Mért már le valaki egy januári hétfőt? Mondjuk, épp az elsőt, ami idén, a lehető legszerencsétlenebb módonmásodikára esett. Puffant.[Hartay Csaba tárcája]
Menthetetlenül szomorú helyzet. Másnap, más-év. Más érv nincs. Elsején az utcákon sárral kevert konfetti, szerpentin, pezsgősüveg szilánkok, szétrobbant petárdák papírfoszlányai. 2011-ből ennyi maradt. Meg egy kis kellemes hányingeri ünnepek. Ennyit zabálni sportszerűen, és mégis megbundázva. Minden étel bundában. Kocsonya-köpenyben, fényes bejgli-kitinben. Lehet bontani a díszleteket, cibálni a gömböket a fenyőről, kiutált, ünnep ellensége lett a karácsonyfából, a január is ellene vallott. Lehet kezdeni reménytelenül várni a tavaszt, átkozódni a márciusi hó láttán. De ne rohanjunk annyira előre. Itt van nekünk ez a szép, izmos januári végtelenség. A leghosszabb hónap. Fagyott, rideg betontömb. Szerintem állhat vagy nyolc hétből is. Annyiból simán. Mert ezt is manipulálják. Még akár Sztálin keze is benne lehetett. Ő kezdte. De politikamentesen is méretes a január. Mért már le valaki egy januári hétfőt? Mondjuk, épp az elsőt, ami idén, a lehető legszerencsétlenebb módon másodikára esett. Puffant. Tolakodott, nem hagyva időt a józanító napokra, rögtön betörta munka ünneptelensége. Szerintem túl hosszú, túlontúl széles, és indokolatlanul súlyos hétfő volt ez. Elmozdíthatatlan. Lustán vonszolta deres valagát. Legsötétebb nap. Nem az, hogy kikapcsolták az áramot, és úgy volt sötét, hanem ami szivárog egy ilyen hétfőből. Fekete, jéghideg füst. Szóval, ahogy jártam az újévi utcát, üvegszilánkok ropogtak talpam alatt, és arra gondoltam, hogy vajon mi? Mi volt tegnap? És tavaly, úgy am blokktégla cuzammen? Vele is összefutottam. Uhh, még vele is ölelkeztem, nem kellett volna, mennyi szúrós-borostás, piaszagú férfipuszi, ezt nem viselem el, édesapám. De elviseltem. Megint egy évig lehet számolni a napokat, heteket, várni a pénteket, várni, hogy legyen mire újra várni. Türelmetlenül. Nézegetni a naptárt, ne már, ez az ünnep is hétvégére esik, ez kész, elköltözöm egy olyan országba, ahol minden héten van valami pirosbetűs. De ez most nem igaz. 2012-ben annyi hosszú hétvége lesz, mint januárban a depresszió. Különben is, jó itt nekünk, ebben az évben, vagy az előzőben, akár a következőben, év-panelekben topogunk fel s alá, kis mozgástér, de bőven elég, így is kellőképp belefáradunk. Ahogy jártam az újévi sártaknyos, konfettiszemetes utcákat, azon gondolkodtam, hogy tavaly másképp kellett volna. Még jó, hogy nem tudok változtatni rajta, mert az rohadt fárasztó lenne. Sokkal fárasztóbb, mint az a tény, hogy február végéig hány ellenünk irányuló, aljas BÚÉK-ot kell még meghallgatnunk ismerősöktől, ismeretlenektől. Kár, hogy ezektől a kívánság-panelektől egy milligrammnyit sem lesz boldogabb ez az év. {jcomments on}
