Bevallom, amiért megvettem a lemezt, az a 10., Szabó úr {Mr. Szabo} címet viselő darab. (Libisch Károly Szélrózsa című blogja friss és régi zenékkel)
Carlos Santana a még élő gitárlegendák egyike, aki a hippikorszak hajnalától jelen van a bítrak műfajában. Az egykori blúszgitáros 1969-ben Wodstockban Jimi Hendrix előtt lépett fel zenekarával, akkor már latin-rak programjával, hatalmas sikerrel. Zsenialitásáról, tehetségéről az elmúlt 45 évben már mindent leírtak, ami fontos lehetett. Ő maga pedig alkotásaiban szinte mindent eljátszott, amit a műfaji és tehetségbeli korlátainak eléggé széles sávjában lehetséges volt. 40 körüli lemeze között számos remekmű van; továbbá majd egy tucat számít a műfaj meghatározó etalonjának! Miért foglalkozok mégis a sorlemezek eme – önmagához képest talán kevésbé erőteljes – legújabbikával!? Elsősorban magyar vonatkozásai miatt! Nézzük meg, mire futotta a ma élő egyik legjelentősebb gitárosnak 2012.-ben!?
Astor Piazzolla argentin muzsikus is játszahatná a következő Nap {Dom} szerzeményt (a 4 szerző – mindegyik Touré! – között Carlos Santana nem szerepel. Úgy látszik, hogy az Africa bamba című szám sikerét akarták feléleszteni!). E balladában Carlos gitározása már végig – témájában, rögtönzéseiben! – jellegzetesen sajátja, míg a meglepetést a tangószerű, vonósutánzat adja (a téma első eljátszásakor dobok és basszus nélkül), keretbe foglalva a csillogó gitártémát! Ez sem latin-rak!
Nomád {Nomad}: Az első olyan szám a lemezen, amelynek legalább a refrénjében felbukkan a latin-rak érzésvilág – a hangzás még nem! – kongák nélküli ritmusrészleggel. Santana gitárhangja fényes, szokványosan invenciózus, a hangszerelés viszont zavaros, a hammondrögtönzéstől kezdődően egyszerűen botrányos. (Bár is lehet, hogy meghallgatásakor kevés alkoholt ittam?)
A következő bít-balladát úgy jellemezném, hogy „nesze semmi, fogd meg jól”. Pedig a szívhezszólóan érzelmes, szenvedélyesen játszott szám a Metatron – aki egy, a bibliában is megemlített angyal, Isten hírnöke! – után lett megnevezve.…
Az Angelica Faith már valahol múltidézés, nosztalgia. A középtempójú bít-ballada ötvözi a mester Szabó Gábor 1976 körüli hangzását és Carlos Santana saját akkori, letisztultabb zeneköltészetét, igazi latin hangulat nélkül. A mester-tanítvány kettősséget is kihallom e zenében: azaz a téma Szabó stílusú, a rögtönzés Santana-stílusú lett. Mindezek zeneileg egységben. Finom, érzékeny, bár kissé visszafogott szám. A darab címzettje Angelica Faith, a gitáros lánya.
Santana balladatermésének újabb szép példáját Soha nem a régi {Never the same again} címen megjelent dal képviseli. Az akusztikus témafelvezetés után egy kis nosztalgiát kapunk a 70-es évekből. Hagyományos bít stílusú ritmusrészleg felett a gitáros fényes, szép, de sablonos játékával. Hiába, ha valaki már életében etalonizálódott…
Az új nap fényében {In the light of new day} hallgatásakor kezdett megerősödni az a gyanúm, hogy most egy balladalemezt készített a gitárvirtuóz Santana. Az előzőnél lassúbbtempójú, romantikusan áradó zenei közhelygyűjtemény egy briliáns szólóban éri el tetőpontját. Bít-ballada…
Az isteni szikra {Spark of the divine} egy himnikussá fokozott, alig egyszakaszos, rövid, szép, de kidolgozatlan ballada…
Makumba Budapesten {Macumba in Budapest}: ez a darab felépítésében, hangulatában a makumba – brazil eredetű, vallási használatú táncrítus elterjedt változata – jellegzetes ritmusfordulata és a budapesti hangulatot felidéző kétszakaszos dalforma (naná: ballada!) szembeállításáraegybeolvasztására alapozott darab. És végre: olykor latin-rak is. Nem mondom, hogy a kísérlet 100%-os eredményt hozott – mert az egybeolvasztás helyett inkább a két zenei elem egymásmelletisége dominál – , de néhány szép pillanattal, érdekes hangulattal gazdagabbak lehetünk meghallgatásával.
