De a hangja maradt. Ezernyi felvétel rögzíti, ahogy vállára vette a kortárs irodalmat. És simán elbírta.
Mert sokféleképpen volt fogékony rá. Amikor az első, és máig egyetlen verseskönyvem (a Marno szerkesztette Hidraulikus menyasszony) nyilvános bírálatát tartották a Műcsarnokban, ő olvasott föl a könyvből. És nem kicsit volt cinkos a szerzővel, velem. Mindig olyan verset választott, amivel cáfolta a bírálatot. Szórakoztatott ez a könnyed lovagiasság. Az első, színpadra került darabjaimban is ő vitte a prímet Csuja Imrével. Aztán új darabokat terveztünk, itt ültünk a kertben Dobay Dezsővel és vele. Nem is annyira a szakmai részére emlékszem, mint inkább arra a mondatra, amit a sokzsebes mellényéről mondott. „Nálam a mellény játssza a táska szerepét.”
Nyugodj békében. Hiányozni fogsz. Eltart majd egy darabig, mire halottként gondolok rád.
{jcomments on}
