A csajszi készségesen eléjük teszi a számlát. Kiszámolják a pénzt, közben odasandítanak a fiúkra. Ekkor Shado tekintete találkozik az egyik rendőrével. Két másodperc az egész. A fazon mélyen a szemébe néz, mintha ezt üzenné: megvagy, te kis szarházi, mindjárt beviszünk. – Hartay Csaba folytatásos prózája.
(Fotó: Révai Sára)
A TOTAL benzinkutas történet befejező része:
A pultos csajszi jókat szórakozik az előadáson, nem is gondolta, hogy ezen az éjjelen még történik valami a TOTAL kút kocsmájában. A fiúk újabb töménykört rendelnek, a festő fel-felkiált, hogy „keményen mondom”, Shadóék alig tudják visszatartani a röhögést.
– Te, te gyerek, gyere csak, veled akarok beszélni!
– Esernyőék egymásra néznek Shadóval, nem tudják kinézni, a faszi kire mutogat kettejük közül.
– Ez engem hív, basszátok meg. – Shado rágyújt, majd odaballag a részeg festőhöz.
– Tudod, ki vagyok én? Tudod? – kérdi tőle a festékes úr.
– Nem, de megmondod.
– Na, jó, te tegezhetsz, de a haverjaid nem. Keményen mondom! – kiált oda a fasziÁdáméknak, akika pultos csajszival együtt röhögnek a jeleneten.
– Én, fiam, én, tudod ki vagyok? Na, akkor elmondom. Én vagyok a környéken a festő. Keményen mondom! És te, fiam, te ki vagy?
– Salamon Attilának hívnak, diák vagyok. – válaszolja halkan Shado.
– Nem hallom, mi vagy te?
– Költő, költő leszek. – vágja rá hangosabban Shado.
– Ez az, fiam, te költő leszel, keményen mondom! Lehet, hogy a gyerekek egyszer e te versedet fogják tanulni az iskolában. Nekem elhiheted. Mert én keményen mondom! – viszi fel a hangerőt a környék festője a mondandója végén, Esernyőék dőlnek a röhögéstől.
Ekkor a TOTAL kút büféjébe benyit két rendőr. Shado először nem veszi észre őket, belefeledkezve dumál a szobafestővel, aki továbbra is keményen mondja életbölcsességeit. Esernyő és Ádám összerezzennek, mozdulatlanul támasztják tovább a pultot. A nevetgélést, mintha örökre elvágták volna, úgy hallgatnak a sörösüvegjeiket szorongatva. A rendőrök körbetekintenek, majd komótosan odalépnek félkör alakú pulthoz, bólintanak a kiscsajnak, aki már főzi is a kávéjukat. Éjjel kettő is elmúlt már, összesúgnak, egyből feltűnő lett nekik, hogy három tizenéves fiú is tartózkodik a kocsmában. A hadonászó festővel nem nagyon foglalkoznak, régi bútordarab lehet ő itt, rá se hederítenek. Ahogy a zsaruk rákönyökölnek a pultra, a festővel beszélgetésbe bonyolódott Shado is észreveszi őket. Abbahagyja a szövegelést, nagyot nyel, majd a részegen hadováló melós karjai közül kiszabadulva rendőrök mögött visszaoson Ádámékhoz.
– Szopás van. – mondja nekik halkan.
– Kuss legyen, ne nézz rájuk, ez a lényeg. Hátha elmennek a gecibe. – sziszegik Esernyőék.
– Oké, mereven előre, a kurva életbe. – motyogja Shado, miközben magában számolja a másodperceket, mikor lépnek már le a kékek.
A pultos csaj néha elejt egy sanda mosolyt a srácok felé, akik most valahogy nem igazán viszonozzák ezt a kedves gesztust. A festő magában zsörtölődik, néha odakiált a fiúknak, hogy „Nem igaz, gyerekek? He?”, de a srácok nem reagálnak erre sem. A rendőrök behörpintik a kávéjukat, az egyikük int, hogy fizetne. A csajszi készségesen eléjük teszi a számlát. Kiszámolják a pénzt, közben odasandítanak a fiúkra. Ekkor Shado tekintete találkozik az egyik rendőrével. Két másodperc az egész. A fazon mélyen a szemébe néz, mintha ezt üzenné: megvagy, te kis szarházi, mindjárt beviszünk. A zsaruk álldogálnak még néhány pillanatig, majd a fiúkat bámulva lassan elhagyják a benzinkút büféjét.
– Basszák meg. Gecik. Azt hittem, sosem tipliznek le innen. – Shado rágyújt, majd belekortyol a sörébe. Ádámék is fellélegeznek. Esernyő lelép vécére.
– Kemény percek voltak ezek, keményen mondom. – nevet Ádám Shadóra.
