Január 20-án este, a Közép-európai Kulturális Intézetben kezdődött a Csillagszálló folyóirat kulturális programsorozata: Emberi értelemben. [Grozdits Hahó tudósítása]
A február 10-ig tartó rendezvényfolyam előszavaként is értelmezhető rendezvény kiállítás-megnyitóval indult. „Meg nem jelent címlapok” címmel Karikó Szabolcs grafikus csillagszállós címlapterveit vethettük össze azokkal, amelyek az utcalap borítóját díszítik. A szorgalmas fiatalember minden lapszámhoz két grafikát készített, így a mostani tervgyűjtemény alkalmat ad arra, hogy összevessük a szerkesztők ízlését a sajátunkkal. A Párizsban élő, a megnyitón meg nem jelent művész képei komoly szellemi kalandot jelenthettek volna a meg nem jelent közönségnek, mely érzékeny kellene, hogy legyen a meg nem jelenő társadalmi problémák iránt… mert valljuk be, önmagát minősíti a nyüzsgő nagyváros azzal, hogy egy ilyen rendezvényen, egy közép-európai város közepén csak ennyien (értsd: maroknyian) jelennek meg! Ahogy a hivatalos gépezet igyekszik eltűntetni a város frekventált helyeiről a hajléktalanokat, úgy tűnik el az emberekből az odafigyelés és az érzékenység, s bár az ok-okozati összefüggést még nem látom át, mégis úgy tűnik, hogy a hivatalos hajléktalanellenesség csak annyira oka, mint amennyire tünete a városban élő ember (az emberben élő város) átalakulásának.
Módos Péter (az intézmény igazgatója) az udvariasnál melegebb hangú köszöntőjében megadta a rendezvény alaphangulatát. A társadalom önbecsapásáról, a problémák elkendőzéséről beszélt, és arról, hogy a Csillagszálló (és a mostani rendezvénysorozat) pont az, ami beindíthatna egy szimpatikusabb folyamatot.
Az estet moderáló Pálfi Anna főszerkesztő röviden összefoglalta a lap történetét, és elmesélte, hogy a 2008-as arculatváltás kapcsán került a lap közelébe a borítókat is jegyző, de általános arculatfelelősként működő Karikó Szabolcs.
Albert Zoltán (az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalan-kórházának rehabilitációs osztályvezetője) Győrffy Ákos 2008-as, Csillagszállóban megjelent (3. évfolyam 10.szám 26.oldal) látleletét olvasta fel: „…Ami ma Budapest közterületein folyik, minden szempontból tarthatatlan. Ami ma a világban folyik, az úgyszintén sok szempontból tarthatatlan. De legelőször is az a tarthatatlan, ami bennünk magunkban folyik. Mindaddig, amíg a bennünk bűzlő 
szeméthegyeket nem takarítjuk el, amíg a bennünk fagyoskodó, lerongyolódott, megtört tekintetű és megalázott embert nem mosdatjuk ki és nem öleljük magunkhoz, teljesen felesleges bármiféle megoldásról beszélnünk…” – ilyen erős és tiszta szavak után nem csoda, ha Ócsai Gábor festőművészt zavarba hozta az „interaktív tárlatvezetés” rá nehezedő feladata. A bennem lakó cinikus gennyláda jót mulatott azon, ahogy a szétgurult szavakat, mint hajléktalan a franciadrazsét, megpróbálta összecsipegetni… de közben az érzékeny énem tágra meredve figyelt, és töltekezett, mert a képmutatás alól felmentett művész mondandójában egészen természetesen simult össze Hamvas Béla a Pixar sakkozós kisfilmjével. A maroknyi közönség szinte szadisztikus örömmel hagyta, hogy a saját szavaitól megilletődött festőművész a kiállítás kiváltotta gondolatok közül megpróbáljon kivergődni. Végül aztán Pálfi Anna oldotta fel a kellemesen kínos helyzetet: „színpadra” szólítatta Legát Tibort és zenekarát, az akusztikus üzemmódra kapcsolt Sweet Jane-t.
A fények kialudtak, a zenészek elmerültek a félhomályban, a projektorból előrajzó képek csak a basszusgitárost tették láthatóvá. Legát a tőle megszokott és elfogadott, már-már patinapattintó „örök-ándergránd” minőségben bűvölte a közönségbe a magyarított Lou Reed dalokat. A saját nóták is helyükre kerültek abban a városban, ahol a problémák hivatalos megoldási módja a tagadás.
Önzőbbik felem reménykedik, hogy legközelebb, január 26-án hasonlóan családias lesz a légkör, de közben tudom, hogy az lenne jó, ha az egymást taposó, kultúraéhes emberek helyhiány miatt az utcán rekedve, dideregve vállalnának szolidaritást a kisemmizettjeinkkel.
A fotókat Koléner Anita készítette.
Ajánlott linkek:
{jcomments on}
