Tudod, kit lehetne nyakon önteni egy vödör vízzel? Valamelyik Guppit. Ilyenkor szoktak néptáncra menni. Kiöltözve. Fehér ing, fekete nadrág. Úgy néznek ki, mint valami kis pincérek. (Hartay Csaba terrorprózája)
1990 tavasza. Egy hétköznap délután Zola és Shado jégkockával és vízzel elkövetett merényletet hajtanak végre a Szabadság utca civil lakossága ellen.
– Háá! Megijedtél, Shadóka?
– Hülye, dehogy ijedtem meg, csengettek, gondoltam, hogy te leszel az. Gyere befelé.
Zola belép Shadóék előszobájába, ledobja a cipőjét, majd körbetekint.
– Öreg Salamon?
– Ne szórakozzál már, gondolod, hogy áthívlak, ha itthon van? Dolgozik ötig, anyu se jön haza, tesóm meg a napköziben. Szabad a pálya.
– Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk. – kezdi Zola nevetve az ismert mondókát.
– Sorozhatnánk a járókelőket is, akár.
– Krumpli?
– Faszt, jégkocka. Rájöttem, hogy a krumpli az ott marad, a jégkocka meg elolvad, semmi nyoma nem lesz a járdán. – Shado kinyitja a fagyasztót, majd kiveszi a bekészített jégkockatartót.
– Jó már? – Zola megnyomkodja az ujjával az alumínium tartóba fagyott muníciót.
– Tegnap tettem be, hogyne lenne jó. – Shado egy tálcára kitörögeti a jéglövedékeket, majd elindulnak az erkély felé.
A főutcán hétköznapi nyüzsgés. Bevásárlószatyros nénik igyekeznek a járdán, távolabb kék köpenyes iskolások csoportja, hangoskodva mennek haza az iskolából.
– Akkor támadásra felkészülni. Dobod az elsőt? – nyújtja Shado a jégkockákkal megpakolt tálcát Zola felé.
– Nyomjad te először, te vagy itthon, én inkább nézem.
– Oké, bazmeg, lövöm. – Shado elhúzza a függönyt, kilép, meglendíti a jeget, majd elhajítja az egyik komor arccal igyekvő járókelő felé.
A lövedék közvetlenmellette csapódik be, a jégkocka apró darabokra törik szét a járdán, Shado rögtön visszaugrik a nagyszobába, a megdobott faszi megtorpan, körbekémleli az ablakokat, erkélyeket, majd lehajol, hogy megvizsgálja, mivel dobták meg. Kiabál is valamit, majd továbbáll.
– Jól van, nem látott meg, viszont kurva ideges lett, oké. – dörzsöli a tenyerét Shado.
– Na, adj egyet, most én jövök. – Zola megfog egy olvadozó jégkockát, majd a közeledő iskolások közé röpíti. Shado is kidob még párat, majd mindketten a függöny mögé bújva várják a reakciókat.
A gyerekek nem vesznek tudomást a becsapódó természeti jelenségről, vihorászva, egymást lökdösve ugrándoznak tovább.
– Kapják be, észre se vették.
– Ha hátba dobtad volna valamelyiket, akkor lett volna visítozás, basszák meg. – hadarja izgatottan Shado.
– Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjuk. – ismételgeti Zola.
– Mit kéne, mert? Ez nem jó?
– De, csak valami durvábbat.
– Talán virágcseréppel azért nem kéne megdobni senkit. – mondja elkomorodva Shado.
– Nyugi, nem erre gondoltam. Hanem mondjuk nyakon önteni Asztalos Pesztikét, ahogy jön haza a suliból. Itt jön el az erkélyetek alatt, nem?
– Aha, itt szokott szökdécselni, persze. De az egy olyan szerencsétlen hülye, kár tovább rontani a helyzetét. Tudod, kit lehetne nyakon önteni egy vödör vízzel? Valamelyik Guppit. Ilyenkor szoktak néptáncra menni. Kiöltözve. Tudod, fehér ing, fekete nadrág. Úgy néznek ki, mint valami kis pincérek. – mondja Zolának vihorászva Shado.
– Tényleg, bazmeg, Attila vagy Jácint, simán, na, figyeljünk csak. – Zola kilép az erkélyre, kihajol, majd visszabújik.
– Na? Van mozgás?
– Senki. Szerintem készítsük ide a vödör vizet, és akkor már várjuk úgy, hogy ne kelljen azzal bajlódni, ha valamelyik Guppi befut. Mennyi az idő?
