A Húsvét a keresztény kultúrkör legjelentősebb ünnepe. Bár ez manapság kevéssé látszik, még a karácsonynál is fontosabb. A niceai zsinat (Kr.u.325) határozata óta a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap Húsvétvasárnap.
Az a nyuszikás, sonkás, locsolós ünnep, amit mi ismerünk, csak részben teológiai alapozottságú (amennyiben a megváltói cselekedetről szól), nagyrészt viszont pogány eredetű rítusok és mindenféle népszokások keveredése. Európában több-kevesebb eltéréssel ugyanúgy néz ki a húsvét, a lengyel fiatalok például komolyabban veszik a locsolást: a nagyvárosok utcáit vödrökkel felfegyverkezve járják, a háztetőkről zúdítják az életadó vizet, vagy lesben állnak a buszmegállóban. Nő nem marad szárazon! A nálunk dívó, kölnis-pacsulis piperkőcködés arrafelé nem jellemző.
Ha távolabbra tekintünk, akkor a Húsvét-jelenség olyan egzotikus változataival találkozhatunk, ami már szinte semmiben sem hasonlít arra, amit mi ismerünk.
Vegyük például Kolumbia Choco megyéjét (központja: Quibdo), ahol nagyrész négerek (84%), egykori rabszolgák leszármazottai élnek, akiket valaha a jezsuiták kereszténnyé tettek. Kereszténységük azonban némileg eltér az általunk ismerttől, mert átszínezi az Afrikából hozott törzsi vallások emléke, s árnyalja az őslakos indiánok sámánisztikus hitvilága. Náluk a nagyhét nem virágvasárnap kezdődik, hanem egy nappal előbb, szombaton, amikor a férjes asszonyok feldíszítik a templomot, friss forrásvízzel megmossák a szobrokat, felöltöztetik, felékszerezik a szentek szobrait. Minden szentnek saját ékszere van, kivéve Krisztust, akinek isteni fényétől „menekül” az arany. A szentek lábához forrásvizet, banánt, sült csirkét raknak, hogy azok „erőre kapjanak”. Éjszakára bezárják a templomot, s fergeteges ünneplésbe kezdenek, zenekarral, tánccal, pálinkával, szexuálisan túlfűtött mondókákkal, és… Virágvasárnap kihozzák a szobrokat, körmenetben körbehordozzák őket a falvakban (minden házat megkerülnek), „megutaztatják” a szenteket a folyón is, majd visszazárják őket a templomba, hogy kezdetét vehesse az előzőhöz hasonló éjszaka.
Keddtől kezdve a emberek lassan elcsendesednek, mert hitük szerint ebben az időben az élet és a halál között elmosódik a határ. A szentekről lassanként leveszik az aranyakat, nagycsütörtöktől nem adnak nekik „enni”. Csütörtök estétől tilos a pálinkaivás, a fürdés, a tűzgyújtás. Pénteken a szentek szobrait, mint az temetéskor szokás, letakarják fehér leplekkel. Szombat este a falu legidősebb férfija meggyújtja a szentelt gyertyát, leteszi a templom küszöbére és felkiált: „Krisztus feltámadt!”. Az emberek a templomba sereglenek, megszólalnak a táncba hívó dobok, s a virágvasárnapinál is nagyobb ünneplés kezdődik, ami a hajnali, „gyászt lemosó” fürdővel ér véget. Vasárnap felöltöztetik Krisztust, felékszerezik Szűz Máriát, s újra körülhordozzák őket. Estére visszakerülnek a templomba, aminek éjszakára nyitva hagyják az ajtaját, hogy a szentek láthassák a táncot, halhassák a zenét, hogy felmelegedjenek, megerősödjenek.
Másnap reggel bezárják a templomajtót, ami a pap érkeztéig (ritka alkalom), vagy a következő nagy ünnepig zárva marad.
Ezeknek az embereknek más a húsvétja, s európai gőggel mondhatjuk: “Csupa babonaság!”, de ennek ellenére érdemes elgondolkozni, mit szólnának ők a mi ünnepünkhöz? Ha úgy gondoljuk, hogy az ember nem csupán egy szuper-intelligens állat, akkor vajon melyik forma áll közelebb lényének lényegéhez?
Plüsscsibe? Krasznaja Moszkva?
Valóban csoki nyuszi tojja a piros tojást?
{jcomments on}
