Horn Gyulához nem, de az MSZP mostani állapotához nagyon is illik egy olyan születésnapi ünnepség, amelyen nincs jelen az ünnepelt.
(Bakos András jegyzete)
A 80 éves, súlyos beteg egykori miniszterelnök felesége és gyerekei hozzájárultak a mai budapesti rendezvény megtartásához, amelyet a párt zárt körűnek képzelt el. Arra mégisadtak lehetőséget, hogy az újságírók előtte és utána beszélgessenek a résztvevőkkel, tehát megírják az újságok, elhangzik a tévében, kik voltak ott, miről mit mondtak. Az ismertetett program szerint az 1994-98 között, a Horn-kormány idejére mandátumot szerzett szocialista országgyűlési képviselők, kormánytagok, közeli munkatársak délelőtt„rövid filmmel idézték fel azokat az időket, amikor az MSZP-nek 50 ezer 400 tagja volt, de 1,78 millió ember támogatta szavazatával”, beszélt a párt jelenlegi elnöke, Mesterházy Attila, Kósáné Kovács Magda, Kovács László, Tóth József XIII. kerületi polgármester és Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.
Nem családi, baráti ünnep ez, tortával, gyertyával, elfújással, hanem emlékülés egy még élő ember tiszteletére. Egy életmű értelmezése az érintett nélkül. Ehhez kétségkívül van joga az MSZP-nek – a pártban az ünnepség megtartását biztosan erkölcsi kötelességnek gondolták –, de akkor az a kérdés is jogos, hogy mettől meddig tart a tiszteletben tartott, példának tekintett munkásság.
Az 1932-ben született Horn Gyula édesapját a Gestapo ölte meg, Géza bátyja 1956-ban tisztázatlan körülmények között veszett oda. Ő karhatalmista volt, ezredének járőrnaplója hiányos, ezért nem lehet pontosan tudni, milyen szerepet vállalt a megtorlásban. Horn erről azt mondta, a felkelés idején bűnözők kerültek szabadlábra, akik veszélyeztették a közbiztonságot, és a pufajkás osztag, amelynek tagja volt, ezek ellen lépett fel. Erre mások másképpen emlékeznek. A műszerésznek készült, majd a Szovjetúnióban közgazdaságtant tanult fiatalember állami szolgálatba állt, politikusi karriert épített. Alkalmazkodva a változáshoz, reformer lett belőle, Európa olyan rendszerváltó politikusként tartja számon, aki az osztrák külügyminiszterrel ünnepélyesen átvágta a keleti és nyugati blokkot elválasztó szögesdrótkerítést. 1994-ben pártjával választást nyert, aztán kétharmados koalíciót alakított. Kormánya kitöltötte idejét, de nem tudta megőrizni a bizalmat. Aki nem gyűlölte, egyenes, határozott, kiszámítható jellemként és puritán emberként emlékezhet rá. Pártjában elsősorban azért tisztelik, mert – a környékbeli országok kommunista utódpártjainak nacionalista flikkflakkjaihoz képest – mérsékelt baloldali tömörülést szervezett. A megemlékezés annyiban jogos, hogy ez a politikusi pálya már véget ért. Legutóbbi, 75. születésnapi ünnepségén – amikor Gorbacsov szükségesnek nevezte az 1956-os szovjet beavatkozást – Horn Gyula sértegette a köztársasági elnököt, mert Sólyom László megakadályozta, hogy ő megkaphassa a legmagasabb állami kitüntetést. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szakította félbe az ünnepeltet beszéde közben, hogy ne legyen nagyobb botrány.
Horn Gyula életművével kezdeni valami szépet tényleg egyszerűbb feladat, mint leltározni a pártállami hagyatékot, világosan megmondani, mire büszke a társaság a múltból, és mire nem. Könnyebb, mint huszonkét év után rendesen befejezni azt, amit Horn elkezdett. Kétséges, hogy erre lenne még idő. Az MSZP helyben tekintélyes emberei többnyire a múlt rendszer végén jutottak a csúcsra, és ha még aktívak is, mára elérték a nyugdíjkorhatárt. A fiatalok pedig mentalitásuk alapján akármelyik más pártban is szerepelhetnének.
Szépen látszik, mi fog történni hamarosan.
Pedig olyat még nem láttunk.
(fotó:kulker-online.eu)
