Indul a Lúzer Rádió adása, és ráadásul nem sokkal később kezdetét veszi a Béla-irtó Hadművelet!
Böszörményi Gyula, vagy ahogy az olvasói, a gyerekek és felnőttek szólítják, Gyula bátyó az idei Ünnepi Könyvhéten valami egészen új, tőle tán szokatlan ifjúsági regénnyel jelentkezik. A Lúzer Rádió első „adását”, bár a könyv épp csak a boltokba került, hatalmas várakozás kísérte. Napok alatt terjedt a hír, miszerint a „Lúzer” (máris így emlegeti mindenki) olyan történet, ami a régi, felnőttek szívének is nagyon kedves magyar ifjúsági regények és filmek hagyományát éleszti újra. Ha azt mondom: „Lúzer”, akkor olyan nagy klasszikusok nyomdokaiba lépő történetről beszélek, mint a Keménykalap és Krumpliorr, vagy a Nyár a szigeten (filmváltozata a Le a cipővel! címet viselte) és a Mézga család.
A Lúzer Rádió, Budapest! ma játszódik, címéből adódóan a fővárosban, azon belül is a VIII. kerületben. Főhőse Mark (Marcell), aki 13 éves és a családjával együtt egy vidéki kisvárosból került fel Budapestre, kényszerűségből. A kissé bohókás família minden tagjának van valami „beütése”, az állatorvos papától kezdve egészen a papagáj házaspárig, akik az igen előkelő Áglaki Izofandrusz és Áglakiné Zseraldina nevet viselik. Már ebből is látszik, hogy a történet lényege a humor, a kacagás és a világ napos oldalának élvezete. Mark azonban ízig-vérig vidéki srác, épp ezért mégsem érzi jól magát a számára túl „zajos-zsúfolt-büdi” fővárosban. Tán el is keseredne emiatt, ha egy nap fel nem tévedne a vén körfolyosós bérház padlására, ahol aztán rátalál az ütött-kopott, ám működőképes Volna-K-ra, az öreg rádió adó-vevőre!
Ekkor veszi kezdetét a Lúzer rádió adássorozata, mely hamarosan szövevényes titkok, templomi kísértetek, valamint egy Béla nevezetű „természeti csapás” megregulázásán át vezet a csúcspontig.
Böszörményi új ifjúsági regénye olyan hangulatot, színt, zamatot hoz vissza a magyar ifjúsági irodalomba, amit a felnőttek már jól ismernek, ám a mai gyerekek, tizenévesek eddig hiányolni voltak kénytelenek. A kötet humoros, fordulatos szövegét tökéletesen egészítik ki Szőnyi Gergely grafikus hihetetlenül erős, karakteres, vicces illusztrációi. A kötet további különlegessége, hogy nem csak papíron, de nyomban e-könyvként is megjelenik, sőt, úgy hírlik, már az angol fordítás is készül.
A SZERZŐVEL PÓDIUMBESZÉLGETÉS AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT KISSZÍNPADÁN VASÁRNAP, JÚNIUS 10-ÉN 13 ÓRÁTÓL!
AZ ÍRÓ ÉS A KÖTET ILLUSZTRÁTORA KÜLÖNLEGES DEDIKÁLÁST TART AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN, JÚNIUS 10-ÉN, VASÁRNAP 14 ÓRÁTÓL A KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ STANDJÁNÁL! EZ AZ EGYETLEN ALKALOM, MIKOR A GYŰJTŐK BESZEREZHETIK MINDKETTEJÜK DEDIKÁCIÓJÁT AZ ÚJ KÖTETETBE!
A Lúzer Rádió, Budapest! MEGRENDELHETŐ ITT!
Részlet a könyvből:
KITT… Hát jó, ha senki nem hallgat, akkor akár el is mondhatok mindent, amivel tele van a zoknim, nem igaz?! …KATT
SShussszZRRRÍ…
KITT… Hullacsend és zombiszag! Ez tök menő! Vajajja nagyfater (semmi gúnyos vihánc: ő anya papája, akit Vajajja Zakariásnak hívnak, bár mi csak Zaki tatának szólítjuk)… Szóval a nagyfater azt szokta mondani: a hallgatás beleegyezés!
Szóóóval kezdődjék az adás, nyomassuk ezerrel, bele az éterbe, jeee…!
Az egész szottyos dili hat napja kezdődött, mikor a családom átment sivatagi tevekaravánba. Tényleg pont úgy néztünk ki, mint azok a csóringer tevék a Spektrumon. akiket rogyásig pakolva kergetnek egyik oázisból a másikba.
Apateve aznap reggel a legjobb öltönyét vette fel, pedig tudta, hogy estig több tonna holmit kell majd megmozgatnia. Erről anyateve tehetett, aki szerint a család (vagyis a karaván) életének egyik legfontosabb napján apa (vezérteve) mégse nézhet ki úgy, mint valami punk hegyi öszvér. Szóval apateve tutira kiglancolva, fehér ingben, nyakkendőben, tükrösre suvickolt cipőben cipelte a bútorokat a teherautóra. A sofőr és a segédje szakértő szemmel figyelte a konyhaablakból, miközben az anya által főzött kávét kortyolgatták. Miután a család cuccaival megrakott kocsi útra kelt, és apa átadta házunk kulcsait az új tulajnak, a maradék bőröndökkel, nejlonzsákokba tömködött ruhákkal, meg persze a folyton csaholó Csumpival végre mi is elindultunk a vasútállomásra.
