A képzeletemben megjelenik egy művésztelep, két íróval és egy képzőművésszel a Dunakanyarban, mint ahogyan Kisoroszi a maga Mészölyével, Nádasával, Péterfy Gergelyével nem messze. (Csanda Mária írása három könyvről)
Végh Attila: A ragyogás ideje. Esszék. Helikon kiadó, 2012
Végh Attila: Virrasztó Jenő álmai. Novellák. Kettős Tamás illusztrációival. Magyar Napló, 2012
Győrffy Ákos: Haza. Magvető kiadó, 2012
Végh Attila két kötettel jelentkezett idén, novellákkal és esszékkel. Győrffy Ákosnak esszékötete jelent meg. Végh Attila novelláit Kettős Tamás illusztrációival olvashatjuk, Győrffy Ákos egyik novellába hajló esszéjét Kettős Tamásnak ajánlotta. Így hárman nagymarosiak, habár már nem laknak mindhárman ott, csak egy időben mégis ezen a településen éltek.
Győrffy Ákos idáig versekkel jelentkezett, újabban megjelent esszéinek szövege is költői. Kevesen tudnak olyan prózát írni, amit átsző a költészet, mégis sodró erejű. Visz magával, mint a Dunavíz, amit átúszni nem könnyebb, mint a Balatont, habár kisebb a táv, több az örvény. Élet s halál határán jár, aki belekerül. Az írója nem fél megmerítkezni ebben, mint ahogyan a láthatón túliban sem. Nem célzatosan történik ez, hanem esetlegesen, és ez az esetlegesség óv meg bennünket attól, hogy áthallást érezzünk direkt ezoterikus vagy vallásos megszólalásokkal. Győrffy Ákos olyan természetességgel ír, mint ahogyan a természet körülvesz bennünket, ezért jó olvasni. Közben mintha egy remetével beszélgetnék, aki évtizede kint él a hegyen és mindent megismert, képes érteni növényeket, sziklákat, zúgót. Ugyanakkor mai fiatalember, aki kerékpárral meglátogatja a Duinói elégiák születési helyét, a Trieszt közeli kastélyt. Rilkét sokan szeretik, de megszólalni mellette ugyan ki képes? Talán nem túlzok, ha úgy érzem, Győrffy Ákos igen, nemcsak megszólítja a lélekközelit, de részesül a megszólíttatásban is.
Anélkül, hogy a képzeletemben létező „művésztelep” alkotóinak egymásra hatását vizsgálnám, Végh Attila esszéi közül több is idézi Rilkét, egyik írás címe egyenesen: Rilke lelke. De találkozunk Győrffy Ákos tájverseiről gondolkodó tanulmánnyal is.
Végh esszéit átitatja a filozófia, különösen az ókori görögség, talán a legnagyobb ívű „A logosz emlékezete” című írásban Hérakleitosztól Platónon át Arisztotelészig jutunk. Újra és újra felmerülnek fogalmak, mint „hübrisz”, amikor az ember többnek képzeli magát annál, mint ami valójában, az „alétheia”, a rejtekező lét megmutatkozása az alkotásban. Erósz, Orpheusz szimbolikáját járhatjuk körül az íróval, és olyan elemek mitológiai mélységeibe merülhetünk, mint az éjszaka és a víz.
A víz – ugyanez, vagy szimbolikus? – árasztja el a vidéket a novelláskötet Prológusnak nevezett első darabjában. Virrasztó Jenő, a főhős-alteregó, a kötet címe szerint álmaiban él, legalább annyira, mint a valóságban. Kalandjai valóságosak, gondolatai jóval túlvisznek azon, és időnként érdekesebbek a kalandoknál. Esti Kornélos derű párosul filozófusi melankóliával. Miért vagyok démon, nem pedig ember? – kérdezi egyik írás címe az esszékötetben. Mert a démon ír az emberről, „tetteim ő teszi”, „Amit vetít, a következő pillanatban az leszek én”. Az illusztrációt adó Kettős Tamás képeinek figurái ugyanígy egyszerre mai és mitikus alakok, meseszerűek és valóságosak. Távolságot mutatnak, hogy felemeljenek, mint az írások, hogy „kilássunk, kimozduljunk magunkból”. Akár egy olyan egyszerű gesztussal, mint Virrasztó Jenő, aki az egyik történetben egyszerűen megölel egy fát.
Most már bevallhatom: szoktam megölelni fát, de titkoltam, mert azt gondoltam, hibbant dolog. „Változtasd meg életed!” – szólítja a híres műalkotás Rilke versében az őt szemlélőt. E három kötet is szólít, ugyanígy.
A képek a szerző felvételei.
{jcomments on}
