Gyönyörünk tárgya abba már nem ment bele, hogy a barátommal pozíciót cseréljek. (Latin László 18+-os novellája)
Andorral Kovi, pontosabban Kovi felesége, Panka révén ismerkedtem meg. Andor nőgyógyász főorvos volt, többek között Panka orvosa. Koviról köztudott volt, hogy él-ha a pináért, és legnagyobb örömét gruppenszexek szervezésében, valamint az ezekben való részvételben leli. A vezetéknevéből képzett ragadványnéven kívül volt még egy beceneve: Grupipapa, s bár néha nevetgélve tiltakozott ellene, igazából tetszett neki, hogy így szólítják. Andor, noha túl volt már azon a koron, hogy – mint Kovinak is – az efféle elfoglaltságok mindennapi létformáját képezzék, szeretett volna részt venni egyszer egy ilyenen – ezért is szólt Pankának, hogy kérdezze meg a férjét, van-e olyan fiúismerőse, aki járatos a szexpartik rejtelmeiben, s aki utána nem pofázza el, kivel, azaz kikkel volt közös kalandja.
Így kerültem én a képbe.
Kérdezhette volna egyenesen Pankától is, nagy valószínűséggel ő is engem, régi barátjukat ajánlott volna, csakhát nem mert direkten megkérdezni tőle, hogy ő maga is benne szokott-e lenne a férje által szervezett szexpartikban (hogyne lett volna benne!). Egy régivágású úriember ha gondol is ilyesmit, nyíltan nem beszél róla… egyszerűbb a férjet célozni meg a kérdéssel.
Mikor Panka szólt, azt gondoltam, elmegyek, ahova hívnak, ott vagyok egy darabig, megteszem, mit megkövetel a haza, aztán eljövök – ennél valamivel bonyolultabb volt a helyet. Andor előtte meg akart ismerkedni velem. Felhívott és megkért, hogy fáradjak be hozzá a rendelőintézetbe… de, tette hozzá, az égvilágon senkinek se beszéljek a tervezett akciónkról.
Befáradtam.
– Szerbusz kérlek, örülök, hogy eljöttél – üdvözölt.
– Szerbusz – fogadtam, s adtam vissza a tegezését.
– Egy kávé? Jöhet?
– Köszönöm, elfogadom… – próbáltunk egymásra hangolódni.
– Pankától azt hallottam… azt hallottam – nem tudta, hogyan térjen a lényegre –, azt hallottam, hogy… hogy értesz a nőkhöz.
Látszott rajta, hogy eme jelentős témát szeretné ennél jóval lényegbehatolóbban kifejteni, dehát in medias res mégsem vághatott bele.
Egymás rövid feltérképezése után megállapodtunk, hogy vasárnap találkozunk, mégpedig a műtermében. Elvileg ettől el kellett volna ájulnom: saját műterem egy elegáns budai villanegyedben! – de csak mulatni tudtam magamban: ugyan, miféle rémes képeket festhet ez a balfasz pinabubus?
Nem tudom, hozzá hasonlóan nem térképezett-e ugyanakkor ugyanígy fel az a harmadik személy is, mármint az a nő, aki aztán a közös szexelésünk kulcsfigurája lett – nagy titokzatoskodva elárulta ugyanis, hogy az osztályán az egyik kollegina az akcióra kiszemelt személy. Nem afféle „ereszd el a hajam!” tipusú csoportos szexben gondolkodott tehát, hanem szerény hármasban. Mindegy, szigorúan véve már három ember is csoportnak, habár a létező legkisebb csoportnak számít. A néhány orvos- és ápolónő közül, akikkel a szülészet-nőgyógyászaton találkoztam, míg a szobájáig eljutottam, s akikre, mivel akkor még nem tudtam, mire megy ki a játék, nem nagyon figyeltem, bármelyik lehetett.
Miután huszadszorra is a lelkemre kötötte a diszkréciót, kifelé menet most már a hölgyekre is igyekeztem jobban odafigyelni. Vajh melyik a kiszemelt? Egy csomó jó nőt láttam, nőben mindegyik egy klasszissal volt jobb, mint Andor férfiban. Elvileg semmi kifogásolni való nem volt rajta – azt leszámítva, hogy tökkopasz volt, de hát, mint tudjuk, a kopaszság a férfiasság egyik ismérve. Noha orra kissé húsosra sikeredett, szája nagy, tekintete pedig ide-oda rebbenő volt, fizimiskájának egyetlen alkatrésze ellen sem lehetett komoly kifogást támasztani… egészben volt csak valahogy ellenállhatatlanul komikus. Persze lehet, hogy rám a mondandója, vagyis inkább az, ahogyan előadta, tett ilyen hatást, mindenesetre a köztünk lévő jelentős társadalmi különbség dacára – ő nagymenő főorvos volt, én meg csak egy futottak-még egyetemi hallgató – sem tudtam komolyan venni őt.
Szombat-vasárnap vidéken volt dolgom, de nem aggódtam, időben elindultam, hogy felérjek a találkára. Csakhogy közbejött egy baleset, Érdnél egy tökrészeg mikrobuszos átkavirnyált a mi oldalunkra és frontálisan ütközött az előttem haladó kocsival. Furcsa módon nem a kocsi, hanem a mikrobusz orra lapult be teljesen, amiképpen a pasi orra is, aki, mivel nem volt bekötve, rázuhant a műszerfalra. Vérzett, mint az istennyila. (Hogy’ vérzik az istennyila?) A pillanatok alatt kialakult csődülettel mit sem törődve – mindkét irányban leállt a forgalom – kiszállt, hogy szemrevételezze, mi a helyzet, majd ugyanazzal a lendülettel vissza is botorkált, beült és indítózni próbált, hogy elhajtson. Úgy be volt nyomva, hogy fogalma sem volt, hol van és mi történt az autójával meg vele.
