2012. május 24-én nyílt meg a DebilReál Diagnosztika (DRD) első nyilvános workshop-ja az irodalmi és művészeti projekteket is rendszeresen bemutató új, fontos helyen, a Pepita Ofélia Bárban (Budapest, Klauzál tér 5.). (Kurdy Fehér János megnyitója)
ElmeÉl. A Magyar ElmePlasztika és a DebilReál Diagnosztika gyakorlati megkülönböztetéséről[1]
A Baranyai Levente és Szigeti András „vizuális professzorok” által 2012 első negyedévében kifejlesztett eljárás a Magyarországon régóta dívó Magyar ElmePlasztika (MEP) kritikai vizuális cáfolata. Első prezentációjuk célja, hogy rávilágítsanak a két címben feltüntetett interpretációs eljárás közötti ismeretelméleti és módszertani különbségre a végeredmények ismeretében, ami érdekesképp szinte majdnem ugyanaz. Ez úgy lehetséges, hogy a debilreálosok csavartak egy végsőt az elmeplasztikusok hókuszpókuszán, így látható lett az un. kilógó lóláb, amelynek okán a szinte ugyanolyan egészen mássá lett. Úgy is mondhatnánk, hogy a Magyar ElmePlasztika rejtett információit a DebilReál Diagnosztika láthatóvá tette. Amit a Magyar ElmePlasztika elkendőzget, azt a DebilReál Diagnosztika az orrunk elé nyomja. Végül is mi más lenne a kritikai eljárás lényege, mint rámutatni arra, hogy valamely út, ami példának okáért a közjóról papol, miként vezet valójába a köz teljes megsemmisítéséhez. Mintha Piroska hirtelen lerántaná az ordas farkasról a nagymama kendőjét.
A DebilReál Diagnosztika megkülönböződési igénye tehát nagyon is érthető egy ilyen kortárs szemantikában. Ezen kívül e két plasztikai eljárás lélektani hozadéka is egészen más. Amíg ugyanis a Magyar ElmePlasztika az elronduláson át a végső nemzeti elbutuláshoz, addig a Debilreál Diagnosztika a tisztánlátáson keresztül a nemzetközi harmóniáig vezethet. Az egyik beengedi a farkast, a másik meg rácsapja az ajtót.
A két eljárás közös elméleti kiinduló pontja a ’genetika’ és a ’memetika’. Mint ismeretes a genetikát a görög ’gennó’ (nemzeni, életet adni) szóból alkotta meg 1905-ben William Bateson, arra vonatkoztatva, hogy a genetika a gének, az öröklődés és az élőlények variációjának tudománya. A memetika az utánzást jelölő ’mimézis’ és a genetika szó kombinációja. Az 1976-ban létrejött elmélet atyja Richard Dawkins, aki szerint az emberi elme nem más, mint az abban megtelepedett, hol cserélődő, hol változó intellektuális paraziták, az un. ’mémek’ sokasága. A gének az élet létrejötte, míg a mémek a civilizáció kialakulásától léteznek.
A Magyar ElmePlasztika ismeretelmélete „az’embereket” genetikailag megkülönböztethetőnek tekinti, és tagadja a mémek elsődlegességét. A Debilreál Diagnosztika azonban úgy érvel, hogy fajuk genetikailag egységes, de memetikailag különböző kulturális szigeteket alkotunk. Egyszerűen fogalmazva az elmeplasztika faji alapon és ideologikusan, míg a debilreál az individuum alapul, és ironikusan működik.
