Archív

Günter Grass szerint diktatórikus eljárás Izraelből való kitiltása

gunter grass

Az irodalmi Nobel-díjas német írót vasárnap nyilvánították nemkívánatos személynek a zsidó államban egy verse miatt, amelyben Izraelt bírálta.

A szerző a Süddeutsche Zeitung című lap csütörtöki számában reagál a lépésre. Kommentárjának előzetesen közzétett részlete szerint Grass megjegyezte: eddig csak az egykori NDK-ból tiltották ki, és a nyolcvanas évek végén az akkori Burmából. Mindkét ország diktatúra volt, „most pedig egy demokratikus ország, Izrael állam belügyminisztere büntet engem beutazási tilalommal, olyan indoklással, amelynek hangneme (Erich) Mielkét (az egykori NDK állambiztonsági hatósága, a Stasi vezetőjét) idézi”.

Grass az iráni konfliktus témáját feldolgozó, Amit el kell mondani című prózaversében arról írt, hogy Izrael „nukleáris potenciálja” egyre nagyobb és ellenőrizetlen. A zsidó állam így veszélyezteti az „egyébként is törékeny világbékét”, amit feltétlenül el kell mondani, mert előfordulhat, hogy „holnap már késő lesz”. Iránra utalva azt írta, hogy Izrael egy olyan országra mérhet csapást, ahol „egyetlen egy atombomba létét” sem sikerült bizonyítani.

A vers az előző héten szerdán jelent meg, és világszerte heves reakciókat váltott ki. Többen antiszemita megnyilvánulásnak minősítették az alkotást, és voltak, akik védelmükbe vették a szerzőt, hangsúlyozva, hogy a zsidó állam politikájának bírálata nem feltétlenül Izrael-ellenesség.

Forrás: MTI

Fotó: www.veteranstoday.com

Kapcsoló anyagok:

Günter Grass verse – amiről a világ vitázik

A vers sajtóvisszahangja a világban

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top