Könyvkritika két vonatút között. [Ughy Szabina írása]
Winkler Nórát régóta szeretem. Leginkább a KogartCafé és Kultúrház miatt. Winkler Nóra szereti magát, sok minden miatt. Hogy mi ez a sok minden, erről szól ez a Magyarósi Éva, akit pedig inkább az animációs filmjei miatt szeretek, illusztrációval feldobott könyv.
A könyvet a szombathelyi gyorson kezdtem olvasni, oda-vissza ki is tartott. Az írások lendületéből hamar kiderült, hogy Winkler Nóra az a fajta nő, aki kicsit mindannyian szeretnénk lenni: utazgatós, több nyelvet beszélő, ezerfelé szakadó, de mégis mindig nyugodt, tájékozott és naprakész. Mindezek mellett pedig, és itt jön az, amiről nem tudtam, profi aukcióvezető, szóviccgyártó, törődő kedves és, ezt ugyan sejthettem volna, csapnivaló, de nagyon lelkes szakács. Például.
Közben Székesfehérvár, Pétfürdő, Hajmáskér, Veszprém, satöbbi. A városok a megszokott ritmusban követik egymást, álmomból fölkeltve is el tudnám őket sorolni, mint ahogy Winkler Nóra a licitlépcsők összegeit. Egy idő után ugyanilyen szórakozató kiszámíthatósággal kerülök egyre közelebb ahhoz, ami/aki Winkler Nóra. „Devecser, Devecser állomás, köszöntjük kedves utasainkat.”
Az otthon töltött idő alatt, rá- rápillantva a könyvre, kommunikáció szakos lányok jutottak eszembe, ahogy tépik a csomagolópapírt, meg pár egyetemet elvégzett munkakezdők, mondjuk így, akiknek a párja nem tudott mit kitalálni karácsonyra, de a Nyugati aluljáróban feltűnt nekik Winkler Nóra mosolya egy plakáton, hát megvették a Csillagtúrát. A kommunikáció szakos lányok és munkanélküliek védelmében azért elmondom, hogy én is voltam/vagyok ez is, az is, és még kitudja hányféle olvasója Winkler Nórának. Szóval, visszafelé a szombathelyi gyorson már vártam, hogy lerúghassam a cipőm, kinyithassam a könyvet, s a végén felciccenjek, hogy azért Winkler Nórának lenni jó!
Winkler Nóra: Csillagtúra, Libri Kiadó,
{jcomments on}
