Az a jó a családi életben, hogy minden háborúskodás után béke lesz. Néhány órára… – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]
Örömhírrel fogadtam Emikét, mikor új nagyija homlokig homokosan hazahozta a játszótérről.
– Emike, képzeld, kistestvéred lesz!
– Nem – mondta Emike nyugodtan. – Nem lesz kistestvérem.
– Mi az, hogy nem lesz kistestvéred? – bámultam rá. – Már hogyne lenne, amikor holtbiztos, hogy lesz? Ugye, drágám? – És a feleségemre néztem.
– Persze! – mondta a feleségem, és kiment a konyhába azzal, hogy dolga van.
Jellemző! Mindig elhúz, ha Emike kardot ránt valami miatt. Folyton nekem kell csatázni vele. Mi vagyok én? Terminátor, aki mindig meg tudja szerelni a huzalozását, ha szétrúgják?
Emike bement a fürdőszobába, ledobta a ruháit, és beállt a zuhany alá.
– Majd akkor lesz kistestvérem – kiabált ki a vízsugár alól –, ha előtte megbeszéljük!
Azt hittem, lehidalok. Mi van? Egy ötéves kis görccsel kell megbeszélnem, hogy mikor lehet kisbabánk?
– Hahaha! – kiabáltam dühösen, és bevágtattam a fürdőszobába. – Röhög a vakbelem!
– Fog az még fájni is! – mondta Emike, és beszappanozta magát. – Mit mondtál két hete vasárnap délután hatkor?
Pislogtam kettőt. Mit tudom én, hogy mit mondtam két hete vasárnap délután hatkor! Már azt sem tudom, hogy mit mondtam ma reggel hétkor! Fantasztikus, hogy a feleségem is emlékszik rá, mit ígértem az esküvőnk előtt egy órával. Nem értem. Most vagy ilyen nagy a nők vinyójának a kapacitása, vagy hang- és képrögzítő van az agyuk helyén.
– Na, mit mondtam? – kérdeztem végül Emikétől emelt hangon, mint aki nem fecsérli efféle emlékezésekre a drága idejét. – Halljuk!
– Amikor arról volt szó, hol nyaraljunk, megígérted, hogy mi mindig minden fontos családi döntést megbeszélünk. És csak azt csináljuk, amiben mind a hárman megegyezünk.
– Ööööö… – mondtam, értelmes tekintetemet Emikére szegezve, mert rémlett, hogy volt szó valami ilyesmiről. – Igen, igen, lehet, hogy mondtam effélét… De ne keverj össze egy nyaralást olyan fontos dologgal, mint a gyermekáldás!
– Gyermekáldás? – rántotta félre a zuhanyfüggönyt Emike. A vízsugár éppen homlokon talált. – Szóval, ha a kistesómról van szó, az
gyermekáldás! Engem meg mindig egy átoknak nevezel! Gratulálok!
– Emike! – vicsorogtam törülközővel a fejemen. – Ha egy baba a világra készülődik, az gyermekáldás! Átok csak később lesz… esetleg.
– Kösz a magyarázatot! – mondta Emike, és visszarántotta a függönyt. – Testvérke törölve! Delete!
Megőrülök! Mostanában folyton a számítógépen kotlik.
– Emike! – fogtam könyörgőre a dolgot. – Imádni fogod a kistesódat! Etetheted, itathatod, tologathatod, játszhatsz vele…! Igazi babád lesz.
– Oké, rendben – zárta el a csapot Emike. – Majd, ha megbeszélitek velem is, akkor jöhet a bébi játszani. De addig szó sem lehet róla. Csináljátok vissza. Ctrl X.
Kicsit megszédültem. Azt mondják az időjárás meg a klímaváltozás okozza. Másoknak bizonyára.
Térdre estem.
– Kislányom! – zokogtam fel. – Esküszöm, ezután mindent megbeszélünk veled, mielőtt döntünk, csak a kistesódba egyezz bele! Már nem lehet visszacsinálni!
Emike vadul dörgölte magát a törülközővel, miközben dühös arccal nézett.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de nekem két hónapnak tűnt.
– Rendben van! – mondta végül. – Most az egyszer beleegyezem. De ha még egyszer nélkülem jön egy kistesó, akkor kizárlak a családból, és én eszem meg a sütidet vasárnap. Ezt mentsd le magadnak, apcika!
Az a jó a családi életben, hogy minden háborúskodás után béke lesz.
Néhány órára…