Később véletlenül hallottam róla: ezt az esetet leszámítva komoly, megbízható ürge, egy nagy érdi áruház vezetője, aki szerelmi bánatában itta le magát pocsolyarészegre. Ugye, itt is: cherchez la femme!
Némi késéssel értem fel a randevúra, Andor idegesen topogva fogadott, s odasúgta: – Az illető már itt van!
Ott is volt, rezzenéstelen arccal, meredten ült egy pamlagon, épp csak a fejét fordította felém. Odamentem, bemutatkoztam, nem emlékszem, hogy mondta volna a nevét. Nem volt egy nagy durranás, de ugyanakkor csúnyának sem volt mondható. Szabályszerű, ovális arc, elfogadható alak. Meglehetősen idétlenül éreztem magam, nem tudtam, mit csináljak, mihez kezdjek. A pamlag mellett egy zsúrasztalon piák tömkelege – nehogy már egy nőgyógyász főorvosnál ne álljon ezerféle whisky, konyak meg egyéb tuttiság! És persze kínált minket – a nő nemhogy inni nem akart, azt sem volt hajlandó lereagálni, hogy egyáltalán kínálják – és viszont ittam, nem is keveset, elsősorban zavarodottságomat oldandó.
Andor ezután hirtelen mozigépészbe ment át – mindez még a DVD-korszak előtt történt -, egy sebtében előkapott kisfilmes lejátszóval pornót kezdett vetíteni, nyilván példát statuálandó. Engem meg közben mutogatva noszogatott, üljek közelebb a csajhoz, öleljem át, egyáltalán, kezdjek vele valamit.
Azt majd’ elfelejtettem mondani: leendő szexpartnerünk napszemüveget viselt. Na ja, nem volt nehéz rájönni, a rejtőzködés végett. Hiszen Andor még bent az intézetben a lelkemre kötötte: a hölgy teljes diszkréciót kér, nem szeretné, ha kitudódna, hogy viszonyt folytat a főnökével.
Bevallom, korábbi gruppenszex-részvételeim ennél jóval flottabbul zajlottak. Tudtuk, miről van szó, tudtuk, mit akarunk, egykettőre ledobáltuk a ruhát – vagy le sem dobáltuk – és a lényegre tértünk… itten meg egy fatörzsbe kellett életet lehelnem… dehogyis fatörzsbe, jégcsapba; egy fatörzs ehhez a csajhoz képest kedves, barátságos teremtés volt. Andorkám szegény alaposan melléfogott, meditáltam magamban, már ami a ránk váró élménykavalkádot illeti.
Némileg segített az ügyön, hogy maga is a nő mellé telepedett, értelemszerűen a másik odalára, s az ő ölelgetése, nyulkálása eredményesebb volt, mint az enyém. Sikerült is hátradöntenie szegényt, aki erre kénytelen volt megszegni kamalduli némaságát:
– Na de Andort..! Andor ne, kérlek, ne!
Hiába hangzottak el azonban ezen jajszavak, Andor ajka rátapadt a nő hasonló szervére, s elnémította azt. Közben pedig, felém eső kezével továbbra is arra buzdított, hogy tegyek már végre valamit… nem volt nehéz kikövetkeztetnem, hogy a tennivaló ez esetben egyre inkább elalélő áldozatunk alsó fertályára vonatkozik.
E bíztatásra összes tudásomat és tehetségemet összeszedve a lábai közé csusszantam, s miután szoknyáját nagynehezen a dereka alá gyűrtem, a bugyit kezdtem lehámozni róla. Néha, ha levegőt kapott, továbbra is elhangzott egy-egy kétségbeesett „ne, ne!” kiáltás, de Andor kérlelhetetlen volt, s némi csókdosás után – felnézve már azt láttam – a farkát próbálta a szerencsétlen csaj ajkai közé szuszakolni. Az alsó végeken mindez azzal tetéződött, hogy némi, a lábak szétterpesztése érdekében tett erőkifejtés után én meg a combok közti ajkaknak nyelvemmel való illetésével foglalatoskodtam… még mindig kellemesebb élmény lehetett a számára, mint Andor gusztustalan micsodájának a le-, azaz benyelésével kinlódnia.
Élvezeteinknek ez a kezdeti állapota nem tartott túl sokáig. Ahelyett azonban, hogy kiteljesedett volna, rövidesen véget ért. Gyönyörünk tárgya abba már nem ment bele, hogy a barátommal pozíciót cseréljek.
– Nem! Nem és nem! – fejtette ki végleges véleményét, öltözködött, s vonult is el, valahova a belső termek egyikébe.
Andor teljesen maga alatt volt. – Hát ez nem jött össze – konstatálta. Élete nagy reménye omlott néhány röpke perc alatt össze. Hiába jegyeztem meg vigasztalólag: – ne törődj vele, hülye bigékkel nincs mit kezdeni – nem sokat tudtam javítani lelkiállapotján.
A nagy megrázkódtatásra ittunk még egyet, s elég későn bár, ekkor végre leesett a tantusz. De talán érthető, hogy nem volt kedvem beszélni, pláne kérdezősködni róla.
Búcsúztam, mentem.
Visszanézve még láttam, hogy Andor felesége, akinek a nevét soha nem fogom megtudni, igaz, nem is vagyok kíváncsi rá, kióvakodik a szomszéd szobából, a napszemüveg még mindig rajta, és az ajtónak támaszkodva várja, hogy menjek, húzzak már végre a búsba el.
{jcomments on}
