Bodor Béla Mítoszcserepek című könyvét az Írószövetségben mutatják be a könyvegyesszereplőinek részvételével.
A mítosz mint hologram
Előszóféle
Tudjuk, hogy Gábor Dénes fantasztikus találmánya, a hologram olyan háromdimenziósnak érzékelhető ábra, mely, ha hordozóanyaga eltörik, ugyanúgy a kép egészét mutatja, csak azt nem engedi, hogy a korábbihoz hasonlóan körbe forgassuk. Az egyre kisebb töredékek mind a kép egészét tartalmazzák, csak a látvány plaszticitása csökken a roncsolódás folyamatában.
Úgy gondolom, hogy a regény mindenképpen, de bizonyos megszorításokkal élve a próza általában véve is ilyen.
Bodor Béla
A Napkút kiadó által megjelentetett, 520 oldalaskönyvet (Tanulmányok, esszék, kritikák a jelen és a félmúlt magyar prózairodalmának tárgyköréből)Tarján Tamás ésSzondi György mutatja be, velük beszélget Csaplár Vilmos és Ferdinandy György, a könyv két szereplője az Írószövetség könyvtárábanoktóber 10.-én, szerdán este 17.30-kor
Mintha csak beleszólna a telefonba messziről is mindig mosolyos, szavaktól-mondatoktól izgatott hangján Bodor Béla: Szia! Felolvasnám a legújabb írásom egy részletét! Aztán felolvasná az egészet, s várná a véleményt, az egyetértést, illetve akár ugyanilyen nyitottan, vitaörömmel az „igen, de…” ellenkezését. És megindulna a végeérhetetlen eszmecsere. Mítoszcserepek? Kritikaegészek. Tanulmánnyal felérő bírálatok; rajtuk esszé-erezés. Az összetett szó második eleme a kritikus mindenkori szerénységére, egyben a művészeti tényre utal: bármely közelítéssel csak töredékes jelentésadásokig, cserepekig jutunk. A mítosz e tény ellensúlya. A nagy, a teljes, az örök, a gyönyörű. A mítoszcserép: egész és rész egyszerre. Az égig emelt fej és a földet érintő homlok számára egyszerre jeleket kínáló tárgyi való. Megírt szöveg a megírt szövegről. Bodor Béla 2010. augusztus 10-én elhunyt. A mobilja nincs kikapcsolva.
Tarján Tamás
Bodor Béla (1954–2010) költő, prózaíró, esszéista, kritikus, irodalomtörténész, képzőművész. 1975-ig több rock- és dzsesszegyüttesben játszott, 1979‑ben rendezte legnagyobb önálló kiállítását festményeiből, grafikáiból, montázsaiból. 1985 óta jelennek meg írásai. Ezernél több esszéje, tanulmánya, kritikája és recenziója látott napvilágot irodalmi folyóiratokban. Főbb művei: Dallamos fekvésváltó gyakorlatok (1989), A nevek születése (1997), Régi magyar regénytükör I–II. (2000), Ragtime a Vérnősző Barommal (2002), Városablak (2003), Alakok (2006), Már az avantgárda Carneválra ütött (2007), Codex rescriptus (2008), Az eszmélet munkái (2008), Líra? Mi lenne az? (2010). Déry-díj (2000), József Attila-díj (2007).
{jcomments on}