– Fiúk, bocs, nem akarok ünneprontó lenni, de nem mentek még el. A kocsival bejöttek ide hátra, a másik bejárathoz, itt ülnek, járatják a motort, láttam a benti kamerában. – mondja Shadóéknak halkan a pultos lány.
– És ez az ajtó? Ez hova nyílik? – kérdez vissza Ádám kissé idegesen.
– Az? Az csak egy ilyen plusz bejárat, ha valaki a parkolóból jönne be.
– Ha ott kimegyünk? Akkor? – vág közbe Shado.
– Akkor szépen belesétáltok a csapdájukba, itt ülnek kint az autóban. Szerintem rátok várnak, maradjatok itt, hátha megunják. – válaszolja a csajszi, majd visszaül a bárszékre és rágyújt. Esernyő mosolyogva lép kis a vécéből.
– Na, mi ez a búvalbaszott hangulat? Verjünk még be valamit, gyerekek, ha már így magunkra hagytak a rendőrbácsik!
Abban a pillanatbana hátsó bejárat résnyire nyitott ajtaján behajol az egyik rendőr, aki megkéri a fiúkat, hogy egyesével fáradjanak ki a rendőrautóhoz adategyeztetés miatt. Shado gondolkodás nélkül leugrik a magas bárszékről, majd rögtön, elsőként kimegy a járó motorú autóhoz.
– Neve?
– Salamon Attila.
– Mikor született?
– 1977. június 16.
– Anyja neve? – A rendőrök szépen végigmennek a szokásos kérdéseken. Shado készségesen válaszol.
– Pakolja ki a zsebeit a motorháztetőre! Tegye szét a lábait, úgy, nagyobb terpeszben. – a két rendőr átvizsgálja Shadót, de nem találnak semmit, mindössze párszáz forint volt a zsebeiben. Oké, elmehet, szóljon a következőnek! – küldik be a rendőrök, de Ádám már jön is kifelé, nála is végigzongorázzák az összes kérdést, terpesz, zsebeket ki, nem találnak semmit. Esernyőnél szintén.
– Menjenek haza, késő van! Nem akarjuk itt még egyszer meglátni magukat! – búcsúznak tőlük a rendőrök, majd elhajtanak.
A srácok dermedten állnak a benzinkút mögötti parkolóban. Shado még visszamegy fizetni, majd mindhárman elindulnak, fel a gátra, a kollégium felé. Ismét a havas táj, a kertvégi ebek belelendülnek, újra kutyaugatástól hangos a vidék. A fiúk most jobban igyekeznek, a visszaút első perceiben nem is szólnak egymáshoz, zihálva menetelnek a havas gáton.
– Azt a kurva eget. Basztatok már ilyet? – kérdi tőlük Esernyő.
– Mire gondolsz? Kis híján bevittek. – Shado lihegve lépked a hajnali havas tájon a fiúk mögött.
– Bevittek? Lófaszt. Ezek nem is akartak velünk foglalkozni. Letudták kötelező adatfelvételt, és tűz. – mondja Ádám.
– Hoppá. Tényleg. Hiszen én bemondtam, hogy Szarvas, Szabadság út a lakhelyem. Meg se kérdezték, hogy mi a picsát keresek egy szeghalmi benzinkúton péntek hajnalban. Most esik le. – gondolkodik el Shado.
– Tényleg, Esernyő, megint kamuztál valamit? – kérdi Ádám.
– Most nem, beszartam én is, bevallom férfiasan. Azt hittem, lenyomoznak a központból, de végül semmi. Szerintetek küldenek papírt? – kérdi lihegve Esernyő.
– Kurvára remélem, hogy nem. Apám agyonüt. – válaszolja Shado.
– Nekem sem hiányzik egy rendőrségi ügy. – teszi hozzá Ádám.
– Amúgy meg kapják be, nem csináltunk semmit. Mér, az garázdaság, ha valahol este sörözünk? – kérdi naivan Shado.
– Az nem, de papíron kollégisták vagyunk. Az már kicsit rázósabb ügy. – érvel Ádám.
– Este sörözünk. De szépen mondtad, Shado. Konkrétan hétköznap,hajnal fél háromkor részegen támasztjuk a kocsmapultot. Tényleg, idő mennyi? – fordul hátra Esernyő Shado felé.
– Három múlt. Fél négyre csak beérünk. Ébresztőig bő két óra szunya marad. Itt el tudnék aludni a hóban. Remélem, valamelyik eminens kolesztársunk nem zárta be az ablakot, amit nyitva hagytam a reggeli visszatéréshez, mert akkor cumi van. Mennyit pofázok, basszátok meg. Megint kijózanodtam. – motyogja Shado.
– Nekem is kiment a szesz az izgalmaktól, de megérte. Hatalmas kaland volt. Sokáig fogjuk ezt még emlegetni. – mosolyodik el Esernyő.
– Keményen mondom. – idézi fel Ádám a piásszobafestőt, majd mindhárman elnevetik magukat.{jcomments on}