A Magyar ElmePlasztika módszertana a zaj. Működése során szikék nyisszanása, fűrészek sikongása, ollók csattogása hallik, mindez természetesen tömeges méretekben. Úgy is mondhatnánk, hogy a Magyar ElmePlasztika tudományos attribútuma a csatakiáltás és a halálsikoly, amely minden érvelést elnyel. Fő megnyilvánulási területe az utcai politizálás, az uniformisba bújt fenyegető menet, valamint a gyűlöletkeltő, ideologikus alapú médiadizájn. Ezzel ellentétben a Debilreál Diagnosztika módszertana a felszabadult nevetés, a kacaj, a szembenézés. Jól működik a másik megértése során, kedveli a kritikus alapállást és az oknyomozó érvelést. A Magyar ElmePlasztika a homlok, a koponyatető, a tarkó és a halánték határolta területre, mint véres csatatérre, míg a DebiReál Diagnosztika, mint vizuális jelfelismerő univerzumra tekint.
A Magyar ElmePlasztika létrehozói és irányítói eltitkolják, hogy eljárásuknak nincs genetikai tudományos alapja, ezért annak pótlására titokban valóságos mémgyárakat üzemeltetnek, amelynek létezését letagadják. A debilreál létrehozói ezzel ellentétben örömmel üdvözlik a legfrissebb genetikai kutatások eredményeit, miszerint Földünk minden embere egy közös emberpártól származik, Afrikából. A memetikai küzdelemre, pedig mint az életigenlő/elégedett, illetve élettagadó/ sértett szcenáriók küzdelmére tekint.
Az elmeplasztika képviselői védhetetlen politikai érveket csomagolnak ál-genetikai marketing csomagokba. Azt hirdetik, hogy Magyarország a lehetséges világok legjobbika és történelmünk során más sem történt velünk, mint álságos összeesküvés, cserbenhagyásos gázolás. Az egyszerű dolgokat a felismerhetetlenségig túlbonyolítják, amit általában egyszemélyes retorikai futamokban performálnak. A debilreál képviselői pedig párbeszédre törekednek és szeretik az aprólékos, jól kidolgozott tényeken nyugvó érvelést. A történelmi folyamatok következményeit egyszerűen jó és rossz válaszokból összeadódóknak tekintik. A bonyolult feladványokra pedig egyszerű válaszokat adnak.
Az elmeplasztikusok társdalom szemléletnek lényege, hogy két egymással örök harcot vívó csoport maradjon a páston. Mivel a történelmi önhibák beismerése és feldolgozása nehéz, fáradtságos, fájdalmas, sőt aprólékos munkát igényelne, így egyszerűen oldják meg a feladatot. Mindazokat, akik nem osztják vérmes eszméiket nyílt vagy titkos ellenségnek bélyegeznek. Kijelölnek néhány népcsoportot, vagy történelmi személyiséget és véleményük kivégző osztagai elé citálják. Lényegük a virtuális lesipuska, de ki-ki csapnak a mindennapokba, ahol a szó-revolverek nyelvi lövéseit vadászpuskák valódi ólom sörétjei követik.
Bár mindkét irányzat ugyanarról beszél, mégis nehéz lenne olyat dologra rámutatni, amiben az elmeplasztikusok és a debilreálosok ugyanazt értenék ugyanazon dolgon. Vegyünk példának egy Klauzál téri fát. Amíg a magyar elmeplasztika úgy gondolja, hogy a fa lényege a gyökérzete, ami mozdíthatatlanul a talajhoz rögzített, és a sötét mélybe törekszik, addig a debilreál a fa koronáját tekinti meghatározónak, amely az ég felé tör. Épp ezért egy elmeplasztikus elsősorban a fejszét és a kötelet, míg egy debilreálos a lombseprűt és a csillagtérképet tartja fontosnak.
Hölgyeim és Uraim! Az információ érthető, csak láthatóvá kell tenni, hogy valójában mit is ábrázol: a „Ki vagy te?” kérdését, amiképp Piroska, vagy a „Hová valósi vagy?” csalogatóját, ahogy a farkas kezdené. Baranyai Levente és Szigeti András aktuális társadalmi arcképcsarnoka rámutat, hogyha már a szó alig, akkor a szem még mindig leleplező erővel bírhat.
Kurdy Fehér János