Archív

Hogyan kell Kurt Vonnegut nevét helyesen ejteni?

600full-kurt-vonnegut

Kálmán fölvonta a szemöldökét. Sűrűn és szívesen tette ezt, mert egyszer a tükörben nézve magát úgy találta, hogy ilyenkor hasonlít Paul McCartney-ra. (Benedek Szabolcs novellája)

Amikor Kálmán megnyomta odalent a csengőt, Árpád először nem hallotta meg, mert szólt a zene, és csak másodjára ment a kaputelefonhoz ajtót nyitni.

Kiállt a lépcsőház erkélyére, elszámolt négyig és köpött egyet lefelé. Nyála épp akkor landolt odalent a betonon, amikor Kálmán feje megjelent a lépcsőház bejáratánál. Nem találta el.

– Anyád! – kiáltott Kálmán, mert a köpet alig egy méterre ért tőle földet. Aztán elindult fölfelé a lépcsőn. Odafönt Árpád ajtót nyitott neki. – Délutánra megint rohadt meleg lesz – mondta Kálmán, mikor beléptek a nappaliba. – Magad vagy?

– Amint látod – bólintott Árpád.

– A szüleid?

– A Börzsönybe mentek.

*

Odafönt, a szobában, miután Árpád megmutatta neki az új Rolling Stones-maxi single-t, Kálmán rakosgatni kezdte az íróasztalon lévő tárgyakat (vonalzókészlet, töltőceruza, tuskihúzó, radír, Kores javítófesték, műszaki rajzok készítésére használatos papírtekercsek), majd észrevette a sarokban megbúvó fényképezőgépet.

– Van benne film? – kérdezte, miközben a kezébe vette, és forgatgatni kezdte a gépet.

– Van – válaszolta Árpád, és dühösen kirántotta Kálmán kezéből. – Ne piszkáld.

– Nem csinálunk valami klassz képet? – kérdezte Kálmán – Beöltözhetnénk valaminek. Vagy pózolnánk valahogy.

Végül az lett, hogy Árpád fölvette azt a pólóját, amelynek elején egy csomó különböző színre festett nyelv van, fölötte a felirat, hogy Rolling Stones Voodoo Lounge World Tour 94/95, hátoldalára pedig az európai turné állomásait írták; és leült a heverőre Kálmán mellé, aki olyan pólót viselt, amelyre fekete-fehér szitanyomással a Beatles együttes tagjainak arcmását vitték rá. A fényképezőgépet föltették a könyvespolcra, zümmögött egy darabig, aztán exponált. Árpád ezután visszarendezgette az íróasztalán lévő tárgyakat úgy, ahogy addig voltak.

– Erika? – kérdezte Kálmán.

– Hazament, majd valószínűleg ma fog jönni. De szerintem csak délután vagy estefelé.

– Csinálni kéne valamit.

– Csináljunk – vonta meg a vállát Árpád. – S mit csináljunk?

Kálmán egy kis ideig gondolkodott, majd így szólt:

– Menjünk el a könyvtárba és nézegessünk újságokat.

– Jaj! – vágott fancsali képet Árpád.

– Jól van – mondta gyorsan Kálmán –, akkor gyerünk el a hangtárba és kölcsönözzünk ki CD-ket.

– Nincs nyitva.

Álltak és nézték egymást.

Kálmán épp arra gondolt, hogy mivel szomjas, kér innivalót, amikor azt mondta Árpád:

– Na, akkor menjünk el fagyizni.

*

Árpád háromgombócos csokoládét, Kálmán pedig málna–joghurt–csokoládé ízű fagylaltot kért. Mind a hat gombócot Árpád fizette, ő állt a pénztárnál sorba, Kálmán meg nem adta oda az összeg reá eső részét, úgy gondolta, délután biztos elmennek a Póló Clubba meginni egy sört, majd akkor viszonozza.

– Azt álmodtam – mondta Árpád, miután letelepedtek a sétányt és az árteret elválasztó korlátra –, hogy mentük Erikával az Árpád-hídon Pestről Buda felé, és csak mentünk, mentünk, de soha nem értünk a végére.

– Hogyhogy nem? – értetlenkedett Kálmán.