– Három múlt tíz perccel. – tekint a nagyszobai orosz vekkere Shado.
– Nem fél négyre járnak ezek néptáncra?
– Valahogy úgy.
– Na, akkor hozd azt a vödröt!
Shado bemegy a fürdőszobába, a bojler túlfolyója alól elveszi a kis sárga vödröt, majd kiviszi Zolához a nagyszobába.
– Eleve tele volt, a bojlerból ebbe csöpög a víz, tessék.
– Mit csináljak vele? Tedd csak ide le, majd ha jön valamelyik Guppi, akkor nyakon öntjük. – válaszolja neki halkan Zola.
– Aha. De várjál csak.
– Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk. – duruzsolja Zola Shado fülébe.
– Ne hülyüljünk, most komolyan, arra gondolok, hogy valamivel ide kellene csalni az erkély alá az áldozatot, hogy hatékony legyen a beöntés. – töpreng Shado.
– Tudod, mit? – lelkesedik Zola.
– Na?
– Azt mondjuk a Guppinak, bármelyik is legyen, hogy hoztunk egy kisnyulat a gyakorlókertből, azt mutatjuk meg neki. Közel jön, egészen az erkély alá, és akkor, durr, mehet a vízözön.
– Ez kurva jó, tutira benyalják. Öntöd? – kérdi félénken Zolától Shado.
– Öntöm hát, engem úgysem tudnak megverni a kis szarháziak. Na, nézem, jön-e már valamelyik.
– Van valami?
– Á, csak Greksza, a tesitanár ment be a szomszéd lépcsőházba. – Zola tovább kukucskál az erkélyen nyújtózkodva.
– Semmi?
– Bazmeg, ott jön, ez nem igaz, pont ott jön! – Zola izgatottan kuncog az erkélyen.
– Melyik Guppi, ki lesz az?
– Jácint, bazmeg, Jácint jön, hozd ide a vödröt, gyorsan! – sürgeti Zola Shadót.
– Akkor mondjam én?
– Persze, te felvezeted a kisnyuszit, én meg öntözök.
Shado nagyot nyel, visszafojtva nevetését, kissé remegő hangon szólítja meg a fehér ingben peckesen lépkedő Jácintot.
– Szia, Jácint, heló!
– Cső, Shado, mi van, nem engednek le anyukádék játszani, és az erkélyen ácsingózol? – kérdi tőle gúnyosan Jácint.
Ekkor odalép Shado mellé Zola.
– Hé, Guppika, hova-hova?
– Szevasz Zola, te is ott vagy? Mi jót csináltok?
– Inkább mi jót csináltunk, nem fogod elhinni, Shadóval voltunk a gyakorlókertben, és hazahoztunk egy kis nyulat! Gyere, nézd meg!
– Á, nem érek rá, nem megyek most fel, néptáncra kell mennem.
– Nem úgy gondoltuk, megmutatjuk neked, itt van kint az erkélyen, gyere közelebb, hogy jobban lásd. – csalja közelebb Shado a kíváncsi Jácintot az első emeleti erkélyük alá.
Jácint óvatosan átlép a virágágyásokon, majd feltekintve megáll közel az emeletes ház falánál. Zola közben a teli vödörért nyúl, s egy finom mozdulattal a nyuszira számító Guppi nyakába zúdítja a liternyi vizet. Jácint néhány pillanatig nem tér magához, majd a könnyeivel küszködve szitkozódásba kezd.
– A kurva anyátokat meg az apátok faszát, most mehetek vissza tiszta inget venni! Le fogom késni a néptáncot! Faszom a hülye nyulatokba, hogy lehettem ilyen hülye! Kurvára nem volt vicces! – ordítja, majd felindultan elsiet a lakásuk felé.
– Most mi lesz? – kérdi rémülten Shado a nevetgélő Zolát.
– Mi lenne? Jácint megnyugszik, megszárad, utána jól kitáncolja magát. Pár év múlva emlékezni se fog erre az egészre. Mi meg évekig röhögünk még a nyuszis sztorin. Már alig várom, hogy Ákosnak is elmeséljem. Nyugi, Shadoka, nem kell beszarni, nem öltünk meg senkit. – mondja Zola, majd belebújik a cipőjébe, kilép a Salamon lakás ajtaján, és kuncogva letrappol a lépcsőn.{jcomments on}
