Azt hiszem, marad a Nana. Legalábbis ideiglenesen. Mondd, hogy anya. Felnéz, ravaszkásan mosolyog, majd kivágja, hogy nana. Végülis elégedett lehetek, számtalan alakmásom létezik, így aztán kedvemre váltogathatom az alakom. Manga lány, kokott, istennő… mikor mit hoz a helyzet. Ha már. – Darabos Enikő babablogja
És ez őt nem is nagyon zavarja, úgy értem, nem ingathatja meg kapcsolatunk szilárd alapjait: én az övé vagyok. Legyek. És voltam. Ugye. De nagyvonalúan elfogad pillanatnyi töréseket, hiátusokat, nyaklevesekben megnyilvánuló nanai árulásokat, ha sikerül megbizonyosodnia arról, hogy az én levésem feltétel nélkül az ő levésének alfája és omegája. Garanciája és szavatossága, hogy mást ne mondjak.
Arról van szó, hogy ha összeveszünk, nem haragszik sokáig. Mondjuk, én sem. De én elég intenzíven szoktam összeveszni. Pl. éjjel, ha nem hagy aludni, mert átjön, és odabújik, de közben rugdos és kaparász, ideges leszek, hagyj aludni, és visszaviszem az ágyába. Álságos módon elaltatom, álmot bocsátok a szemére, úgymond, majd galádul elhúzódom tőle, hogy visszamenjek a saját álmomba, ő pedig azonnal felsír, mert csak szimulált. Nem sírás, vinnyogás. Éjjel. Utálom, ha éjjel vinnyogsz, hagyj engem aludni, és ott hagyom. Bömbölve trappol utánam. Ez egy összeveszés.
És nem haragszik. Én sem, de én csak azért, mert mielőtt ráérnék haragudni, elalszom. És reggel új nap virrad. Haragmentes. És ez is nagyon intenzív tud lenni – kóválygunk a vadkacsás ködben, táncolunk, forgunk, tapsolunk, gitározunk. Nagyon érzékeny a zenére. Alapvető és nagyon fontos kérdései lehetnek a zene irányába. Ha kedvére való zenét hall (azaz mozgalmas, vidám dallamú, pattogós, és valljuk be, erős érzelmeket közvetít), azonnal rámozdul.
Rázza a fejét, forog, tapsol, topog, riszálja a farát, magyarán szólva bújik ki a bőréből. Eleinte együtt műveltük ezt, és ha én megálltam, zavartan úgy tett, mintha épp roppant fontos dolga lenne, ne bámuljam már. Mostanában viszont ha valami jó zene hallatán mosolyogva biztatom, táncolj, kicsim!, azonnal veri a taktust, rázza a fenekét és riszál.
Ha olyanja van, felkapja a sípját, és közben fújdogálja. Mulatozik olyankor az én kicsi fiam.
Aki mindeközben, mintegy észrevétlenül 20 hónapos lett.
Esténként pedig a zenei érzékenység finomítására hatalmas hullámokat idézek elő neki a kádban. Van egy nagy, piros, műanyag tál a fürdős-játékai között. Nem is tudom, honnan került a házunkba, nekünk olyanunk nemigen volt. Mindenesetre hullámgép lett belőle – ha üres állapotban ütemesen nyomkodom a fürdővíz felületén, tényleg hullámok keletkeznek. Ül Máté a hullámok hátán, és megbabonázva figyeli, mint dobálják apró gyerektestét a víz erői. És közben csillogó szemmel mondogatja, hogy úááám, úááám.
Aztán integetünk az – Oroszlánnak, a Zsiráfnak, Akinek a Fél Seggét Letépte Máté, a kilincsnek, a fakopács ajtókopogtatónak, akinek külön a lelkére kötjük, hogy meg ne fázzon a nagy hidegben, már így is milyen piros a csőre. Aztán jön apa, szia, apapapa, és megérkezünk a Kutyushoz. És akkor szunya.
{jcomments on}
