százkilométerek távolságából értem majd meg valamelyest.
{jcomments on}
