Archív

SCI-FI MESÉK – A kórház

korhaz

Amíg a szolgáltatás tökéletes, semmi más nem érdekes. – [Böszörményi Gyula egypercesei]

Az apró robotok hajnalban keltek útra, hogy feltakarítság a csendes folyosókat és kórtermeket.

Később a hatalmas konyhában a fémkarok tésztát gyúrtak, tojást törtek, az épület melletti melegházban termett búzából kenyeret sütöttek, zabpelyhet kevertek, kétszersültet adagoltak, zsömlét vajaztak, teát főztek, s végül mindezt fedett tányérokra porcióztak, gondosan ügyelve – ha kellett – az orvos által rendelt diétára.

Ezalatt a hófehér, műanyag burkolatú nővérrobotok összeszedték az ágytálakat, kacsákat, és katéterzacskókat, majd mindet kiürítették, sterizilták és visszaszehelyezték oda, ahol voltak. A földalatti emésztőtartályok érzékelői most sem jelezték, hogy megtelt volna a rendszer, így az automata tartálykocsik továbbra is tétlenül várakoztak.

A robotnővérek és ápolódroidok óvatosan kiemelték ágyaikból a betegeket, majd ágyneműt, párnahúzatot cseréltek, és a szennyest a folyosón lévő nyílásba dobták, melyen keresztül az egyenesen a mosodába csúszott. Odalenn gőz- és vegyszerpárában csillogott a számtalan műanyag gépkar, tisztára varázsolva a pizsamákat, hálóingeket, takarókat és párnákat.

A kórtermekben minden beteget egy-egy, tízezer puha manipulátorral ellátott ápolódroid tartott a „karjaiban”, majd öltöztetett fel, és fektetett vissza a helyére. Közben lágy komolyzene szólt, és a falak derűs színharmóniákban világítottak.

Miután a hőmérőzés is megtörtént, néhány magasabb programozású rezidensdroid érkezett, és sorra járta azon ápoltakat, akiktől a legutóbbi orvosi utasítás szerint vért kellett venni. Igen finom, érzékeny manipulátoraikkal, óvatosan érintették a betegek karját, miközben tizedmilliméterre meg tudták állapítani, hol kell lennie a legbiztonságosabban megszúrható vénának. Ennek ellenére olykor túl sokáig várták, hogy a kémcsövek megteljenek, s mikor kudarcot vallottak, némelyikük mélyebbre döfött, mint kellett volna. Ám ennek ellenére sem hallatszott soha egyetlen szisszenés vagy panasszó sem, amíg ők a kórtermekben tartózkodtak.

A robotnővérek végül összeszedték a törött tűket, majd az éjjeliszekrényekre tették a reggelit, s ha kellett, segítettek az ápoltnak, hogy a finom falatok a szájukba jussanak. Az ilyen betegek ágyát sajnos minden étkezés után újra és újra át kellett húzni, de hát épp azért várakoztak a folyosón az ápolódroidok, hogy ebben segétkezzenek.

A kórház reggeli ébredésének utolsó fázisaként ismét egy magasabb prioritású droid érkezett. Őt valaha a tervezeői tréfából műanyag lapokból hajtogatott fityulával ékítették fel, és a mellpáncéljára táblácskát erősítettek, „Főnővér” felirattal. Ő volt az egyetlen droid, „akinek” a speciális programozása megengedte, hogy gyógyszereket osszon.

A Főnővér minden reggel sorra járta az ágyakat. Mivel előzőleg a nővérrobotok már ügyesen összeszedték az előző nap kiosztott tablettákat, így neki semmi más dolga nem akadt, mint hogy páncélozott hasrekeszéből előhívja a mára kiírt gyógyszereket, s aztán kedves, de ellentmondást nem tűrő mozdulattal a beteg szájnyílásába helyezze azokat, szükség esetén néhány korty vizet csorgatva utánnuk a manipulátorából.

Mivel pedig a droidkórház egyértelműen a kétezer évvel korábbi Nagy Háború legfrissebb fejlesztése volt, így természetes, hogy a gyógyszerosztás is minden zavar és zaj nélkül folyt le.

Egyedül csak a tabletták csörögtek kicsit, mikor az üres koponyák mélyére hulltak…

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top