Cserna-Szabó jegyzete olvastán egészen nyálas lett a dekoltázsom. [Szeles Judit a Jávorszarvaslesen.]
Már három hete vihar vihar hátán. Lélegzetvételnyi időm sincs. Fúj a nyavalyása. Pfújj! Három nagy orkán, ami nevet is kapott, mert Norvégián keresztül zúdult ránk, és a norvégoknál, ugye, az a szokás, hogy abc-sorrendben és a nemeket váltakoztatva körösztölik a vihart – s miként a három királyok, jött Berit, Cato, Dagmar. Ami közben, előttük és utánuk pusztított névtelenül Svédországban, nem számoltam.
Az ánti-ciklonok idejét éljük. Ahogy azt a Holnaputánban is mutatták, galambtojásnyi jég esik, december közepén csattog-villámlik, s az orkánerejű szél megbénítja a közlekedést. És mindeközben legyen békés karácsonya az embernek.
Hol van már a tavalyi hó!
Az egész karácsonyi hangulatból csak a karácsonyfaégők, anyám beiglije (amit képes volt csomagban elküldeni), és Cserna-Szabó András jegyzete a kocsonyárúl, a literatúrárúl meg a boldogságrúl [i]van meg. Na ja, a karácsony lényege!
Olvasok – igen nagy élvezettel csámcsogva a Székelyföld lapjai fölött. Ám ezekben a viharos időkben nehéz a Bächer Iván-féle körömelvárásoknak megfelelni, pajtikáim. Főként ebben az isten háta mögötti svéd kisvárosban, ahol én lakom. „Örömköröm” kell a jó kocsonyába. Hogyne. A megszenvedett, sokat bírt-tűrt-viselt köröm. Hacsak a saját körmeimet nem. Aztán meg a fülből a „szélesen leffegő” a megfelelő. Olyanom meg nincs is. Kellenek még szép kis farkak… S innen ne tovább. Egyértelmű, hogy az idei karácsony (is) kocsonya és disznólkodás nélkül telt el. Bár Cserna-Szabó jegyzete olvastán egészen nyálas lett a dekoltázsom.
Olvasni mindig jó, legyen szó rezgő kocsonyákról, vagy reszkető kezű literátorokról. Ha mást nem, olvasni minden időben lehet. Gvadányit, Eötvöst, Krúdyt, Herman Ottót, Móriczot. Evésről írni hálás. És ha megállja az ember, hogy közben nem rágcsál el egy zsíros kenyeret, még nem is hizlal.
Váncsával szólva megragadtuk a disznó platóni ideáját – az ő meghatározásában a kocsonya ugyanis „a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, platóni ideája”. Amihez Cs.-Sz. szerint a „gyümölcs lelke, lényege” vagyis pálinka illik. A boldogság lényege ez tehát: kocsonya pálinkával Esterházyval, Aczél Gézával és szakácskönyvekkel.
És hogy a boldogság meghatározásához eredetileg nem én kevertem a malackodást, álljon itt az engem enyhén szólva macsó-kocsonyára emlékeztető Móricz-idézet, amit jegyzete mottójául választott Cserna-Szabó András:
„Legjobb főzelék: a hús. Legjobb gyümölcs: a bor. Legjobb bútor: a szép asszony.”
Boldog Újévet! Jó mulatást!
{jcomments on}