– Mondom: mentünk, és már iszonyú régóta mentünk, de még mindig nem értünk a híd végére, csak mentünk tovább.

– S aztán? Aztán mi történt?

– Aztán? – s Árpád nevetni kezdett. – Aztán fölébredtem.

Ekkor gondolt először Kálmán arra, hogy megöli Árpádot. Ahogy ültek a sárga csőkorláton, az jutott az eszébe, de klassz lenne, ha hirtelen szembefordulna Árpáddal, taszajtana rajta egy jó nagyot, akkorát, hogy elveszítse az egyensúlyát, és lebucskázzék hanyatt az ártérre. Enyhén féloldalt fordulva sandán lepillantott: úgy saccolta, körülbelül két métert repülne Árpád, aztán még vagy három métert gurulna a hatszögletű kövekkel kirakott gátoldalon, és utána érkezne meg az esővíztől sáros ártérre.

„Nem halna meg – gondolta. – Lehet, hogy összetörnének a bordái, meg esetleg a gerince is eltörne, de nem halna meg.”

Azt azonban nem akarta, hogy Árpád nyomorék legyen. Ha meglátná a tolószékben, egész életében lelkiismeret-furdalása lenne.

*

– Leírom már az álmaimat – mondta Árpád. – Szerintem tök jókat álmodom. Novellákat lehetne belőlük írni. Olyanokat, mint Csáth Géza.

Kálmán kinyitotta a száját, mert azt akarta mondani, hogy „meg mint Hajnóczy Péter”, aztán nem szólt semmit, mert az jutott eszébe, hogy Árpád úgyis csak legyintene, s azt mondaná: „Hajnóczy”, de olyan hangsúllyal, mint ahogy manapság a magyar labdarúgásról beszél az ember.

Ezen még jobban feldühödött, és egyre inkább erősödött benne az elhatározás, hogy megöli Árpádot, ha lehet, még a mai nap folyamán. Elképzelhető persze, hogy megvárja, míg megérkezik Erika is, és mind a kettőt elteszi láb alól, aztán úgy találta, ez nem jó ötlet, miért ölné meg Árpád barátnőjét, semmi problémája nincs vele, meg amúgy is, ha igazán szereti, ő úgyis utána hal majd kedvesének.

– Most olvasom az új Fonnegut-regényt – szólalt meg újra Árpád. A színház utcáján haladtak, látszólag céltalanul.

– Nem inkább Vóngát? – kérdezte Kálmán.

– Miért lenne Vóngát?

– Hát mert amerikai.

– Ismerek egy esztétika–angol szakos bölcsészt, aki azt mondta, hogy Kurt Vonnegut nevét Kört Vóngátnak kell ejteni. Odakint is így ejtik.

– Szerintem a bölcsészek mind hülyék – szögezte le Árpád. – Agyalágyult, vászontarisznyás tökfejek. Egyébként meg tök mindegy. Én Kúrt Fonnegútnak mondom. Az a lényeg, hogy a könyv jó.

Kálmán fölvonta a szemöldökét. Sűrűn és szívesen tette ezt, mert egyszer a tükörben nézve magát úgy találta, hogy ilyenkor hasonlít Paul McCartney-ra.

– Én az Éj anyánkat meg a Kékszakállt olvastam – mondta. – De igazából egyik sem nyűgözött le.

– Nem is neked való – legyintett Árpád.

Egy darabig szótlanul lépdeltek tovább, ezer ágra sütött a Nap.

„Vízbe fojtom” – futott át a gondolat Kálmán agyán.

– Menjünk vissza hozzánk – mondta hirtelen Árpád. – Erika biztosan hívni fog. Vagy az is lehet, hogy már hívott is.

Megfordultak, és sietős léptekkel elindultak a másik irányba.

„Ha megérkezünk – gondolta Kálmán –, és fölérünk a harmadik emeletre, átlököm a korláton, és lezuhan az udvarra. A betonon biztos halál vár reá.”

Csak egy gond van, jutott még az eszébe, Árpád majdnem egy fejjel magasabb, és vagy tíz kilóval nehezebb nála. Nem baj, ha nem sikerül a korláton átlökni, majd azt hiszi, valami klassz kis tréfa, és jót fognak rajta derülni mind a ketten.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top