Valahol a Nagy Magyar Alföld egyik városában éldegélt egy nemzeti radikális önkormányzati képviselő, máskülönben szigorú tekintetű gourmand. (Bakos András glosszája)
Egy alkalommal a következő hidegtálas rendezvény előkészületeiről tárgyaltak a városháza folyosóján a hivatalnokok, ez a képviselő pedig, csak úgy mentében, megjegyezte: nagyon örülne, ha azon a fogadáson lehetne lágy tofut is enni. Csodálkoztak, akik ezt hallották, talán meg is botránkoztak rajta, de nem mutatták. Mit lehet tudni, mi jön még ezután. Az óhaj – egy nappal az esemény előtt – eljutott a vendéglátásra fölkért vállalkozó fülébe. Ő megijedt. Tudta, hogyan, miből készül a lágy tofu, igazság szerint még tengervíz is kell hozzá. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudja előteremteni a távol-keleti ételt. Márpedig ő nagyon szeretett volna állandó beszállítóvá válni a városházán. Fél napot telefonált, idegeskedett, és az utolsó pillanatban sikerült Budapestről, egy kínai étteremtől lágy tofut rendelnie. Vonaton hozták el neki, boldog volt.
Másnap elmesélte viszontagságait egy barátjának, aki ezt rögvest továbbmondta egy újságírónak. Ő pedig csillogó szemmel hallgatta, egész életében efféle történeteken keresztül igyekezett bemutatni a valóságot. Felhívta a vendéglátóst, aki most még jobban megrémült. Bizonygatta, ő az ökör, hogy eljárt a szája, de tessék megérteni, ha ez a pletyka leíródik, ő elveszíti városházi megrendeléseit. Az újságíró azt mondta erre, ha minden szimpatikus ember érdekeire tekintettel lenne, nem írhatna semmit. A vendéglős elkeseredetten állapította meg: – Maga igazából engem akar tönkretenni! – és lecsapta a telefont.
Az újságíró persze nem akart ilyet.
Azt gondolta, szépen kivárja a megfelelő alkalmat, amikor viszonylag kis érdeksérelemmel meg lehet írni a történetet úgy, ahogyan illik, rendesen, a várost, a politikust, a vendéglőst és az ételt is a nevén nevezve, mert máshogyan ennek nincs értelme. Hetek, hónapok teltek el, aktualitását vesztette az egész, őt azonban ez nem érdekelte: őrizgette a történetet, forgatta, szorongatta, dédelgette.
Meg fogom írni, mondta, el is hitte magának.
És most hiszi.
(Fotó: www.knitting-bee.com)
