Archív

Combino Brothers – drMáriás 30 perces kiállítást szervez

drMris

Harmincperces “flash festménykiállítás-rekordkísérletet” hirdetett drMáriás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba (MMKM) csütörtök délutánra; a képzőművész-író az intézményben látható, A szocializmus játékszerei című kiállítás kapcsán egy beszélgetésen is részt vesz. (Fotó: Bácsi Róbert)

Az egykori keleti blokk játékiparának termékeit felvonultató, decemberben megnyílt tárlat látogatói 1945 és 1989 között gyártott, zömmel mechanikai, azaz önálló mozgásra képes játékokkal találkozhatnak. Az anyagban helyet kaptak mások mellett közlekedési eszközök, gépek, játékpisztolyok, összerakható műanyag repülőgépmodellek, mechanikai, optikai és elektronikai építőkészletek is.

Csütörtökön 16 órától az MMKM drMáriás festményeiből rendez a tárlathoz kapcsolódó rekordkísérletként félórás “flash kiállítást”, amely kizárólag a zenész-író-képzőművésszel folytatott, Gyerekszobám az Atom című beszélgetés alatt lesz látható. A képek közül több még soha nem került a nagyközönség elé, azokat első alkalommal – és csak 30 percig – a beszélgetés alatt mutatják be – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Közlekedési Múzeum.

A villámkiállításon helyet kap többek között az Anettka lekési az űrhajót és megszakad a szíve, a Combino Brothers, a Joshi Bharat Edgar Degas műtermében, a Brezsnyev elvtárs 35 év várakozás után megkapja az első Trabantját, valamint a mai világunk erkölcsiségét kifejező, Szent Bakács, a szalámitolvajok védelmezője, illetve a Kádár János a rendszerváltás éjszakáján imádkozik című alkotás.

A rendezvény ajánlója szerint DrMáriás és Képes Gábor muzeológus beszélgetésén kiderül, hogy mi a kapcsolat a sertésszem, a spagetti és az egykori Jugoszlávia között, valamint az is, hogy az író, zenész és képzőművész miért nem tud élni Milosevic nélkül. A politika és az intimitás kapcsolatára is kitérő, nagyszabású lakógyűlési hangulatot is idéző filozófiai csevejen vita lesz arról, hogy mi is a politika mint intimitás, valamint hogy mi is az intimitás mint politika, s vajon van-e a kettő között a mai világunkban határ, s mik az átjárás titkai.

Forrás: MTI

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top