„A múlttól nem lehet szabadulni. Szembe kell vele nézni.” A Magvető kiadó ajánlata. Könyvbemutató szeptember 18-án 18 órakora Rózsavölgyi szalonban.
A történet 1942-ben kezdődik. A kamasz Somlyói Anna és barátnői nem a háborúval vannak elfoglalva, hanem inkább a szerelemmel. Eleinte Horthy Miklós fiába, a fiatal és fess repülőtisztbe szerelmesek, fényképét titokban maguknál hordják. Ám a plátói rajongás után az utolsó gimnáziumi évek meghozzák Anna számára az igaz szerelmet egy gyerekkortól ismerős fiú, András személyében. Sajnos azonban ez a szerelem beteljesületlen marad, mivel a közelgő háború elszakítja őket egymástól.
A front közeledtével az emberek egyre több időt töltenek a földalatti búvóhelyeken, a lányokat a családok minden létező trükkel igyekeznek elrejteni a szovjet katonák elől: Anna hosszú hetekig megússza, ám egy napon mégis elkapják, attól fogva rendszeresen, szinte naponta megerőszakolják. Később pedig elviszik „jóvátételi munkára” is, ahonnan hetek múlva sikerül megszöknie.
Kováts Judit az „oral history” elkötelezett művelőjeként hosszú éveken keresztül készített interjúkat szemtanúkkal a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, majd a kuláküldözésekről, a kollektivizálásról. A huszonhárom személlyel készített, közel száz órás anyag egyik fontos forrása lett a regénynek, melynek témája a második világháború, narrátora pedig egy nyolcvanöt éves asszony, aki ’44-ben érettségi előtt álló diáklányként élte át az eseményeket. Az írás az ő kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogy a levéltári forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg. Somlyói Anna fiktív személy, azonban minden, amit elmond megtörtént, igaz esemény.
A dokumentarista látásmód minimalista stílust eredményez, Kováts csak láttatja az eseményeket, mintegy elénk tárja a valóságot, a tanulságokat nekünk kell levonnunk. A tények makacs dolgok: az események kommentárok nélkül követik egymást, a tettek beszélnek az elvek helyett. Mindenki a végsőkig redukált létben igyekszik életben maradni, vagy épp egy aprócska előnyt kicsikarni magának, amely lehet, hogy éppen az életet jelenti.
A múlttal való szigorú szembenézésre sarkall ez a könyv, és bár olvasmányként is izgalmas, érdekfeszítő alkotás, jelentősége túlmutat az irodalmon.
Részlet a könyvből:
Valamikor délután váratlanul nagy csend lett. Annyira nagy, hogy az addigi dörgések, robbanások után egyenesen ijesztően hatott. Vártunk és rettegtünk. A két orosz egyetlen mozdulattal lökte be a bunker ajtaját. Hirtelen, a semmiből érkeztek. Valahonnan előkerült egy gyertya, azzal kezdtek el végignézni bennünket. Az egyik a bejáratnál maradt, a másik a géppisztolyával ránk mutatva sorra felállított, és az arcunkba világított. Az öreg Trézi nénit, majd anyánkat a nagy hasával látva azonban csak legyintett, és tovább lépett. Utánuk én következtem. Lassan álltam fel, vállamat előre ejtve meggörnyedtem, szemem a földre szegeztem. Géppisztoly hideg csöve érintette az államat, és emelte erővel felfelé a fejemet. Amikor felnéztem, zavaroskék szempár fúródott a szemembe. Elkaptam a pillantásomat, de már késő volt, egy erős kéz a karomat megragadva azonnal kirántott a sorból, és a kijárat felé lökött.
Senki nem kelt a védelmemre. Vágni lehetett a csendet, sóhaj, pisszenés sem hallatszott. Anyánk is némán állt, amikor elmentem előtte. Semmit nem tehetett értem, mégis, ha sír, ha rimánkodik az orosznak, ha szól, vagy csak suttog egy szót, tudom, hogy velem van.
A részlet folytatásához kattintson ide!
{jcomments on}
