Egy salgótarjáni festőművész, Ducsai István munkái láthatók most a trinidadi Nemzeti Múzeumban.
A karib-tengeri szigetország, Trinidad és Tobago életét, történelmét szürreális stílusban ábrázoló kollekciót a londoni olimpián is bemutatják majd. A megvalósult álom kétszereplős: Abuczki Attila salgótarjáni üzletemberé az ötlet, és ő finanszírozta megvalósítását. Interjúalanyunk, az „újkori mecénás” nem kibic, a 45 éves cégvezető nagy utazó és jó fotós. A történet 15 éve kezdődött.
– Miért találja ki valaki, hogy megfestenek egy országot, és miért éppen Trinidad és Tobagót?
– A ’90-es évek közepén több mint fél évet töltöttem a karibi térségben, vendégházat vezettünk egy holland barátommal, és mindenképpen el akartam jutni Trinidadra, de végül nem volt annyi pénzem, hogy elmenjek – idézi fel Abuczki Attila. – Hazajöttem Magyarországra, és 15 év múlva nyílt lehetőségem az utazásra. Erre az útra már magammal vittem Ducsai Istvánt, akit időközben ismertem meg. Hátrahagytuk a barátnőinket, és elindultunk öt hétre. Három hétre Trinidadra, két hétre Tobagóra.
Ez 2010 októberében-novemberében történt. A terv az volt, hogy értékesítenek néhány ott készült festményt a költségek csökkentése érdekében. Képek készültek is, de eladásukra nem került sor, viszont megismerkedtek egy fiatal fotós-újságíróval, Andy G. Hypolite pedig meghívta őket a karneválra. Ez az év legjelentősebb eseménye a szigeten, sokan egész évben arra gyűjtenek, hogy el tudják készíttetni azokat a jelmezeket, amelyekben fellépnek.
– A riói után ez a második legjelentősebb karnevál a térségben – magyarázza Abuczki Attila. – A karneváli Mekkának is tartják, mert sokan visszatérnek rá. Találkoztunk például egy norvég csoporttal, amelynek tagjai tizenötödször vettek már részt a fesztiválon. Így tavaly megnéztük a karnevált, átéltük, részesei lettünk az élménynek. Újságírói igazolvánnyal bejuthattunk a színfalak mögé is, olyan helyszínekre, ahová civilként nem mehettünk volna, és közösen fotóztunk. Ezek a képek szolgáltak egyfajta modellként a festészethez is. Bár az elkészült kollekció szürrealistának nevezhető, gondolati transzformáció vitte át a fotókat a vászonra.
Döbbent arcok
A kollekciót aztán mindenképpen vissza akarták vinni oda, ahol az ötlet keletkezett, és a benyomások megszülettek. Kézenfekvő volt, hogy a festményeket az idei karneválon mutassák be, február 20-21-én. Tizennyolc festménnyel érkeztek, a helyszínen is született egy alkotás – Abuczki Attila szavai szerint rendkívüli remekmű -, illetve két kép még befejezetlen. A teljes kollekció 21 darabos lesz.
A képeket indulás előtt még kiállításon mutatták be Salgótarjánban, mert azok valószínűleg már nem kerülnek vissza Magyarországra. A 2012-es karneválra a mecénás igényes katalógust készíttetett, a keretről leszedett festményeket szállítmányozó cég vitte Trinidadra. Az ottani Nemzeti Múzeum kérésére elengedték a vámot, amelyre 800 ezer forintot kellett volna fizetni. A szigeten újrakeretezték a festményeket, amelyek a múzeumba kerültek.
– Láttuk az arcokon, hogy megdöbbentek. A kiállítás nézői azt mondták, hogy náluk ilyen nincs, ilyen kvalitású festmények nem készülnek – meséli az üzletember, hozzátéve, hogy a Port of Spain-i múzeum után a sziget déli részén fekvő San Fernandó-i Nemzeti Művészeti Akadémián mutatják be a tárlatot, innen kerül Tobagóba, a fővárosi könyvtárba, majd Barbadosra, onnan pedig – a nemzetközi karneváli szövetség trinidadi ülésén jelen lévő elnökasszonyának javaslatára – a londoni olimpiára.
A kiállítás megnyitóján részt vett a szigetország kulturális minisztere is, illetve számos művészeti hallgató, aki hosszasan értékelte a festményeket és elemezte a technikát. Ducsai István és Abuczki Attila bekerült a karibi médiába is, az újságírók nemcsak a festményekre, hanem az egész történetre is kíváncsiak voltak.
Arra a kérdésre, számított-e rá, hogy ilyen pályát fut be az ötlet, Abuczki Attila azt válaszolja, hogy biztos volt benne.
– Azért adtam hozzá a pénzemet, a nevemet, az energiámat, mert száz százalékig biztos voltam benne. Mert ilyen alkotásokat nem látni, ezek nem mindennaposak – állítja. – Pista korábbi munkáiban is láttam, hogy ezek komoly értéket képviselnek, és azt a technikát, amellyel dolgozik, már Európában is elfelejtették. Restaurátorként is dolgozik, már harminc éve van a pályán. Korábbi alkotásai neves magángyűjteményekben találhatók Japánban, New Yorkban, Londonban vagy Izraelben.
Virtuális tárlatvezetés
Lássuk most magukat a festményeket, legalábbis próbáljunk meg elképzelni néhányat közülük Abuczki Attila virtuális tárlatvezetésével.
– Az egyik legjelentősebb kép a Santa Maria és a „tengeralattjárók”. Itt a karneváli tömeg lemegy a tenger alá – ecseteli. – Egyrészt azért, mert az élet a vízben született, másrészt az fejeződik ki benne, hogy a tenger sem tudja megállítani őket. A háttérben látszik a kikötő a Santa Mariával és kísérőhajóival. A nők átalakulnak a beteljesületlen férfivágyat jelképező sellőkké, így üdvözlik Kolumbuszt, aki felfedezte a szigeteket. A Szabadság a rabszolga-felszabadításról szól. A karneváli tömegben rengeteg gólyalábon közlekedő maskarás alakot láttunk. István ezt úgy dolgozta fel, hogy a gólyalábon álló fekete bőrű fiatalember mögé keresztet festett, mintha keresztre lett volna feszítve mindaddig, amíg rabszolga volt. Most parányi kolibrik oldozzák ki a köteleket, lent pedig az összes földi jó várja, miután lekerül a keresztről. A büszke tekintet azt sugározza, neki most már senki nem mondja meg, hogy mit csináljon. Ezt a képet úgy értékelték ott, mintha az egész népük ikonja lenne. Trinidad és Tobago 1962-ig angol gyarmat volt. (folyt.)
Dudellai Ildikó, az MTI munkatársa
{jcomments on}
