Ez a mezőgazdaság. Lutri az egész. Én mondom, ékszerboltot kéne üzemeltetni, tele gyémántokkal. Nem ilyen szarsággal hozni az emberre az agyvérzést meg az infarktust. (Hartay Csaba agroprózája)
Silány siló. Ez most tényleg az. Jogos a siránkozás. Ezidén fullgyatra. Cső sehol. Cső cső. Csá. És ha van is cső? De mennyi benne a szem? Mer’ az a lényeg.Kigúvad a szeme azembernek, de szemet alig lát a csövön.De le kell vágni mind a 180 hektárt.Vágod? Bele kell zavarni a silósárkányt, hadd zabálja fel az egészet.A nagy zöld szörnyeteg belegázol az elszáradt, tikkadt kukoricásba, habzsoljaés okádja a szecskát. Berreg a silókombájn a negyven fokban, ami a határban veri az ötvenet, kajakra, kombájnra.
Ezt nézzétek meg, gyerekek, ezt a vágóasztalt. Nem szeretnék a kései közé kerülni. Darálthús lenne belőlem, vagy parizer, két percen belül. Az lenne az igazi horror, nem a Kukorica gyermekei a Király Pista bácsitól. De csak üresen kattog, annyira silány a silóznivaló, nem győzök eleget sírni. De tényleg.
– Volt már ilyen szar a kukorica? Mi, Karcsi?
– Volt a fenét. De, talán, ha jól emlékszem,9 éve, 2003-ban, amikor hasonló aszály volt. Órákig követtem egy árva pótkocsival a kombájnt, mire telement. Hatot fordultunk, akkor lett púposan megrakva, aszittem’, elolvadok a traktorfülkében.Rohadjon meg.
Meg is rohadt. A bekötőút melletti tábla tele van ilyen fekete, penészes csövekkel. Na cső. Ennek is annyi. Megvolt öntözve, rá lett küldve a hőség, a döglesztő fulladás, és ez lett a vége. Kukorica helyett gomba. Hogy eszik majd meg ezta tehenek? Mert ez néhol okádék. A kombájn is okádja.Csak nyugi, hátha beljebb kitisztul. Hátha a közepén alkarnyi csövektől roskadozik minden szár. De itt minden szar.
– Hány napig tart a silózás? Mi, Karcsi?
– Így? Sima két hét, apukám, minimum.
– Mikor döglött be ma a kombájn?
– Kettő körül. Azóta itt baszódunk – mondja Karcsi az árnyékban ücsörögve.
Majd a lineár tábla. Majd az adja. Ott lesznek súlyok. Megkapta háromszor azt a harminc milit, ott vannak csövek. Olyanok, mint a combom. De a többi, olyan mint a kispöcsöm. Ez bazmeg, ez a mezőgazdaság. Ennyi.Lutri az egész. Én mondom, ékszerboltot kéne üzemeltetni, tele gyémántokkal. Nem ilyen szarsággal hozni az emberre az agyvérzést meg az infarktust. De hol van itt gyémánt? Harminc éve túrjuk a földet, de lószar sincs itt, maximum néhányrozsdás lópatkó. Az sem hoz szerencsét.Na, hátha lassanmegjavul a gép.
– Hátha megjavul? Öcsike, mi az, hogy megjavul? – kérdez vissza a kombájn pilótája.
– Gondoltam, megjavítjátok – lököm halkabban.
– Hja, az más. Mi kellünk ide, mert magától meg nem javul. Le a vágóasztalt, utánaszét kell kapni, mint bolond gyerek a dunyhát, és belelátunk a lényegbe. A lelkébe.
– Mert, mi a baja? Mérnem megy? – kérdem kíváncsiskodva.
– Mi vagyok én? Traktordoktor? Csigavér. Meglássuk’ nemsokára. Nyilván bekakált valami százezres csapágy. Mert ezen a John Deere kombájnon minden kibaszott lapos alátét tízezreket ér, dehogyér, ugyan, annyit kérnek érte, szóvalszopatják a gazdát, de már megszoktuk. Ilyenek ezek az amcsi Déri János gépek, ha valahol valami bekrepál, hopp a tárcádból néhány százezer.
Leálltunk. Le, bassza meg. A kukoricának csúfolt csörgőszáraz, csoffadék szárak csak úgy zörögnek a kánikulaiszélben. Így hosszú lesz. Hosszú és üres minden járat, a szél viszi a csontszáraz szecskát, alig jut majd a pótkocsikba,nem haladunk, nem telik rendesen a silógödör sem, nincsenek nagy súlyok, lófasz teljesítmény ez. Megint rábasztunk az aszályra, de itt rohadjak meg, ha a télen, szarrá fagyva-ázva nem kell majd vizet engedni járnunk a szántásokra, annyi csapadék lesz. Ha meg nem, hát bele fogunk dögölni.
– Ne rinyáljatok már, inkább adjatok egy tizenhatos kulcsot – nyújtja a kezét a kombájnban tövigmatató silómester.
– Ez?
– Hülye vagy? Az tizennyolcas. Innen látom. Érzem.Így tényleg sokáig tart ez az egész, ha bénáztok.
– Tessék.
– Köszi. Ó, bazmeg. Rosszul láttam, adjad vissza a tizennyolcast, az kell ide. Úgy látszik, agyamra ment a meleg meg az ideg. Hát, így tényleg hosszú lesz a silózás, főleg, hogy nem is haladunk sehogyan sem, kurvára hosszú lesz. A novemberi esőkig csak ledaráljuk a táblát – mondja nagyot szippantva cigijébe a kombájnos, majd a tizennyolcas villáskulccsal erőteljes tekerésbe kezd.{jcomments on}
