Odakint hó. A fehér réteg bederengi az éjszakát. Amint megszokja a szemük, mindent prímán látnak. Körülöttük farakások, fóliasátrak, zihálva bukdácsolnak a hóban, irány a kollégium kertjének legvége, a kerítés, melynek túloldalán ott a gát, a Berettyó havas gátja, az út a TOTAL kútig. Az út az újabb koccintásokig. – Hartay Csaba prózája.
1996 februárja. Shadóék a kolesz vendégszobájában iszogatnak. Éjfél felé jár az idő, páran már kidőltek. Amikor elfogy a bor, kitalálják, csak kéne még inni valamit. Mi van nyitva ilyenkor Szeghalmon? – kérdik egymástól.
– Nekem valahogy most jött meg a hangulatom a bulihoz. Hány óra van? Nem megyünk ki a városba még meginni valamit? – kérdi vihorászva Esernyő.
– Kit érdekel, hány óra? Mindenképp nyomjuk még neki! A bor elfogyott, kapjunk még be valamit, szeretem a kalandot! Kiugrunk a kapun, irány egy kocsma. Csak nyitva van még valami. – mondja Shado izgatottan
– Csillag, hallod? Jössz? Kijössz velünk? – Esernyő megböki az utolsó korty vörösborát lenyelő Csillagot.
– Hagyjatok, nem megyek én már sehova, mindjárt éjfél, ha többet iszom, nekem másnap annyi, töriből simán felelhetek. Runnerék is elhúztak lefeküdni, Andris is. Hova picsába tudtok menni ilyenkor? Szeghalmon minden rég bezárt már.
– Majdnem minden. – mondja mosolyogva Ádám, majd elnyomja a cigijét, és feláll a vendégszoba asztalától. Esernyő és Shado is követi.
A bóbiskoló Csillag összeszedi minden erejét, gyors rendet vág a szobában, megigazítja az ágyakat, a terítőt, ellögyböli a mosdókagylóban a poharakat, az üres borospalackot összegyűri, kiüríti a hamutálat egy zacskóba, nem hagyhatnak itt semmit, mi van, ha Saca csak úgy benéz ide valamikor. Az ablakot azért résnyire nyitva hagyja, reggelre szellőzzön ki a bagószag, majd becsukja holnap valamikor. Mikor az ajtót zárja, Shadóék már trappolnak lefele a lépcsőn, irány a szekrényszoba, hogy összeszedelőzködjenek az éji kiránduláshoz. Kuss legyen már, marhák, felveritek az egész koleszt! – sziszegi a fiúknak, majd leoson utánuk.
– Kint fagy, basszátok meg, hiába van február vége, ez még kurvára tél. Február vége? Hoppá, ez már március, éjfél elmúlt, elseje van! Mindegy, milyen hónap, odabasz a hideg, kabát, sapka, minden bejátszik. – Esernyő a lépcsőn ülve húzza a bakancsát, mögötte megjelenik Csillag, aki fejét rázva búcsúzik a fiúktól:
– És? Akkor most hova? Kimentek a benzinkútra? Mert más nincs nyitva. De oda meg minek? Tudjátok, milyen rohadt messze van? Busszal is tíz perc.
– Időnk van, az ébresztőig ráérünk visszavánszorogni. – mondja szűkszavúan Ádám.
– Kurva jó lesz, én még simán beverek pár Unicumot, van még nálam vagy négyszáz forint. – teszi hozzá Shado.
– Akkor minket is meghívsz, mert nekem már nem sok van. – Esernyő már nyitja is az ablakot.
– Hé, és akkor mégis merre? A főutcán csak nem kéne végigtrappolnunk éjfélkor. Az lesz az első, hogy a portyázó kékek igazoltatni fognak. – gondolkodik hangosan Shado.
– Tyűha, tényleg, és akkor nagy cumi lesz. – Ádám is megtorpan.
– Gát, nincs más. Akar a faszom a rendőrségen éjszakázni. – mondja Esernyő komoly arccal.
