Golyó. Golflabda. Jó, jó, de a golflabda is golyó. Nem, a golflabda az golflabda. Oké, de mi lenne, ha az egyszerűség kedvéért most golyó lenne a golflabda? Hát, nem tudom. – Darabos Enikő babablogja
Lehet, ezért nem beszél még a gyerek? Súlyos problémák merülnek fel egy-egy fogalom extenziója kapcsán: a golflabda beletartozik-e a golyóba? Máté ül, pajkosan villogó szemekkel figyeli ezt a két ökröt, ahogy a golyóság ismérveit próbálják feltárni egymásnak. A golyhók.
Néha elunja, és akkor jönnek a krumplik. Mostanában rákapott a krumplira. Valami régről itt maradt krumplis zacskóból szedegeti ki egyenként a nagy krumplikat. Hosszú percekig képes kaparászni a zacskót, hogy kiszabadítsa a gumókat belőle, majd örvendezve földhöz vágja párszor. Mert a krumpli mégiscsak másképp pattan, mint egy golflabda. És rá nem mondjuk azt, hogy golyó. A krumpli pl. nem golyó. Határozottan nem az.
Tehát krumpli. Meg se próbálja kiejteni. Sokkal izgalmasabb lecsipegetni róla a csírákat. Kicsi krumpli csírák borítják a konyhakövet. Nincs egy órája, hogy felmostam. Mondjuk, negyven perce. Nézem a kisfiamat, ahogy elmélyültem csírázgat, ujjai közé csippenti az apró gumókat. És rájövök, hogy igazából nincs szívem megzavarni. Azt viszont mégsem szeretném, ha kezdhetném elölről a felmosást. Fogok egy kis fatálat, odaadom, nézd, ebbe szedd bele a kicsi krumplikat. Örül, hohó, új játékszer. Teleszedi, majd mire észbe kapok, ráteszi a tálat a rénszarvas hintaló (hintarénszarvas?) hátára, és alaposan meghintáztatja. A játé vége: anya négykézláb mászva szedegeti a krumpli csírákat a konyhakőről.
Egyébként nagyon sok játéknak ez a vége – a golflabdázásnak is, többek közt. A golyó fedőnevű golflabda rémes tulajdonsága, hogy irtóra gurul. Be a konyhaszekrény alá, pl. és akkor a fiam nyüszítve jelzi, hogy anya, gáz van, begurult a labda, és a rövid karommal nem érem el. Anya hasra vágja magát, és voila.
Gyagyagyaja, tautautautau, babavijje, mondja az én kisfiam, miközben lábujjhegyen pilinkázik örömében. Majd magához veszi a kiszuperált fülhallgatót, és magasról nem érdekli, hogy én bárgyún vigyorogva nyújtom felé az elővakart golyót. Ő már Ella Fitzgeralddal énekli a How High the Moon-t. 1.20-tól nyomják együtt.
Nem tudom, de ez a generáció eleve tudja, mire való és hova kell dugni a fülhallgatót. Máté azonnal szépen felrakta a nyakába, akár egy öntudatos szabó a méterest, és elkezdett a fülénél kotorászni a kis pöckével. Meg az is milyen, hogy látja magát képernyőn. Nem elég, hogy tükör meg nyálas puszi tükörképnek, hanem ott van, mondjuk, a róla készült digitális felvétel. És akkor nézi megbűvölten, elnyílt szájjal, rajongó odaadással nézi a fiam saját magát. És nem lehet levakarni a képernyőről. Mikor már 435-ször megnéztük, ő még mindig követelőzik, hogy még, még.
Milyen mozgékony énje lesz az ilyen gyereknek? Én mikor, hány évesen láttam magam először képe(rnyő)n?
{jcomments on}