Pocsék érzés volt utoljára átvágni a kisvároson, ahol felnőttem. Igyekeztem nem nézni se jobbra, se balra. Sajna még a járdák repedései is régi ismerőseim voltak, szóval mire felkászálódtunk a vonatra, én majdnem elbőgtem magam.
Hogy totál gáz, ha az ember tizenhárom éves fiúként sírni kezd? Kit érdekel? Ezt az adást úgyse hallja senki. Mert tényleg nem hallja, igaz?! …KATT
ZZzrrrsssííÍSZZZ…
KITT… Na, erről van szó!
Én nem érzem égőnek, hogy hiányozni fog az otthonunk. Bezzeg Monyó, az agyhalott nővérem, egészen más pálya! Ő, mióta kitört rajta a vámpírimádat, Kerubinának szólíttatja magát. Persze senkinek nem áll rá a szája, és ha mégis megpróbáljuk, mindig röhögés lesz belőle. Szóval Monyó egész úton arról nyávogott, mennyire menő, hogy végre megpattanhat ebből a porfészekből.
– Holnap már igazi sötétlelkű, titokzatos és legfőképp pesti emósként ébredek – közölte a családdal, mikor az állomás nyilvános vécéje előtt nyomultunk el. Ez aztán annyira felhúzta anyát, hogy két lépés távolságból is tisztán hallottam, ahogy a fogát csikorgatja. Bár lehet, hogy ezt a hátborzongató zajt inkább Pet (valójában Petra), a kishúgunk csikarta ki belőle, aki egész úton bömbölve vonszoltatta magát.
A Keleti pályaudvarra érve aztán kezdetét vette a nagy tevesprint. Új lakásunk csak négy sarokra volt, ezért anya hallani sem akart arról, hogy taxit fogjunk. A kéglibe egyébként Guszti bá jóvoltából költözhettünk, de ez most mindegy. Szóval átvonultunk a Baross tér alatt, majd tovább a Rákóczi út bal oldalán. Hulla jól nézhettünk ki, mert minden pesti megbámult minket, és a legtöbben rosszalló grimaszokat vágtak.
Apateve haladt legelöl, a hóna alatt és a két kezében egy-egy bőrönddel, hátán túrazsákkal, a nyakában két tarisznyával, talpig öltönyben. Mögötte Monyóteve illegette magát fekete bőrminiben, neccharisnyásan, halálfejes pólóban, magas szárú csizmában. Mivel a szereléséhez legjobban a két ruhákkal teli, fekete szemeteszsák illett, csakis azokat volt hajlandó cipelni. A karavánban én voltam a következő: Markteve (magamat hívom Marknak, mert ahogy a többiek szólítanak, az bőőőeee… ha értitek, mire gondolok, kedves nemhallgatóim). Azt hiszem, engem bámultak meg a legtöbben, ami nem is csoda, hisz bal kezemmel egy gurulós bőröndöt vonszoltam, jobbal a fejemen egyensúlyozott fedeles kosarat tartottam, a hátamra pedig a két kecskepapagáj ketrece volt felszíjazva. Áglaki Izofandrusz és Áglakiné Zseraldina baromi idegesek voltak az utazástól, így aztán rendesen potyogtattak, aminek persze jó része a hátamon kötött ki. Szóval a látványomnál már csak az általam húzott bűzcsík volt tutibb.
A családi karavánt anyateve zárta. Ő még a vidéki házunk előtt fogta kézen Pettevét, miközben a másik csuklójára Csumpi pórázát csavarta – s bizony azóta sem engedte el egyiket sem! Azt hiszem, a költözés anyát boríthatta ki leginkább, mivel a vonaton a kutyát fésülte meg, és Petet állította az első, utunkba kerülő hársfa alá, hogy „most emeld a lábad, mert később már nem lesz rá alkalom”. Szegény hugi, aki még hisz abban, hogy a szülőnek mindig igaza van, nagy szemekkel pislogott, majd leguggolt és hajrá…
Végül aztán csak megérkeztünk a Kiss János utca 2/A elé. A hatalmas, sötétbarna kapun rögtön kiszúrtam egy fehér festékkel maszatolt szívet, benne az É+L betűkkel, fentebb pedig egy I Love matricát, amiket jó jelnek vettem: ezek szerint a környéken csajok is élnek! A teherautó már rég befutott, úgyhogy kezdődhetett a hurcolkodás. A kéró, amit Guszti bá, apa bátyja „jelképes összegért” adott bérbe, a vén körfolyosós bérház harmadik emeletén lapul. Most nem fárasztanék senkit a pontos terepszemlével, mert ezt a holnapi adásra tartogatom, úgyhogy legyen elég annyi, hogy a fáraók bebalzsamozott hullái is tágasabb helyen heverészhettek, mint ami ötünknek jutott.
A lényeg, hogy már hat napja pesti lakosok vagyunk, és én ezennel megkezdem a… Mi is legyen a neve? … Megvan!
Szóóóval megkezdem a Lúzer Rádió, Budapest adásainak sugárzását!
Kedves nemhallgatóim, mára ennyi voltam, császtok! Húzok, mielőtt az ősök keresni kezdenek. Holnap ugyanitt, ugyanekkor, ugyanígy, meg hasonlók… KATT
