Nyolcvanezer példányban kelt el egykor Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós könyve, az Őrjítő mandragóra – Bevezetés a politikai pszichiátriába. A szerzőpáros most továbbírta a művet, amely három egyetemen is ajánlott olvasmány.
(Bakos András írása és kérdése, Zelei Miklós válasza)
A könyv első fele arról szól, hogy a szovjet pszichiátriai iskola 1945-től „fölszabadította” a magyart, és ennek egyik következménye, hogy paranoiára hivatkozva nálunk is jó néhány ellenzéki, vagy csak fejlett igazságérzettel megáldott embert utaltak be akarata ellenére gyógykezelésre. Az orvosok úgy látták, „a beteg az államhatalom intézményeinek nyílt bírálatával adja tanújelét a normális alkalmazkodásra való képtelenségnek”, azt nem is volt szükséges vizsgálni, hogy produkál-e pszichotikus tüneteket: hallucinációt, mozgászavarokat. A Don-kanyart megjárt Jakab Károly ellen például izgatás miatt indult eljárás, az volt a meggyőződése, hogy mivel őt, az ’56-ban létrejött Petőfi Párt tisztségviselőjét hivatalosan sohasem váltották le, ma is ezt a posztot tölti be. Tárgyalja a kötet a Hajnóczy Péter szociográfiája és az író személye iránt megnyilvánuló hivatalos érdeklődés furcsa jeleit, dr. Medve András esetét, akit a háború végén elhurcoltak az oroszok, és ő a kint töltött időért, sérelmeiért kártérítést követelt, minden lehetséges fórumon. Elmebeteggé nyilvánították, ahogyan dr. Pákh Tiborra két vezető pszichiáter is azt mondja, az tényleg bolond. Aztán kiderül, úgy került kapcsolatba a hatóságokkal 1961-ben, hogy munkahelyén azt mondta, nagyon helyes, hogy az ENSZ tárgyal az 1956-os forradalom utáni magyar helyzetről. Elfogatása, kálváriája nem maradt titokban, az Amnesty International is szót emelt érte. Sántha Kálmán, aki nemzetgyűlési alelnökként nehezményezte, hogy az orosz hadsereg a civil lakosságból is foglyokat szed, később a sztahanovisták munkaverseny-mozgalmának veszélyeire próbálta ráirányítani a figyelmet. Halálos beteg lett. A legérdekesebb a régi történetek közül Tempfli József rokkantnyugdíjas századosé, akinek szépen alakult a katonatiszti karrierje, egészen addig, amíg 1987-ben levelet nem írt Grósz Károly miniszterelnöknek arról, hogy „a honvédelem munkamegosztásában fölösleges a munkásőrség és a határőrség”, s elkezdte szervezni lakóhelyén a kábeltévét. Leszázalékolták, eltávolították a seregből – másfél évvel a rendszerváltozás előtt!
1989 egyik legfontosabb eseménye Nagy Imre miniszterelnök újratemetése volt június 16-án. Ennek hatására írta meg szívszorító vallomását Mikus Gyula pedagógus, gyermekvédelmi szakember, a szerzőpáros régi ismerőse, drogosok, bűnöző fiatalok megmentője, aki nevelő munkájával mélységesen megélt bűnét igyekezett jóvá tenni, ellensúlyozni. A regényként is olvasható szöveget elküldte Gazsó L. Ferencnek, aki a könyvbemutatón azt mondta, Mikus tanár úr szaldója vitathatatlanul pozitív. „Minden igaz, amit itt leírok” – olvasható a levél elején. Zelei ugyanakkor a kötetet záró esszéjében arra hívja föl a figyelmet, hogy ez a vallomás épp olyan, mint a rendszerváltás: úgy őszinte, hogy mégsem az. Mikus tanár úr igazat írt, de nem írt le mindent. Szót sem ejt arról, ami a levéltári dokumentumokból utóbb kiderült: Egri néven évekig jelentett Antall Józsefről, aki a rendszerváltás után az első szabadon választott miniszterelnök lett.
Ez az alapos jegyzetekkel is bővített kiadás már nem csak a sérelmekről szól, hanem arról is, hogy részesei voltunk a rendszernek, hogy a társadalom részt vett saját elnyomásában. Feltűnően nagy igazságérzettel megáldott, makacs emberek ma is vannak, de lényeges különbség, hogy most senki sem akarja őket kivonni a forgalomból, elektrosokkal gyógyítani. Legföljebb érzéketlen intézményrendszerre vagy az emberek közönyére panaszkodhatnak.