– Ti tényleg hülyék vagytok. Na, én mentem a meleg, puha ágyikómba. – Csillag otthagyja a fiúkat az éji neonfényben úszó szekrényszobában.
– Gát? És azt hogy? Az kivezet a TOTAL kútra? – kérdi Ádámékat Shado.
– Igen, a gát vége valahol a vasútállomásnál van, oda lyukadunk majd ki, de húzzunk, mert égetjük itt világ faszára a villanyt, és még az kell, hogy valaki kiszúrja kintről, hogy mi megy itt, kurva veszélyes. – Ádám már ki is lépett a nyitott ablakon, s nyújtja a kezét a többieknek. Shado az utolsó, még visszaszalad leoltani a lámpát. Az ablakot kintről behajtja, megszámolja, melyiken léptek ki.
– Kettő, négy, öt. Oké, az ötödik lesz az, ezt kell majd hajnalban meglökni, ha be akarunk jutni.
– Gyere már, ne maradozz le, megyünk a hátsó kerítéshez, ott átmászunk, onnan fel a gátra, és szépen kiballagunk a benzinkútra. A kutya nem fog kiszúrni bennünket. – szól oda Esernyő Shadónak.
Odakint hó. A fehér réteg bederengi az éjszakát. Amint megszokja a szemük, mindent prímán látnak. Körülöttük farakások, fóliasátrak, zihálva bukdácsolnak a hóban, irány a kollégium kertjének legvége, a kerítés, melynek túloldalán ott a gát, a Berettyó havas gátja, az út a TOTAL kútig. Az út az újabb koccintásokig.
– Mit tapogatsz? – kérdi Ádám Esernyőt, aki levette a kesztyűjét, úgy vizsgálja a drótkerítést.
– Hogy nincs-e szögesdrót, mert a dértől nem látszik, de szerencsénk van, ez csak sima drót, simán át is mászunk. – Esernyő pillanatok alatt átlendül, majd Ádám és Shado is követi őt.
A túloldalon mélyebb a hó, nehéz léptekkel másznak fel a gátra. Szemük elé a kollégium mögötti titokzatos területen kívül az éji Szeghalom képe tárul. A megvilágított templom ködbe fúródó tornyai. Távolabb a híd, s a gimnázium épületeinek alvó ablakai.
– Arra, ott lesz a benzinkút! – Ádám a ködbe bugyolált távolságba mutat.
Elindulnak az ismeretlen úton. Fent telehold fénye tompul a ködön át. A gát tövében kertek, kutyák ugatják meg őket, ahogy lassú léptekkel haladnak a hóban. Meg-megállnak rágyújtani. Nevetésük visszhangzik az éji tájon.
– Kuss legyen már! Faszért kell ordítva röhögni? – Shado próbálja csitítani a fiúkat.
– Jól van már, Esernyőn röhögök, tudod, amikor legutóbb elkapták a rendőrök az utcán. Te talán pont beteg voltál, nem is voltál a koleszban. – eleveníti fel a sztorit Ádám.
– Hogy volt? – kérdi őket felvillanyozva Shado.
– Semmi, egy éjjelkimásztam kocsmázni, Gyurciékkal akartam találkozni, elindulok a Ladányinál lefelé, és rögtön lelassít az autó. Kérdezi a faszi, hogy mikor születtem. Én meg rávágtam, hogy 1979. november 14. Erre a faszi: boldog születésnapot. Basszátok meg, bemondtam véletlenül az aznapi dátumot. – mondja nyerítve Esernyő.
– És, mi volt a végén, azt nem is mondtad. – kérdi Ádám.
– Mi lett volna, lófasz. Még elmondtam, hogy Tóth Gábornak hívnak. Utána meg elengedtek. A marhák.
– Kurva nagy szerencséd volt, hogy nem kezdtek el lenyomozni. Gondolj bele, mi lett volna, ha Saca elé visznek, hogy itt egy elkóborolt koleszos bárányka. – mereng Shado a végtelennek tűnő éji túrán.{jcomments on}
