Ötven éve Omega – egy örökkévalóságnak tűnik. Legenda, de a „klasszikus” kitételt Kóbor János, Mecky túlzónak érzi. A baranyai Bólyban járt a csapat egy előttük tisztelgő kiállítás megnyitóján. [Méhes Károly interjúja]
A Erzsébet Vigadó vezetője, az Omega-őrült Rafa-Gyovai Dániel el sem tudta képzelni, hogy valamiképp ne ünnepelje meg az együttes alapításának fél évszázados évfordulóját.
– Koncertet idehozni csak álom lett volna, azt nem is bírtuk volna pénzzel, szervezéssel. De egy kiállítás nem tűnt lehetetlennek. Felvettem a kapcsolatot Balogh Józseffel és Sárkány Gáborral, akik réges rég Omega Fan Klubokat alapítottak, és szinte baráti kapcsolatot ápolnak a zenészekkel. Ők segítettek, hogy összejött ez az anyag, főképp egykori fellépő ruhákból, lemezborítókból, koncertjegyekből, egyéb relikviákból. És persze nagy megtiszteltetés, hogy hárman, Kóbor, Benkő Laci és Mihály Tamás eljöttek az Omegából a megnyitóra, ráadásul egy nappal az országos turné kezdete előtt – mesélte a láthatólag izgatott intézményvezető.
Kóbor Jánosra már rajongók tucatjai vártak az utcán, volt, aki Ajkáról érkezett az eseményre. Egy közös fotóért mindenképp megérte!
Mecky hitetlenkedve tekintett körbe a régi holmikon, különösen széles vigyorral mutatott egy fekete, színes csíkokkal díszített palástra, aminek a közepén vörös csillag virít.
Az eltelt 50 évről azonban nagyon tényszerűen beszélt:
– Nem tűnik olyan soknak, mint amennyire sok. Igazából megélni volt jó. Most, hogy jönnek az ünneplések, a koncertek: nem azt akartuk, hogy akkor ez valamiféle összefoglaló vagy nagy búcsúzás legyen, nem. Ez pontosan olyan, mint mondjuk, a 35 éves évforduló, csak kicsit később van. Mondjuk, annyit azért kéne valahogy éreztetni, hogy 50 év után már nem sokat lehet várni tőlünk, hiszen az élet véges. Ennyiből van az egészben némi felelősség is.
– Ha a rádióban meghallasz egy Omega-számot, mi történik?
– Odébbtekerem, azonnal. Régen is így volt, most is. Valahogy mindig a hibákat hallom meg benne.
– Hogy fér ez össze azzal, hogy – hiszen tapasztalnotok kell – klasszikusnak számítotok?
– Nem okoz különösebb eufóriát. Az egész műfaj klasszikussá öregedte magát, úgyhogy nem ad egy plusz érzést. Amúgy meg, azt mondom, hogy majd idővel kiderül, hogy az egész popzene mit ér.
– Van saját toplistád az Omega-számokból?
– Igazából az előbbiek miatt sem lehet. Egy-egy számra úgy tudok gondolni, hogy milyen volt, amikor készült, milyenek voltak a külső körülmények, mi minden mozgott, kavargott bennem. Persze, úgy is meg lehet közelíteni, hogy ami sikeres, az a legjobb, mert az érte el a leginkább a célját, ám ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy hozzám az áll a legközelebb.
– De mégis, ha erőszakoskodom kicsit, az 50 évből ki tudsz emelni valamit?
– Azt leszögezhetem, hogy a hard rockos időszakunk nem volt az igazi, valahogy nem feküdt nekünk. Tán az utána következő zenék azok, amik az igazi omegás dalok: az Időrabló, a Csillagok útján, a Gammapolisz – azok azért jók voltak.
{jcomments on}