A L’Harmattan Kiadó azért jelentette meg a könyvet, mert az első és a második kiadás nyolcvanezer példányban fogyott el, ma már a könyvtárakból is hiányzik, és közben három egyetemen bekerült az ajánlott olvasmányok listájába. A szerzők azért vállalták a folytatást, mert úgy tapasztalják, amíg nem ismert pontosan, milyen volt egy korszak mindenestül, nem lehet meghaladni. Tovább hordjuk magunkban a bajait, miközben eltelik egy emberöltő. 1989-ben a közönség falta a mindennapi valóságot bemutató tényirodalmat, és a lehető legjobb reklám volt, hogy elterjedt: az úttörőszövetség egyik vezetője, akiből később kis időre az MSZMP KB titkára lett, be akarja zúzatni az Őrjítő mandragórát. Azóta a rendszerhez hasonlóan az olvasó is változott.
– Amikor az Őrjítő mandragóra… első kiadása megjelent, nagyon jó volt tényföltáró riportot írni, komoly olvasótábora volt a műfajnak. Ez az eladott példányszámon is látszott. Most mekkora az érdeklődés a tényirodalom iránt?
Zelei Miklós: – De jó! Egy kérdés Szögedéből. Amelyben a tényföltáró nem e-vel mekeg: tényfeltáró, hanem van egy kis íze a nyelvnek, ahogyan régente. Rég volt az is, amikor az Őrjítő mandragóra… első és második kiadása 1989-ben megjelent. Az első kiadás még a népköztársaságban, a második alighanem már a köztársaságban, 1989. október 23. után. Azóta a köztársaságot is meghaladtatták velünk. És nagyot változott a terep.
Ránk szabadultak a tények. ’88–89-ben egy-egy tényt föltárt az ember, s országos figyelmet szerzett a tények ismeretére éhes közegben, az óriási változásokat, hatalmas javulást váró és felhőtlen ígéreteknek, a Nyugat segítségének örvendező emberek között.
Azóta húsz évnél is több szaladt el. Változott a világ és – remélem! – változtam én is. Úgy gondoltam, az a helyes, ha nem azzal vesződöm, hogy milyenek, mivé lettek a viszonyok, hanem azzal foglalkozom, hogy a mai viszonyok között miképpen tudom képességeimet minél jobban kiaknázni – hódolva káros szenvedélyemnek, a tényföltárásnak is. Így fogtam hozzá 1994 őszén az egykori szovjet–csehszlovák, a mai ukrán–szlovák határral kettévágott Kisszelmenc-Nagyszelmenc történetének fölgyűjtéséhez. Az erről szóló tényföltáró dokumentumregényem, A kettézárt falu első kiadása 2000-ben jelent meg az Ister Könyvkiadónál. Már a könyvtárakból is elcsórták, a kiadói vaspéldány is eltűnt, időnként vadidegen emberek szerzik meg a telefonszámomat, s kérdezik, hol lehet kapni?! Most csináljuk a harmadik kiadást: az eredeti dokumentumregény lesz benne és ami azóta történt.
Mi történt? 2005. december 23-án Kisszelmenc-Nagyszelmenc ikerfaluban, az Európai Unió schengeni határán nemzetközi gyalogos-biciklis határátkelő nyílt. És bizonyos, hogy ebben az én könyvemnek – munkámnak – is része van, s mindannak, amit a könyv inspirált. 2004. április 21-én a tényföltáró dokumentumregénynek is köszönhetően az Egyesült Államok kongresszusának emberi jogi frakciója meghallgatást tartott Szelmenc ügyében, Diane E. Watson demokrata párti képviselő vezetésével. A meghallgatáson hárman beszéltünk az ikerfalu állapotáról: Kisszelmenc és Nagyszelmenc polgármestere, Illár József és Tóth Lajos, valamint én. A tengerentúlra jutva a tényföltárással.
Jövőre lesz tíz éve, hogy a GM&Társai Kiadónál megjelent A halasi norma. Nagy Szeder István regényes élete című könyvem. Ugyancsak tényföltáró mű; sok-sok klasszikusnak tekinthető riporteri munkálkodás eredményeképpen született meg. A könyv a magyar társadalomfejlődés egy – a ’40-es évek végén valószínűleg tökéletesen megsemmisített – különös lehetőségére, a paraszt-polgári fejlődésre hoz példát a kiskunhalasi Nagy Szeder István (1907–1994) kisgazda politikus tragikus életútjának föltárásával.
Mindezt az Őrjítő mandragóra. Bevezetés a politikai pszichiátriába című, Gazsó L. Ferenccel közösen írt könyv harmadik kiadása kapcsán hoztam szóba, s csakis azért, mert Bakos András barátom megkérdezte. Hát igen, ez a könyv is tényföltáró. A könyvhétre jött ki a L’Harmattannál, s azóta folyamatos iránta az érdeklődés. Néhány napja kaptam e-mailt egy barátomtól, azt írta, hogy az egyetemi kurzusán kötelezővé teszi a Mandragórát.
Való igaz, ez nem az a tényföltárás, amikor megjelenik a nagy riport, s az olvasók szétverik érte az újságosstandot.
Változtak a viszonyok, a körülmények, az olvasói és a nemolvasói szokások. A fékentartás és a féktelenség módszerei.
De csak semmit sem föladni, Kedves Szaktársak!
Zelei Miklós honlapja: www.zelei.hu