Bevallom, amiért megvettem a lemezt, az a 10., Szabó úr {Mr. Szabo} címet viselő darab. Tudtam eddig is Santana odaadásáról, tiszteletéről a latin-rak egyik feltalálója, azaz Szabó Gábor felé – a Cigánykirálynő {Gypsy Queen} eddigi 7 lemezfelvételénkiadásán túl is! Mégis, ez a felvétel meglepést okozott nekem. Azon kívül, hogy a ritmusjátékában, felépítésében, hangulatában megidézte az 1966-os Szabó-felvételt, itt témájában, gondolkodásában, gitárhangzásaiban szinte Szabó Gábor játéka hallható. Nem plagizálás: feltámasztás és újrateremtés. Santana eddig „a Szabót” – így nevezte a Cigánykirálynőt! – santanásan játszotta. Most saját témáját halhatjuk tőle „szabósan”. Remekmű! Viszont e darab szépségének, csodáinak teljes megértése, átélése Szabó Gábor játékának ismerete nélkül reménytelen.
A fény vagy {Eres la luz}: Gyönyörű, akusztikusgitár felvezetés után egy kis latin-pop, spanyolul. A könnyed, 2-szakaszos dal finom hangzatait akár valamelyik folk- vagy inkább popprogramban is hallhatnánk, de az igazi santanás rögtönzés műfajilag is a helyére teszi: ekkor válik dögös latin-rakká. Ezt a fajta stílusegyveleget mindig szívesen hallgatom. Kár, hogy olyan rövid lett.
Canela {Fahéj}: Ez a szám a vinilkiadáson nem szerepel. A kétrészes, szvitszerű darab igazi Santanás ballada, szépen formázott gitárdallammal, rutinos szólóval indul. A gyorsabb második rész a latinosabb hangzásra koncentrál, nem feledve el a rutinos, csillogó gitárdallamokat sem. Kompozícióként a második rész lekeverésével, eljelentéktelenítésével súlytalanná válik…
Az Alakváltozó album zárásaként egy fantázia hallható. Alapvetően zongora(billenytyűsök) gitár darabban újra a lassúság dominál, némi unalommal tarkított rutinfordulatokkal, ritmusrészleg nélkül. Ennél azért több kellene. (Ó, édes táncos {Ah, sweet dancer}, egy eredeti ír művész, Michael Ó Suilleabháim szerzeménye). Hogy miért került feljátszásra? A jó ég tudja!
A 8-oldalas kísérőfüzet szép, bár – főleg a lemezes változatnál – sem a szövegek nagysága, sem a képek minősége nem indokol egy ilyen elegáns mellékletet.
A lemez zenéje – összességében – pozitív. Zömmel zenekarra hangszerelt dallamokat hallunk, bár néha feltűnik némi háttérének és egyszer igazi vers-refrén dal is. A lemez – 2 szám kivételével – tulajdonképpen élvezetes is. Az is igaz, hogy igazán maradandó élményt adó szám sincs rajta több. Egy jó rutinlemez, néhány szép dallal, gondolattal, és a töltelék. A nagyobb bajt számomra az okozza, hogy a számok nem képviselik Carlos Santana jellegzetes hangzásvilágát! Még akkor sem, ha ismerjük a „más felfogásban” készült albumait is (például a Montreaux-i fellépése). Az is baj lehet, hogy a gitáros mögött most nem egy zenekar, hanem alkalmi társaság muzsikál. Nevüket a borítón sem tartották érdemesnek feltüntetni!
Carlos Santana e lemezzel egy fontos dolgot azét elért: tiszteletét méltóképpen ki tudta fejezni a korán elhunyt magyar gitáros, a latin-rak stílus egyik feltalálója, Szabó Gábor előtt.
{jcomments on}
