A meggazdagodás ezeregy módja közül talán a biztosítás az egyik leggyorsabb és legbiztosabb módszer a bankrablás után. (Nógrádi Gábor: Hogyan lehetünk milliárdosok című sorozata)
Az emberek ugyanis semmitől sem rettegnek jobban, mint attól, hogy elveszítik azt a sok felesleges holmit, amit nagy nehezen megszereztek.
Többségük az ördöggel is hajlandó szövetséget kötni, ha a lakásáról, a kocsijáról, a videomagnójáról vagy az életéről van szó. Mefisztó urat azonban mostanában a média szerint csak a három P érdekli, a politika, a pénz és az a P betűs elfoglaltság, ami nem tűr nyomdafestéket. Úgyhogy nincs energiája a mi piszlicsáré dolgainkkal foglalkozni.
És itt jövünk mi.
Pata, szarv és farok nélkül, elegáns öltönyben vagy kosztümben megjelenünk dr. Fauszt Elemér lakásán, és felajánljuk szolgálatainkat. Ennek az a lényege, hogy Fauszt úrnak nem kell félni, csak fizetni. Majd mi félünk helyette.
A biztosítási szerződés megkötése érdekében mindenesetre ajánlatos a következő szabályokat betartani:
Amikor, mint biztosítási ügynök a leendő partnerrel tárgyalunk,
a., zokogjunk a meghatottságtól, hogy találkozhattunk vele,
b., bizonyítsuk be, hogy együtt jártunk bölcsődébe, iskolába vagy locsolózni harminc éve,
c., udvaroljunk a feleségének (a férjének), a nagymamának meg a macskájának,
d., álljunk tótágast és ugassunk a gyerekek kedvéért,
e., majd ígérjük meg, hogy minden tizedik biztosított a Kanári szigetre utazhat, minden századik eltölthet egy víkendet Claudia Schifferrel, és minden ezredik Brad Pittel kortól és nemtől függetlenül.
De ami a legfontosabb: bármi kár éri Fauszt urat, mi azonnal fizetünk és kápé.
Ennyi általában elég, hogy a partnerünk puhára főjön, belénk szeressen, a testvérévé fogadjon, a szerződést aláírja, és annyit tejeljen nekünk, amennyiből mások egy hónapig élnek.
„No és mi lesz, ha leég a ház vagy törik az autó? – kérdezheti most a módszerünkre kíváncsi kedves olvasó. – Akkor a biztosítási díj többszörösét kell kifizetnünk. Hol itt a meggazdagodás?”
Ne tessék aggódni! Amin nem lehet meggazdagodni, azt hívhatják gyereknek, családnak, munkának, de semmiképpen sem biztosításnak.
Amikor a biztosított néhány hónap vagy év múlva bejelenti a kárigényét Önnek, mert betörtek hozzá, vagy egy kőkorszaki lenyomat maradt az autójából a karambol után, egy szót se higgyen neki és rúgja ki. Bizonyítsa be a sunyi csalójának például, hogy ő tört be saját magához, és örüljön, ha nem mószerolja be a rendőrségen.
Egyébként sem volt megfelelő zár az ajtón, az ablakon és a lefolyón. Amit pedig szerinte elloptak tőle, az sose volt neki, és egyébként is eldugta a kacskalábú szeretőjénél, a piszok.
A biztosított gépkocsit pedig akarattal vezette a fának száz kilométeres sebességgel a kihalt országúton. Ha nem így történt, és szerinte leszorították, akkor hozzon tíz tanút, meg a vétkes kocsit kék szalaggal átkötve egy rózsaszínű dobozban. Ezenkívül hozzon egy erkölcsi bizonyítványt, a szomszédokkal is aláíratva, hogy nem beteges hazudozó, nincs adótartozása, és nem ő ölte meg Kennedyt.
Ha mégis fizetni kell, mert olyan dörzsölt az ügyfél, hogy hozza a tanukat, a rózsaszín dobozt meg az igazolásokat, akkor húzni kell az időt, elhányni az iratokat, szabadságra menni a Kanári szigetekre, és egyébként is minden késést a Postára kenni, mert az mindent kibír.
A mai kamatlábak mellett havonta minimum fél százalékot tejel a Biztosítónak a kárösszeg, és amelyik cég nem tud egy negyedévet kibekkelni, az pancser, adja vissza az ipart.
Az időhúzás alatt pedig arra is van remény, hogy a biztosított megőrül a dühtől, kiírtja a családját, majd öngyilkos lesz, ami a Biztosító szempontjából a legszerencsésebb megoldásnak mondható.
Hacsak nincs életbiztosítása meg örököse. Mert akkor minden kezdődik elölről.
{jcomments on}
