Azt biztosan állíthatjuk, hogy az idők folyamán némileg megváltozott a krimi műfaja, éppen ezért Lawrence Block legújabb Scudder-regényét lehetőleg ne adjuk magukat krimikedvelőnek tartó idős hölgyek kezébe… (Grozdits Hahó kritikája)
Persze, ha van rá esély, hogy a krimikedvelőnek mondott néni ránk hagyja a vagyonát, akkor nosza!
Sokak szerint nem változik a világ, mások szerint csak az biztos, hogy nem előnyére. Nos, azt megállapíthatjuk, hogy a krimiirodalom átalakul – ha úgy tetszik – a világgal együtt.
Matt Scuddert, az anonim-alkoholista ex-rendőrt, aki engedély nélkül magándetektíveskedik, olyan durva történetbe helyezte drága szerzőnk a kilencedik Scudder-regényben, hogy egy-egy jelenet után az erősebb idegzetűek is lerakják a könyvet, hogy eltereljék gondolataikat. Nem attól „kemény” a történet, hogy a főhős úton útfélen anonim-alkoholisták gyűlésére jár, s nem attól meghökkentő, hogy amivel megbízzák a könyv elején, arról kiderül, hogy csak mellékszál. A történet igazán velőtrázó része oda vezeti az Olvasót, ahol a pornóipar „még elfogadható” (van ilyen?) része véget ér, oda, ahol már nem csak a nyál és az ondó fröcsög, hanem a vér is! Az alagsori fekete-fehér járólapra, nagy mennyiségben, ráadásul egy gyerekből…
Mondhatná erre az Olvasó, hogy perverz állat a szerző, de az a baj, hogy ahhoz túl jól ír: elhiteti, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet New Yorkban. Tegyük hozzá, nem csak ott, de bárhol, a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táján, vagy lenn az alföld tengersík vidékin…mert ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy regényünk főhőse éppen a sosem alvó városban „él”: a bűn az mindenhol bűn, s az ember mindenhol állat.
Ráadásul Block nagyon jó (krimi)író! Veszettül ért ahhoz, hogy helyzeteket és hangulatokat teremtsen. Nem bíbelődik hosszas leírásokkal, s amikor mégis, akkor sem színezi túl. Ehelyett a hősöket beszélteti, velük teremt olyan atmoszférát, amitől – a szépírók irigységére – alakot öltenek, teret foglalnak az Olvasóban a szavak. Emberi arca lesz még a prostituáltnak is, akit talán egy következő regényben még feleségül is vesz a főhős; barátságos figurának tűnik a hentesbárddal gyilkoló alvilági segítőtárs, aki – nyilván kegyeleti okokból – édesapja hentes kötényét használja, amikor egy-egy embert meg kell szabadítani a végtagjától.
Mindezek mellett – Agatha Christie (nem Agota Kristof!) biztosan forog a sírjában! – a nyomozó legfontosabb eszköze – túl az intellektuson és a megérzésen: a mázli! A szerencse, vagy ha úgy jobban tetszik, a Sors, ami mindig odarókázza a nyomozó elé a következő mozaikdarabkát, amin aztán továbbhaladhat… s mellesleg megoldhatja azt a bűntényt is, ami miatt a regény elején bokszmeccseket néz a Maspeth Sportcsarnokban, ahol felfigyel egy aprócska kézmozdulatra… amiből aztán kibontakozhat az egész regény.
Ez a krimi – az egyébként kitűnő fordítás apró döccenőivel együtt – is a „jófajták közé” tartozik. Azt is lehet, hogy titokban már a fent említett idős hölgyek is ezt olvassák!
Lawrence Block: Tánc a mészárszéken (A Dance at the Slaughterhouse)
Fordító: Varga Bálint
Agave könyvek, 2012
Részlet a könyvből:
Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
{jcomments on}
