A női irodalom és művészet kibontakozásának kora a XX. század eleje. A Nyugat nőíróiról született könyv nyomán indult sorozat negyedik előadásán Bánki Éva író, Sasvári Edit művészettörténész és Valachi Anna irodalomtörténész beszélgetett a PIM dísztermében. (Csanda Mária tudósítása)
Az est moderátora László Ferenc újságíró, kritikus, jártasságáról tett bizonyságot, amikor Lesznai Annát idézte a Vasárnapi kör leírásával, ahol a nők egyenrangú résztvevői voltak az értelmiségi csoport összejöveteleinek. Ugyanakkor védekezni kényszerült, mint férfi, például amikor arról esett szó, hogy a nők kimutathatóan egy-egy jelentős férfiegyéniség „mögül” bukkantak elő, vívták ki saját jogaikat, Sasvári Edit meghatározásával saját szellemi teret alakítottak ki. Hiszen alkotó férfiak mögött is megtalálhatjuk az őket támogató nőket.
A jobb és baloldaliság kifejezetten a XX. században vált ketté, ugyan Petőfi radikalizmusát és Jókai hagyománytiszteletét nevezhetnénk bal és jobboldalinak, de akár az urbánus-vidék ellentét, ez a meghatározás is a századfordulót követően válik markánssá. Valachi Anna szerint a származás határozta meg, ki melyik irányba indult. Míg Tormay vagy Gulácsy a múlthoz ragaszkodtak, hiszen tehetős, jó családból indultak, a munkásszármazásúak, mint Gárdos Mariska, jövő-beállítottságúak, azaz a felemelkedésüket egy új társadalomtól várták. Sasvári Edit arra hívta fel a figyelmet, hogy az emancipáció fogalma nem annyira női, mint társadalmi osztályok, csoportok mentén felvethető kérdés, a nők ehhez kapcsolódtak, arra figyeltek, melyik oldal segítheti az ő emancipációjukat.
Bánki Éva kiemelte, hogy a 20-as években komoly női derékhad dolgozott a kulturális területen. Tormay Cécile Bujdosó könyvét említette többször, mely szerinte az Ady-féle líra elbeszélésváltozata. E könyvében egyenesen azt mondja ki a szerzőnő, hogy a vesztes háborúval, Trianonnal a férfiak megbuktak, és róla valóban elmondható, hogy nemcsak írói, de jelentős közéleti szerepet is töltött be nőként. Emblematikus figurává vált, korábban erre nem lehetett volna példa. Valachi Anna a nemrég lezajlott Tormay Cécile és a Napkelet című konferenciára emlékezett ezzel kapcsolatban, a folyóirat főszerkesztőjeként is úttörő szerepet vitt a nők között a jobboldalinak számított írónő. Ugyanakkor a két oldal között nem volt éles határvonal, Bánki Éva szerint nagyobb volt az átjárás, mint akár ma, szerzők publikáltak jobb és baloldalinak számító orgánumokban egyszerre.
Valachi Anna ehhez kapcsolódóan arra mondott példát, hogyan dobálta a történelem az embereket: Mollináry Gizella akkor volt kinevezett vezető Balassagyarmaton, amikor Tormay ott bujkált a Tanácsköztársaság idején. Érdekes módon bár felismerte, nem adta fel az írónőt, aki ezt azzal hálálta meg, hogy a fordulat után egy éves börtönbüntetéséből szabaduló Mollinárynak felajánlotta, publikálhat a Napkeletben. Mollináry először nem fogadta el, a Nyugatban jelentek meg írásai, később azonban a Napkeletben is. Mollináry, akit a „Várj reám” dalként elhíresült Szimonov költemény fordítójaként ismerünk leginkább, utolsó publikációit a Vigiliában közölte, ami érdekes egy kifejezetten baloldali szerzőtől.
Sasvári Edit Simon Jolánról beszélt, aki Kassák feleségeként próbálta saját szellemi szuverenitását megteremteni, három gyermek után is festőknek állt aktmodellt az Epreskertben, színiiskolát végzett, és segítette Kassák tevékenységét előadásaival, akár Szántó Judit, aki József Attila verseit szavalta. Kassák nem azonosult a Tanácsköztársaság eszméjével, az általa képviselt avantgarde pedig inkább életkorhoz, mint ideológiához kötődött, radikalizmusával az ifjúság számára volt vonzó. Így Márainak és Bernáth Aurélnak is volt avantgarde-korszaka, ami stílusként a harmincas évekre lecsengett.
Valachi Anna József Jolánt emelte ki, akinek 1940-ben megjelent József Attila élete című munkája írói tehetségre vall. Ezt a szerző átírta az ötvenes években: A város peremén címmel. Az így született mű szerzője a sodródó, határozatlan embert mutatja, aki kész úgy alakítani írásművét, hogy a kor elvárásainak megfeleljen. Könyvének sorsa azt mutatja, hogy a jó szándékból is lehet rossz tett, hiszen valójában testvére, a híres költő emlékét akarta megőrizni az utókor számára.
Az előadás meghirdetett alcímében felsorolt többi alkotóról, Dénes Zsófiáról, Lányi Saroltáról, Ritoók Emmáról érintőlegesen esett szó, mint a közönség soraiból egy felszólaló jelezte, kifejezetten Ritoók Emmáról szeretett volna többet megtudni, valamint jó lett volna kivetítőn legalább arcképekkel illusztrálni a beszélgetést. A következő, ötödik előadás témája a nők és a mozgásművészet lesz, a beszélgetést Bödő Anita vezeti.
{jcomments on}
