Archív

A szívedet, a mindenedet

Az idő szavakban mérhető. Gyönyörű, ízletes szavakban, ragokban, mondatrészekben. És ha így vesszük, elég sok idő eltelt. – Darabos Enikő babablogja

Máté majdnem két és fél éves, jár a nyelve, mint a rokka, letyepetye-lepetye. Ha olyanja van, valóságos nyelvi attrakciókat mutat be, lélegzetelállító, szívcsiklandozó nyelvi futamokba kezd, és szinte lehetetlen követni.

Arra gondolok, amikor a beszéd gyönyörét megízlelő gyerek vesz egy nagy levegőt, és szinte lélegzet nélkül elmond egy… hát, mit is, szabad verset? Regényt? Folyamregényt? Lelkesen összefoglalja élete alapképletét. Általában egy fő motívum köré épül, legyen az a helikopter vagy a vitorlás hajó. Ha megpróbálnám parafrazálni, így hangzik egy-egy ilyen futam: anyaapa beül autóba, beindítja motort, eldiul tóra, beül csónakba, pumpával felfújja, beül csónakba, evezővel, ott vitorlás, elmegy a Dunába, eszünk alacskát, egy kis alacskát…, és itt elfogy a levegő, marad a diadalmas mosoly, hogy most ő milyen prímán összefoglalta az élet értelmét.

Vannak azonban kevésbé narratív szólamok, leginkább a tárgyias költészet sajátos ódai minőségéhez tartozók. Mikor azt mondja Máté határozottannice aug2 gyönyörködő mosollyal, hogy anya, szép vagy. Semmi retorikai cicoma, hízelgő szóvirág, egyszerű ténymegállapító vers, nem minden ódai felhang nélkül, teszem hozzá az értelmező elfogultságával. Anya, szép vagy. Hát, én ettől rögtön olyan, de olyan szép lettem, hogy több se kell a nyelv valóságformáló erejének bizonyításához. Ott álltam előtte, szügyig szépségem letaglózó tudatában, cekkerrel a kezemben, mert épp a piacra indultunk. És akkor ezzel az én életem értelme is össze lett foglalva?

Aztán vannak a nagyon finom és elegáns önértelmezések, melyek máris elgondolhatatlanná teszik, mi megy végbe a fiam fejében. Honnan érkeznek hozzá a szavak? Mert rendben, hogy bejártuk Szovátát keresztül-kasul, megtettük kacsaleső sétánkat a Medve tó körül, megmásztunk x dombot és erdőt, kikerültünk y kimosott gyökeret és farönköt, mégis honnan jön az a szó, amit Máté hazaérkezésünkkor sóhajt bele a kibérelt, kis faházunk hűvösébe: kimerültem.

Álldogál körülötte mediterrán családmodellünk apraja-nagyja, megilletődve, elképedve, milyen biztos nyelvi tudattal fogalmazza meg Máté mindannyiunk közös tapasztalatát, kimerültem, bizony, én is kimerültem, ide nekem egy dinnyét.

És legvégül pedig az érzelemkifejező költemények. Ezektől lehet a legjobban lehidalni. Tegnap történt, a récényi (Ritzing) tónál fürdőztünk, és mint szoktuk, külön zatyekben visszük a homokozó felszerelést. A zatyek fél füle az övé, fele az enyém. Miután karjára húztuk az úszómumiját, belesétálunk a tóba, hagyjuk, hogy kimenjen a kövecses talaj a lábunk alól, és ott kapálózunk, rugdalózunk az igazi, mély vízben. Nyelve hegyét ízlelgetés céljából minduntalan ki-kidugja, mondhatok akármit, hogy színes iszapszemcsék csillognak a tó vízében, felkavartuk az alját, nem érdekli, kóstolgatja az anyagot. Később a homokozóban lehet egy szál pucában tenni-venni, eltolat-eltolat, viszia-viszia, brmmmm, anya, nééézd, idenéééézz, brmmmm. Anya fél füllel olvas. Anya imád nyáron vaskos regényeket olvasni mindenféle tavak, folyók és medencék partján, vagy immáron vizes bugyiban üldögélve a homokozóban.

lapulevl aug2És akkor jön egy kiscsaj, de egyáltalán nem az a szimpatikus mit tudom én, milyen kisangyal, hanem egy olyan elkényeztetett, birtokló kiscsaj, és kiveszi Máté kezéből a teherautót. Mert ez neki most kell. Hát, az agyam eldobom, látom a fél fülemmel, mi zajlik, apja-anyja mellettem tocsog a közöny áporodott, nyári levében, és esze ágában sincs rászólni lányi porontyára, hogy hagyja már a kiskölyköt békén, nem, morrant egyet, és visszasüpped unalmába. Nekem a fél fülembe szalad a vér, de hát, mit lehet ilyen esetben tenni? Miért mindig a mi két árva felszerelésünket nyúlják le, mikor tele van a homokozó mindenféle mütyürkével, Máté pedig sosem veszi el a többiekét. Sosem, de még véletlenül se. És nem én neveltem ilyenné, egyszerűen nem szereti az ilyen kisajátításokból fakadó konfliktusokat.

Most pedig jogosan horgad fel benne a sértett önérzet, jogosan kezd el üvölteni, jogosan és tétován jön oda hozzám, hogy elefántkönnyekkel a szemében kijelentse nekem: elszomorodtam. Én is elszomorodtam. És nem is jutott eszembe semmilyen bölcs vigasz, és üresen csengett a ne szomorodj el, kincsem, csak megnézi és visszaadja. Mert itt az igazságérzékünk sérült, az emberekbe vetett bizalmunk, mely arra épült, hogy ha én nem veszem el az övét, ő se fogja az enyémet bántani. Mert mit mondasz erre, rúgj bele, tépd ki a kezéből, ne hagyd magad? Vagy légy csak balek, édes öregem, add neki oda, a szívedet, a mindenedet add neki oda, ha egyszer kell neki?

Megoldhatatlan, szomorú helyzet volt. Elszomorodtam.


{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top