Kedves Barátaim, Barát nőim, üdvözöllek benneteket itt, Geriub Gepleki második halálának, hattyúdalának díszletei között. (Kémeri Attila megnyitója a XI. Super 8mm Fesztiválon)
Geriub Gepleki meghalt megszületett viszont– Qwert Zuiop, leendő írógépgyáros és szupernyolcas filmsztár. Örvendjetek hát! Anyja diafilmszínésznő, apja mozigépész…
Vörösborba mártott retinátokat vetítővászonra vessétek, állóképek gyorsan változó egymásutánját csökött agyatok mozgásnak érzékelje!
De van értelme egyáltalán a bánatot és az örömet kockákba zárni? Mért nem elégszik meg a filmfelvevővel bíbelődő humanoid ha egy történet a retinájára vetül? Miféle perverzió már keskeny, hosszú, szélen perforált, bonyolult vegyületekkel felületkezelt hordozón a történések kimerevített pillanatait rögzíteni? Másodpercenként 24-szer. Aztán laborba küldeni, s hetekig türelmetlenül várni… A legelvetemültebbjei még az utómunkálatok során is mellőzi a digitalizálást, ollót, bocsánat, filmvágót ragad, ragasztót nyír, filmet nyes…
A szegedi szupernyolcas betyárok megmutatják nekünk, hogyan festett a világ a digitális korszak előtt. És 48 nevezett filmből remélhetőleg nem engednek.
Egyszer egy nagyon csinos, attraktív nő, aki ráadásul nem volt számomra teljesen közömbös, megkérdezte, mit értek az alatt, amikor azt mondom neki, hogy ne legyél már olyan sznob… Mit jelent egyáltalán az én szótáramban az, hogy sznob? Rövid gondolkodás után azt találtam neki mondani, sznobság az, amikor a tartalom kevesebb figyelmet kap, mint a forma. Amikor a csomagolás, a glanc és glamúr silányságot rejt. A sznobság esztétikai megfelelője pedig nem más, mint a giccs.
Nos egy családi videó a hetvenes vagy a nyolcvanas évekből a legtutibb reality show, valóbb a valónak hazudott, lapostévén tálalt hamis szarságoknál. Ezek az egykor az akkori polgári felsőközép számára elérhető szupernyolcas kamerák által rögzített családi események, és a jeles napokon kicsomagolt és beüzemelt vetítők által falra, lepedőre írt fénynovellák, a maguk bumfordiságában is olyan messze állnak a giccstől – a sznobságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Él Mexikóban egy kis népcsoport, úgy hívják őket, hogy Szeri. Az ősi, eredeti szeri nyelvet talán ha ezren beszélik napjainkban. Van egy gyönyörtű mondásuk, így hangzik: Minden ember szívében egy virág lakik, és abban a virágban egy szó rejtezik…
Nekem, akinek munkaeszközöm a betű, a szó – ez egy gyönyörű metafora, s rögtön továbbgondolásra, szabad asszociációkra csábít: Hogy talán mindannyiunk szívében van egy vetítővászon, s arra valaki, valakik – esetleg mi magunk – képeket vetítenek. Sokféle képet, történetet… Néha bumfordi vagy unalmas, banális történéseket, máskor abszurd, bizarr és derűs képeket, de előfordulhat ott bizony horror és néha kemény pornó is.
Kedves Barátaim a kultban, és szupernyolcban, ne feledjétek, bizony nagy felelősség azt a vetítőgépet kezelni. Mindannyian mozigépészek vagyunk, lelkünk vetítővászon, a szívünk vetítőgép. S ne feledjétek, amikor harsány viccet mesélek nektek, az a humor nem szimpla hülyeség, vagy hülyéskedés, ahogy azt az oktondiak gondolják, hanem a lelkünk, lelketek fénybe mártása.
Gépésznők, Gépészek! Kellemes, harmonikus együttberregést, okos, kedves, szép és örömteli képeket kívánok!
Elhangzott Szegeden a várban, 2012. szeptember 26-án, este fél tízkor a XI. Super 8mm Fesztivál megnyitóján.
