Archív

Tűlevéllel elvarrt szavak

tlilibr

Hartay Csaba versösszeállítása havas tájról, esti fagyról, és arról, hogy a múlt megfizethetetlen. (Fotó: Révai Sára)

Időérték

Előre utálom

A holnap reggelt

Ágyból ki fürdőszoba

Kulcsok garázs

Mire megérkezem

Pont fűteni kezd

Állíthatom le a motort

Nyáron mit nem adnék

Tíz perc hidegért

Most meg semmit

Értéktelen a jelen

A többi idősík pedig

Mindenki egyszerre:

A jövő piszok drága

A múlt megfizethetetlen

A kulcsot vitte

Az esti fagy

Elzárja a jégcsapokat

Megszilárdult ropogó

Hókása-keréknyom

Biciklis egyensúlyoz

A fénylő páncélon

Hóba fullad

Az eldobott csikk

A bolt már zárva

Derengő kirakatában

A kulcsot vitte tábla

A párától alig olvasható

Hódara

Strandfülke, nyitott ajtóval.

Mozgatja, magára zárja a szél.

A járdán egy tacskó koporászik.

Valami régi tél lehet.

A hajót partra vonták,

szemben sötétség a házban.

Csak a karácsonyfaizzó fénye

pulzál tompán odabentről.

Mintha rajtam kívül más is

kiköltözött volna az ünnepekből.

A folyó még nem fagyott be.

Hódara hull a vízbe.

Lélegzem. Cigarettára gyújtok.

Kedvem lenne azonnal eldobni.

A képeket, a szavakat, a cigarettát.

Semmi sincs egyben,

csak ez a képzelt idő.

Tűlevéllel elvarrt szavak

Vannak-e szavak? Csakis szótlanul.

Vannak-e percek? Látatlan elvonul.

A kertben hógyapjas tuják állnak.

Szenteste áldott születésre várnak.

Az égen holdtestű, csillagszemű halak.

Akár a kimondatlanul is létező szavak.

Csak az emlékezés akváriumfénye.

A múlt, mintha lassan úszva égne.

Éjben derengő, nádtetős ház, szólít, hív.

Odabent szaporán dobogó kályhaszív.

Most dermedt szobák, elfagyó szavak,

s körben komor, repedezett vályogfalak.

Elfolynak évek, omlanak ölelések.

Ami marad: katedrális a feledésnek.

Az égen holdtestű, csillagszemű alak.

Szaggatott dallam, tűlevéllel elvarrt szavak.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top